Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
TANULMÁNYOK - Kerek Béla: A mezőgazdaság kollektivizálása Szolnok megyében (1948-1961) I. rész / 147. o.
nyegesen többre lett volna szükség, de a hibás gazdaságpolitika a mezőgazdaság számára többre nem adott lehetőséget. Országosan 1953 második felében a hiteállomány valamivel 1,8 milliárd fölött alakult. E hitelből a termelőszövetkezetek minden egyes holdjára közel 900 Ft, szántó holdjára pedig jóval több mint ezer Ft jutott. Szolnok megyében az egy holdra eső hitelállomány magasabb az országosnál, ami bizonyára összefüggött azzal, hogy Szolnok megye területe súlyponti területként szerepelt. Ugyanakkor a beruházások területén országosan csak 8-10. helyen szerepelt. Ahogyan országosan, úgy a megyében is voltak súlyponti helyek, természetesen a termelőszövetkezeti városok. A megye szövetkezeteinek nyújtott hitelmennyiség nem a nagysága miatt tűnt soknak, hanem a visszafizetés üteménél fogva, mivel majdnem fele rövid, illetve közép lejáratú hitel volt. így jelentősen hozzájárult a szövetkezetek eladósodásához. A termelőszövetkezetek esedékes kötelezettsége az 1953. III. 25-i állapot szerint: Üzemviteli rövid lejáratú hitel 30 146 000 Ft Üzemviteli közép lejáratú hitel 4 420 000 Ft Üzembővítési közép lejáratú hitel 6 869 000 Ft Üzembővítési hosszú lejáratú hitel 583 000 Ft Összes hitel 42 018 000 Ft Vállalati tartozás 14 095 000 Ft 56 113 000 Ft Épp a hitel visszafizetési esedékesség teljesítését akadályozta az a tény, hogy az 1952-es év volt az egyik legaszályosabb esztendő, aminek következtében a 145 tsz közül csupán 11 zárszámadása volt aktív. A munkaegység megyei átlaga 6,82 Ft lett a kapott 1,7 milliós segélykerettel és a 6 millió Ft munkaegység-kiegészítésként kapott hitellel. Nem véletlen, hogy Dobi István e vonatkozásban is tett megjegyzést látogatása alkalmával. „Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a nagy termelőszövetkezetek legtöbb helyen olyan komoly adóssággal rendelkeznek (esedékes hitelek, beadási és gépállomási munkadíj-hátralékok), melyet ha az idén maradéktalanul ki fognak fizeton ni, akkor a tagságnak elegendő gabonarészesedést nem tudnak biztosítani.' A hitelek felhasználása sem volt mindig lehetséges. Különösen a beruházási hiteleknél, hisz a nagyipari beruházások miatt gyakran előfordult kapacitáshiány. Például az 1951. évi beruházási tervet december 31-ig is csupán 62 %-ra tudták teljesíteni. Az állatállomány száma viszont csak a férőhelyek függvényében emelkedhetett. 84 ORBÁNS. 1972. 116. 85 MSZMP Szolnok MB Arch. 39. f. 1. fcs. 62. őe. 86 Uo. 87 Uo. 174