Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

TANULMÁNYOK - Laszlovszky József: "Dedi eciam terram, que adiacet circa aquam, que vocatur Tiza" (Adatok az 1075-ös garamszentbenedeki oklevél helyneveinek lokalizálásához.) / 9. o.

nevek is. Mindenesetre a Scilu - szil — név apró adatként szolgál a terület korabeli növényvilágáról. A határleírás következő része újabb pontosítási lehetőséget ad számunkra, és megerősíti az eddigi lokalizálás helyességét. E szerint ugyanis az egész említett halastó az egész szigettel (cum tota insula) az apátság birtokába jut. A Tiszaug falutól északra húzódó, már említett lefűződött holtág északi partját a mai napig Sziget néven ismerjük. Az elnevezés jogosságát könnyen megérthetjük, ha a korabeli vízrajzi viszonyokat felidézzük. A Tiszából kiszakadó Ug ér, majd a Kesekun nevű vízfolyás ugyanis az élő Tisza ággal együtt valóban teljesen körülvette azt a földdarabot, ahol maga Ság település is elhelyezkedett. A vízfolyások igazi szigetet alkottak, különösen az árvizes időszakokban. Innét a határt a Taka hegy (mons) jelöli ki, majd a Sorul hegynél folytatódik a határjárás. Ezt a két részt egyértelműen azonosíthatjuk a mai Akasztóhegy, illetve Bundaszárító nevű határrésszel. A domborzati viszonyok ismeretében ugyanis csak ezt a részt tekinthetjük — még ha alföldi viszonylatban is - hegynek. A Tiszazug domborzati, földtani szempontból ugyanis alapvetően három régióra oszlik. A folyók közvetlen közelében az árvízjárta részek húzódnak, amelyek alkalmatlanok tartós megtelepedésre. A második régió a löszös jellegű tulajdonképpeni fennsík, amely az árvízjárta rész határát is jelölte. Ez a terület volt a legalkalmasabb megtelepedésre. A terület közepén egy futóhomokos egység helyezkedik el, amely egyben a legmagasabb rész is. Magassága általában meghaladja a 90 métert, sőt néhány esetben a 110 méteres szintmagasságot is eléri. Alföldi viszonylatban ezek igen magas kiemelkedések, környezetüknél minden esetben legalább 10 méterrel magasabbak. A középső löszös régióban is vannak kisebb magaslatok, gyakran mesterséges halmok, kunhalmok is, de ezek magassága sohasem éri el az előzőekét. A Tiszazug határát 1330-ban leíró oklevél ez utóbbiakat következetesen halomként (pl. ad collem Moynmalatow) és nem hegyként nevezi. Ezzel szemben a futóhomokos régiót mindig hegyként emlegetik a későbbi források is, pl. Öreghegy, Bundaszárító — „magas hegyen fekvő". Ság esetében ez a rész egyértelműen meghatározható és jól nyomon követhető határ volt, így a különféle vízfolyások mellett ezt is stabil határpontként jelölhették ki, mindenféle mesterséges határjel nélkül. Ezt követően egy forrás, illetve az ebből táplálkozó vízfolyás jelöli a határt, mely A halászat módjára és a halastavak jellegére vö.: BELÉNYESY Márta: Halászat a XIV. században. Ethnographia 1953. 148-166.; LASZLOVSZKY J.: Népi mesterségek középkori előzményei a Tiszazugban. Kunszentmárton és Tiszazug kisipara. Szerk.: SZABÓ L. és BERECZKY Ibolya. Szolnok, 1982. 25-28. 27 A terület földrajzi viszonyairól: SZLANKÓ István: A Tiszazug természeti és gazdaságföldrajzi jellemzése. 10 éves ... 4-10.; BOTKA J.: 1977. 9-14. URBANCSEK János: Szolnok megye vízföldtana és vízellátása, Szolnok. é.n.; SZLANKÓ I.: A Tiszazug településföldrajza. Tanulmányok a Tiszazug életébó'l. Szolnok, 1971.; NAGY M.: Talaj földrajzi megfigyelések a Tiszazugban. Földrajzi Értesítő III/3. 28

HAVASSYP. 1981.36. ^PESTY Frigyes helynévtárából. Közzéteszi BOGNÁR András. Szolnok, 1979. II. Külső-Szolnok. 114. 15