Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

ADATTÁR - Bagi Gábor: Követküldés, követi utasítások a Jászkun Kerületekben 1790-1811 között / 331. o.

BAGI GÁBOR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELET, KÖVETI UTASÍTÁSOK A JÁSZKUN KERÜLETBEN 1790-1811 KÖZÖTT A kései feudalizmus korának utolsó időszakában, különösen a XVIII—XIX. században a magyarországi törvényhatóságok rendkívül fontos, egyértelműen presztízs jellegű kiváltsága volt az állandó országgyűlési képviselet és szavazat joga, melynek révén — a magyar feudális alkotmány értelmezése szerint — azok, mint a rendi országgyűlés tagjai, a királlyal együtt, azzal egyenrangú félként közreműködtek a törvényalkotásban, s az ország kormányzásában. A rendi országgyűlést alapvetően szabályozó 1608. évi 1. törvénycikk, s annak későbbi módosításai értelmében a főrendi táblán személyesen megjelenő egyházi és világi főméltóságokkal ellentétben a vármegyék, a szabad királyi városok és a káptalanok 2—2 követ, az exempt prépostok és apátok káptalanjukkal együtt 1—1 képviselő által az alsótáblán képviseltették magukat, ahol mellettük még a távol lévő mágnások követei, valamint az országban birtokkal rendelkező kiváltságos apátok és prépostok, illetve a pálosok rendfőnöke is helyet kaptak. Az országgyűlés működési rendje, az egyes szavazatok értéke (a vármegyéké és a szabad királyi városoké) időről-időre változott, s a követküldésre jogosult törvényhatóságok száma is fokozatosan bővült. A XVIII. század végére számos újra alakult vármegye, és királyi városi jogokat nyerő település mellett az úgynevezett „szabad kerületek" (a Jászkun és a Hajdú Kerület) is országgyűlési képviseletet kaptak. A Jászkunság számára az országgyűlési képviselet nem volt teljesen újkeletű. A magyarországi kunok és jászok betelepedésük után esetenként, egyes kiemelkedő alkalmakkor küldtek követeket a magyar országgyűlésekre (pl. koronázás), ezek az esetek azonban kivételesek, egyediek maradtak, s nem eredményezték tartós országgyűlési gyakorlat kialakulását. E ritkán gyakorolt joguktól véglegesen 1702-ben fosztották meg a jászkunokat, amikor I. Lipót császár eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek. Részint a rendi önkormányzat 1711 utáni fejlődésének tudható be, hogy 1745-ben a megváltakozás nem jelentette egyben a követküldési jog automatikus megszerzését is. A redempció azonban mintegy jogilag alapozta meg e későbbi célt. A jászkunok a megváltakozással nemcsak korábbi privilégiumaikat nyerték vissza, melynek helyi értelmezése szerint magukat nemeseknek igyekeztek tekinteni, hanem a Magyar Királyság szabad, önálló törvényhatóságává váltak, amely területét, népességét tekintve joggal vetekedhetett a nemesi vármegyékkel. Hogy a jászkun redempciót ^SIZMADIA Andor - KOVÁCS Kálmán - ASZTALOS László: Magyar állam- és jogtörténet. Bp. 1975.212-217. így például II. Mátyás 1608-as koronázásakor is említik a jászokat és a kunokat. GYÁRFÁS István: A Jász-Kunok története. IV. Bp. 1885. 182-184. 331