Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: A karcagi közbirtokosság szervezetének változása és szerepkörének módosulása a város gazdálkodásában / 129. o.
a földhöz juttatásnak nem a redempció volt az alapja. Az utakat, csatornákat, kertek határárkait és a parlagterületek egy részét a tagosításokkor (1949, 1952) és a földrendezéskor (1959) a magyar állam részére telekkönyvezték, illetve a különálló helyrajzi számukat megszüntették . A legelőket azonban a tagosítások és birtokrendezések egyelőre nem érintették. Az 1926-ban alakult „Karcagi Birtokosság Legeltetési Társulatáénak működése országos törvények alapján — hasonlóan más vidékek társulásaihoz — alakult. Ez a működés a felszabadulást követő néhány évben nem változott. A társulat korábbi legelőjét a város a közbirtokossági legelővel egészítette ki, így a karcagi közbirtokosság tulajdonképpen — a nem redempciós alapon szervezett — legeltetési társulatban élt tovább. A legeltetési társulatok birtokaira és más, legelővel rendelkező testületek legelőinek egységes kezelésére a 75/1950. M. T. sz. rendelet alapján településenként legeltetési bizottságot kellett szervezni. Ennek alapján alakult meg mintegy 700 kh-on a Karcagi Legeltetési Bizottság is. A bizottság a kiadott jogszabálynak megfelelően, demokratikus alapon szerveződött, a következő céllal: „A legeltetési bizottság feladata az, hogy minden állattartó részére biztosítsa jószágának legeltetését" (16.047/1950. F. M. sz. rend. 4. §.). Karcagon a bizottság munkáját öttagú vezetőség irányította. A legeltetendő állatok összeírásán, a pásztorok fogadásán, a fűbér beszedésén kívül fontos feladat volt a legelőjavítások tervezése és végrehajtása is. A legelőjavítási beruházások közül a Déli Nagylegelőn különösen a legelőfásításokban értek el szép eredményeket. Jelentős volt az apaállattartás is, amelyre a hatvanas években évente mintegy 50 ezer Ft állami támogatást kaptak. Ebből az összegből az istállók karbantartására és a takarmánytermesztésre is jutott. Kisebb gépeket és berendezéseket is vettek és használtak. A legeltetési bizottság azonban működését egyre ellentmondásosabb viszonyok között folytatta. A legelőterület biztosítása ugyanis nem volt elegendő az egyéni állatállomány megtartásához. Kezdetben különböző korlátozó rendelkezések hatására, majd az életmódban bekövetkezett változások miatt egyre kevesebben tartottak jószágot. A városban lakó tehéntartók száma például néhány év alatt a korábbinak töredékére csökkent. A téeszek megerősödésével pedig a háztáji állatállomány fejlesztését, így annak megfelelő legelővel való ellátását is, egyre inkább a mezőgazdasági nagyüzemek keretei között, ahhoz kapcsolódva oldották meg. Ebben a helyzetben a Karcagi Legeltetési Bizottság munkája fokozatosan csökkent, majd feleslegessé vált, ezért feloszlott, Karcag Városi Tanács V.B. Birtoknyilvántartások. Lásd: SZABÓ István: Legeltetési társulatok a Tiszazugban. Szolnok megyei Múzeumi Évkönyv 1979 - 1980. Szolnok, 1980. és VARGA Gyula: Gazdasági testületek és társulatok Hajdú-Bihar megyei mezővárosokban. Paraszti társadalom és műveltség a 18—20. században. Faluk - mezővárosok - tanyák II. Szolnok, 1974. „A legelők kötelező javításáról és karbantartásáról szóló 16.032/1950. F. M. számú rendelet intézkedett például erről. 'Adatközlő a Karcagi Legeltetési Bizottságról: Perge István (74 éves) téesz-nyugdíjas ágazatvezető, a legeltetési bizottság utolsó elnöke. 142
