Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Bellon Tibor: A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége / 67. o.

egységes vármegyerendszert. 1786-tól a Kiskunság Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye néven szerveződött újjá, a Nagykunság és a Jászság Jász-Nagykun-Szolnok vármegye néven lett új közigazgatási egység. Napjainkban éppen ehhez a korszakhoz fordult vissza a névadási gyakorlat. A Hármaskerület népe nehezen nyugodott bele a változásokba, kiváltságainak elvesztésébe. Társadalmilag nehéz volt megélni ezt a változást. Hosszú időn keresztül tiltakoztak is ellene, de végül be kellett látniuk annak a szükségességét. A redemptus jogokat még egyszer érvényesítették az örökösök, amikor a vizektől felszabadult réteket a múlt század utolsó évtizedében kiosztották. Ha a jogfolytonosság meg is szűnt, az emberi viszonyokban tovább élt a hagyományos rend. A közösségen belül igyekeztek érvényt szerezni neki. Az egymás közötti érintkezésben szinte napjainkig munkál ez az örökség. A mezővárosi gazdálkodás irányítása Az alföldi mezővárosok gazdálkodásának vizsgálatánál figyelembe kell vennünk annak kétoldalúságát. Egyrészt a város mint önálló testület maga is gazdálkodott: volt földje, jószága; másrészt pedig irányította a kommunitás egészének gazdasági életét. A városok saját gazdálkodása is jelentős volt. Földjeit a lakosokkal közmunkában műveltette, később már arra is találunk példát, hogy bérbe adta. A jövedelmet elsősorban a közösség érdekeit szolgáló kiadásokra fordították. A tanácsi szolgálatban lévő embereket is ebből fizették, ebből telt ki a konyhára való, de a város érdekében tett utazások költségeit, a malmok, mészárszék, városháza felújítását is ebből finanszírozták. A városgazda tiszte volt a pontos számadás. Ezért ez a tisztség kiemelkedően megbecsültnek számított, a legteljesebb bizalomra épült. A városgazda munkáját rendszeresen ellenőrizte a tanács és a főhatóság is. Erre a tisztségre a bíró után a legtekintélyesebb tanácsbelit választották. A források ismeretében is azt mondhatjuk, hogy a tanácsi munka egyes területeit nagyon nehéz szétválasztani egymástól. Valójában minden intézkedésük egymással szorosan összefüggött és arra irányult, hogy a mezőváros polgárainak a gyarapodását, nyugodt életét biztosítsák. Tehát mind a gazdálkodással összefüggő, mind a politikai, mind pedig az erkölcsi kérdésekben hozott intézkedések mögött elsősorban a gazdálkodás nyugodt menetének a megteremtése munkált. Az alföldi mezővárosok gazdálkodásának az alapját a kiterjedt pusztákon űzött legeltető állattartás adta. A történeti forrásokból végigkövethetjük a magyar településhálózat alakulását a középkortól.

16 A pusztásodás már ekkor megindult, de a török háborúk alatt tetőződött ez a folyamat. A hódoltsági területeken szinte csak minden 6—7. falu vagy mezőváros maradt meg. Elsősorban csak azok számíthattak túlélésre, amelyek védhetők voltak. Ezekbe menekült be az apró falvak népe. Az elpusztult falvak határait igyekezett megszerezni a befogadó település. A megnövekedett határban azonban nem szántóföldi művelést folytattak, hanem a kor gyakorlatának BELLON Tibor: A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII-XIX. században. Kézirat. Karcag, 1990. 76