Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
TANULMÁNYOK - Kiss József: Közigazgatás és jogszolgáltatás egy koronabirtokon az 1730-40-es években / 69. o.
Mind a hivatali ranglétrán, mind a földesúri hatalom végrehajtó közegeinek sorában a földesúri adminisztrátor állt az első helyen. Ezt a tisztséget 1731 elejétől 1733. augusztus 5-éig, de október 23-i hatállyal br. Orczy István Heves-Külső-Szolnok vármegyei alispán, táblabíró, egész sor vármegyei község földbirtokosa látta el. Ellentmondásos és felemás intézkedéseinek következményeként tisztségéről lemondott. Ezt követően az udvari Commissio Podhradszky Györgyöt - aki az előző években Szeged főbírája volt, s már 1733 júliusától kezdve a Nagykun Kerületben földesúri inspektori tisztséget kapott — nevezte ki adminisztrátornak. November elején családjával együtt Jászberénybe, a hármas kerület közigazgatási központjába költözött. 55 Törvénysértő, kíméletlen, erőszakos zsarnoknak bizonyult. Jellemző a földesúri főhatóságokra, hogy mégis megtartották hivatali tisztségében egészen 1743. február 20-áig, ez ellene indított főhatósági büntető-eljárásig, s csak május 21-én fosztották meg véglegesen adminisztrátori tisztségétől. 5 Utódául majd fél éves hézag után csak 1743. augusztus 4-én Gosztonyi István egri lakost, Heves-Külső-Szolnok vármegye táblabíráját, egyik diétái követét nevezték ki, aki tisztségét már csak ütve-verve, a Jászkun Kerületben ritka vendégként láthatta el egészen 1745. április 15-éig, aredemptióig. 57 Orczy az adminisztrátori feladatokat nagy földesúri gyakorlattal, a főhatósági gazdaságirányítási igények és tervek, másrészt a jászkunsági gazdasági és társadalmi viszonyok alapos ismeretében, általában az ellentétes érdekek egyeztetésének a módszereivel igyekezett megoldani. Természetesen sohasem feledkezett meg saját gazdasági érdekeinek előtérbe helyezéséről. Mint korának híres birtokszerzője földhasználati jogot szerzett mindhárom jászkunsági kerületben. A Jász Kerület szomszédságában fekvő tarnaőrsi földbirtokát mélyen kiterjesztette Jászdósa külterületi pusztarészeire. A Jászárokszálláshoz tartozó, kb. 10 000 kh-as Szentandrás pusztát is mintegy megfelezte az árokszállásiakkal. Mindkét birtokrészt sub rosa, hallgatólagosan a dósaiakkal és az árokszállásiakkal műveltette, szántatta, vettette. 59 A Nagykun Kerületben a korábban Túrkevéhez tartozó Túrpásztó pusztát is birtokában tartotta, sőt Fegyvernek földbirtokosaként érdekeltté vált Fegyvernek és Kunhegyes határvitájában, 54 „ Főhatósági leiratokban mindig adminisztrátor vagy tiszttartó néven szerepel. A közép- és az alsófokú hatóságok irataiban földesúri kapitány, só't néha fó'kapitány címen szerepel tévesen. Pl. SZML JKI D Capsa III. Fasc. 2. Nr. 24. Die 10. Junii 1742. KA Inv. 1733. Nr. 342. f. 8. „... satis ad intellectum habemus, qualiter ... ad tempus Aedificationis Residentiae ... in oppido hocce Jászberény Georgio Podhradszky Cumaniae Majoris inspectori tota cum Família sua domum honestam dare deberemus..." 5 6 SZML Jászberényit. Hiv. Tud. 1742-44. 9. cs. 4-130. sz. 57 KA Inv. 1743. Nr. 275. f. 1-17. Instructio pro administratore Districtuum Jassigum et Cumanorum. 1-22. 58 KA Inv. 1734. Nr. 108. f. 13. „... ex Territorio Dósensi, ante circiter 10 vei et plures annos magna Plaga ad Possessionem Eörs avulta sit ... Jászberény, die 10. Mártii 1734. 59 KA Inv. 1733. Nr. 128. f. 52-57. Pro parte ac ad instantiam Possessionis Arokszállásiensis Districtui Philisteorum ad jacentis habitae Incolarum ... Pestini 12. Április Anno 1733. Stephanus Szalay Inclitae Tabulae Regiae Judicariae juratus nótárius. 82