Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Varga Lajos: A "Három Bírák Urak" folyamodványai a Duna-Tisza csatorna építéséért 1867-ben / 191. o.

VARGA LAJOS A „HÁROM BÍRÁK URAK" FOLYAMODVÁNYAI A DUNA-TISZACSATORNA ÉPÍTÉSÉÉRT 1867-BEN A Duna—Tisza-csatorna parasztszármazású megálmodóiról szólnék, akik 1867/ 68-ban a maguk darabos nyelvén, de józan ésszel próbáltak „beleszólni" a Duna-Tisza-csatorna sokrétű és nehéz dolgába. Szerény tisztelgés lenne ez az írás három alföldi település több mint 100 évvel előtti lakói és parasztbírái: Dósa György, Gyovai János és Nagy János Uraimék előtt. Magának a csatornának a gondolata, terve a római korszakba nyúlik vissza. Egyik megvalósításaként a Vác térségéből kiágazó Csörsz-árok és Kis-árok rendszerét vehetjük Fodor Ferenc szerint a (Kr. sz. u.) VIII. századból, egészen a Tisza jobb partján a mai Ároktőig. Az árokrendszerre utalnak a Jászárokszállás, Ároktő, Kisárok, Puszta-híd vég, Ásvány, Átány stb. földrajzi nevek is. Az ókori, római parancsra jazig munkával készült másik árokrendszer ugyancsak a Dunától indul ki Kiskunhalas felé, majd Kiskunfélegyházától délre elhaladva átvág a Tiszazugba Csépa és Tiszasas községek között, és folytatódik kelet felé Öcsöd-Szeghalom irányában. Ma is látható darabjait „Ördögárok"-nak hívja a nép; Bedekovich Lőrinc (híres földmérő mérnökünknek) a XVIII—XIX. század fordulóján készített térképén még jól látszik az Ördögárok nyomvonala. E régi árkok funkciója azonban elsősorban nem a közlekedés, hanem a védelem: sáncok ezek tulajdonképpen. (Patay Pál régész kutatta ezeket legújabban.) Határozott gazdasági-közlekedési célként a XVIII. században vetődik fel a Duna-Tisza-csatorna terve, egyrészt a merkantilizmus osztrák válfajaként megjelenő kameralizmus egyik eredményeként. E tervben Magyarország zsír-, bőr-, gyapjú-, gabona- és ásványkincs-ellátó belső gyarmat lett volna a fellendülő osztrák-cseh ipar számára. A csatorna-terv a XVIII. század második felében kialakuló fiziokrata nézeteknek is kedvezett: a kiemelten kezelt mezőgazdaság termékeinek folyamatos elszállítását segítették volna a csatornák. Másrészt viszont igen figyelemre méltó, hogy a XVIII. században és a XVIII-XIX. század fordulóján gazdaságpolitikai ismeretekkel is rendelkező, a magyarság gazdasági fellendülését (néha az osztrákkal szemben is) kívánó és szolgáló zseniális mérnökeink is hazánk vízi út-hálózatának nagyarányú kifejlesztésében gondolták a felemelkedést megoldani. A teljesség igénye nélkül, gondoljunk csak Vedres István „A Tiszát a Dunával összekapcsoló új hajókázható csatorna" c. művére, vagy Mikovinyi Sámuel, Beszédes József stb. csatornaterveire. Ezek a tervek már beletorkollottak a reformkorszakba, s annak új csatornaterveit (1841) alapozták meg. Az 1848/49-es szabadságharc után az önkényuralom is foglalkozik a Duna-Tisza-csatorna tervezésével, ugyanúgy a dualizmus kora is; a két világháború között 191