Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

TANULMÁNYOK - Zádor Béla: Igazoló és fegyelmi eljárások Szolnok megyében a tanácshatalom megdöntését követő időszakban / 195. o.

általánosítható pozitív tevékenységet és szemléletet is érthetőbbé teszi. A proletárhatalom általános politikája és ennek részeként jelentkező művelődéspolitikája is eredményezte, hogy a munkások és agrárproletárok mellett, az értelmiség soraiból a Tanácsköztársaság legeikötelezettebb, lelkes hívei és támogatói — Szolnok megyében is — legnagyobb számban a pedagógusok voltak. A rendeletek, körrendeletek alapfan az igazoló és fegyelmi eljárások a közigazgatásban dolgozók ellen is megkezdődtek. Az ügyek kapcsán keletkezett iratokból a közigazgatásban dolgozók Tanácsköztársaság idején végzett tevékenységéről és szemléletéről képet kaptunk. A kutatott írásos anyagokból kiderül, hogy a vármegyén dolgozó régi tisztviselők közül a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásért egyedül Révész Pál irodasegédtisztet bocsátották el. Hosszasan bizonyítja ugyan, hogy ,,... kommunista érzelmű nem voltam soha." Róla ezt a jegyzőkönyvben sokszínű megfogalmazásban mások is állítják. Sőt Viola Ármin MAV főellenőr kijelenti, hogy Révésszel „... együtt szidtuk a vörösöket... nemcsak nem rokonszenvezett a vörösökkel, de azokat a leghatározottabban gyűlölte.' Az eddig feltárt forrásanyagok azt mutatják, hogy Szolnok megye területén 1918. október 31. előtt is közigazgatásban dolgozók közül csak néhány beosztott, alacsonyrangú tisztviselő elbocsátására került sor. Ez nem a fegyelmi választmány „enyheségének", hanem a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásuknak tulajdonítható. Az igazoló és fegyelmi eljárások anyagai alapján, a közigazgatásban dolgozó vezetők és tisztviselők zömének magatartásáról, szemléletéről a következőket általánosíthatjuk. A tanács hatalommal szemben álltak, jobb esetben passzívak voltak. A községekben dolgozók említést érdemlő részét az ott élő lakosság elűzte. Közülük jónéhányan félelemből vagy szembenállásból szolgálati helyüket otthagyták. Szolnokon az ellenforradalmi szervezkedés és a fehérgárda* a községek nagy részében a helyi ellenforradalmi lázadás fegyveres vezetői, tagjai voltak. A lázadások leverése után nagy részük az adott településről elmenekült. A különböző beosztású tisztviselők egymás közötti „eszmecseréiken", megbeszéléseiken a kommunizmust és a kommunista eszméket őrültségnek és megvalósíthatatlannak tartották. A kommunizmus elveiről és rendszeréről elítélőleg, becsmérlőleg nyilatkoztak. A nemzetköziség eszméjét nem értve, elvetették. A tisztviselők zömének magatartását a „tojástánc" jellemezte. Kockáztatva ugyan, a tanácshatalom intézkedéseinek végrehajtását lassítani igyekeztek, vagy nem hajtották végre. Jó részük a munkáshatalmat gyűlölte. A Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe jelentkezéstől igyekeztek egymást visszatartani. A közülük belépettek nagy része nyilatkozata és megítélése szerint ezt félelemből és nem meggyőződésből, nem a Tanácsköztársaság iránti elkötelezettségből tette. Szolgálatukat a Vörös Hadseregben „kényszerszolgálatnak" tekintették. A közigazgatásban alkalmazottak egy része a tanácshatalom ellen izgatott. Sokan közülük abban bíztak, hogy a proletárdiktatúrának rövidesen vége lesz. Olyan kirívó nézettel is találkoztunk, hogy a „...túlhajtott népuralommal JÖ

SZML Műnk. mozg. Gyűjt. Közig. Biz. ir. 1922-1925. XI. 600/1922. 39

SZML Műnk. mozg. Gyűjt. Alispáni ir. 2010/1920. 206