Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

TANULMÁNYOK - Soós László: A Jászkun Kerület önálló iparosainak és kereskedőinek szakmák és települések szerinti tagolódása 1874-ben / 123. o.

száz műhelyben készítették azokat a sajátos, alföldi motívumokkal gazdagon díszített bundákat és subákat, amelyek a jászkunok öltözködését messze földön híressé tették. E gazdag formavilág részletes leírását és elemzését néprajzosaink már elvégezték. A ruházati bőriparban a fenti két szakmán kívül - jelentősebb mértékben a nyergesek és a szíjgyártók képviseltették magukat, összesen 45 fővel, de számarányuk alig haladta meg a cipészek és csizmadiák 5 %-át. A korabeli felfogás szerint luxusnak számító, a napi létszükségleten túlmutató árukat készítő iparosokat a kerületben alig találunk. Nem mutatkozott igény - többek között - a bőröndös, redőnykészítő, bőrfestő, papucsos és aranyozó, sőt még önálló iparosként dolgozó kosárfonó munkájára sem, de például a kerület lakossága kárpitosból is csak egy mestert tartott el. A kerületben élő, bőrrel dolgozó iparosok számarányukat tekintve hiába foglaltak el előkelő helyet a kamarai rangsorban, a többséget kitevő csizmadiák miatt erejükből csak arra futotta, hogy a szerény minőségi követelményeket támasztó helyi lakossági szolgáltatást vállalják magukra. A nyolcadik csoportba soroltak másik nagy részét a faiparral foglalkozók alkották. Amíg ebben a tekintetben a tízezer lakosra jutó kamarai átlagot 16 fő jelentette, addig ez az arány a Jászkun Kerületben érte el a legmagasabb értéket, a 22 főt. A 480 szakember 45,6 %-a az asztalosok, 43,4 %-a a faragók, 12 %-a a bodnárok soraiból került ki. Ezek a mesterek főleg háziipari szinten, lakossági megrendelésekre dolgoztak. Az önálló mesterek számát tekintve a Jászkun Kerületben a második legnépesebb — a felmérés során a hetediknek elnevezett - csoportot a fonó-, szövő- és ruházati iparral foglalkozók alkották. A ruházati ipart legnagyobb számban a szabók képviselték. A Jászkunságban élő 272 szabó az összes iparos 7,3 %-át, a hetedik csoportba tartozó mestereknek pedig közel 42 %-át tette ki. Ezzel a létszámmal korántsem foglaltak el olyan előkelő helyet a kamarai rangsorban, mint a ruházati bőripar helyi képviselői, sőt az átlag alatti részre szorultak. A Jászkunságot alkotó három kerületet vizsgálva - a lakosság számának tükrében - jelentős eltérés nem tapasztalható. Ezek az iparosok is, az ide sorolt 37 szűrszabóval együtt a helyi piacokat látták el áruikkal. A fonó-, szövőiparon belül a vezető szerep a takácsoknak jutott. Az alacsony technikai színvonalon berendezett műhelyekben dolgozó mesterek főleg a falusi földművesek részére termeltek. E vevőkör meghatározó szerepére utal, hogy a Jászkunságban élő 280 takács 77,5 %-a (217 fő) az ötezernél kisebb lélekszámú helységekben telepedett le. Területi megoszlásukat tekintve feltűnő, hogy a Jászkunságban önálló iparral rendelkező takácsoknak csupán 13,5 %-a élt a Nagykunságban, a többiek — közel azonos számarányban - a másik két kerületben végezték munkájukat. (A takácsokra jellemző színvonalon készítették áruikat a kerületben élő és a környezetük szolgálatában álló kötélverők is.) A Jászkunság önálló iparosainak több mint 11 %-át kitevő, élelmi és egyéb fogyasztási cikkeket készítő (VI. csoport) mesteremberek a lakosság legközvetlenebb mindennapi szükségleteit elégítették ki. A tízezer lakosra vetített számuk ezen a területen érte el a legalacsonyabb szintet. Amíg a kamarai átlag e tekintetben több mint 28 fővel számolt, addig a Jászkunságban ez az érték csak húsz körül mozgott. 127