Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Rédei István: A jászberényi Rozália kápolna / 33. o.

Az 1699-ben emelt Szobor utcai kőkép homlokzati képe (Koháry Józsefné felvétele) vei később. Csontjait körmeneten hordozták körbe a városon, hozzá imádkoztak, kérték segítségét. És a járvány megszűnt. — Jászberény lakói is tőle várva védelmet a járvány ellen, a város kijáratához szobrot, kőképet állítottak számára. Szent Sebestyén-Rókus-Rozália kápolna A harmadik kápolna a XVIII. század elején épült. A Rákóczi szabadságharc utolsó éveiben kelet felől újra elterjedt a pestis. Míg a nyolc évig tartó háborúnak nyolcvanötezer halottja volt, az utolsó két évben a járványnak négyszáztízezren es­tek áldozatul. 11 Köztük Vak Bottyán is, a közeli szentlőrinckátai táborban, 1709. szeptember 26-án. Mint Bercsényi írta Rákóczinak: „Most hozták hírit, szegény Bottyán vak sógor tegnap nyolc óra tájban behunyta az másik szemét is." A dü­höngő pestis járvány miatt a legendás kuruc vezért minden ceremónia nélkül még aznap este eltemették. Jászberényt elkerülhette a járvány, mert a korabeli városi jegyzőkönyvek sem 11 SCHÜTZA.1933.IIL299. 12 KÖPECZI Béla-R. VÁRKONYI Ágnes: U. Rákóczi Ferenc Bp. 1976. 345. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom