Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1947–1948

Ahhoz, hogy a kizárásokat maradéktalanul megvalósíthassák, a kommunistáknak szükségük lett volna szövetségesekre. Kezdetben mindenütt feltétlenül megegyezésre törekedtek a Szociáldemokrata Párt szervezeteivel és vezetőivel, hogy velük együtt dolgozva készítsék el a kizárásra kerülők névsorát. Még azt is utasításba adták, hogy a kizárásoknak az MKP részéről nem szabad a Szociáldemokrata Párt tagjai ellen irányulnia.52 Természetesen a szociáldemokrata elvtársaktól hasonló támogatást vártak annak kapcsán, hogy kommunistákat se zárhassanak ki a választói névjegyzékből. Csakhogy a kiélezett választási harcban a két rivális baloldali párt viszonya a megelőző hónapokhoz képest is még tovább mérgesedett. Országos jelenség volt például, hogy az összeíró bizottságokba kiküldött szakszervezeti küldöttek többsége kommunista lett, amit az SZDP sérelmezett és paritásos alapon kérte a szakszervezeti küldöttek beküldését. Ám a két párt közötti tárgyalások és megállapodások után is többségben maradtak a kommunisták.53 Ezért az SZDP taktikát változtatott, amit Farkas Mihálynak a megyei titkárokhoz intézett egyik levele tömören így foglalt össze: „A Főtitkárságba számos helyről olyan értesítések futottak be, hogy a Szociáldemokrata Párt tagjai úgy a városokban, mint a falvakban felkeresik mindazokat, akiket kizártak a választói névjegyzékből. Beszélgetéseik során kijelentik, hogy az MKP nyomására voltak kénytelenek kihagyni őket a névjegyzékből, amit az SZDP megbízottai az összeíró bizottságokban helytelenítettek, de kisebbségben maradtak és így nem volt módjukban megvédeni őket. Megígérik nekik, hogy amennyiben az SZDP-re fognak szavazni, vagy belépnek az SZDP-be, úgy visszaszerzik szavazati jogukat. Ezzel a módszerrel különösen a falvakban a nép hangulatát pártunk ellen akarják fordítani. "54 Az ellentétek odáig fajultak a két párt között, hogy az MKP országos vezetése végül már utasításba adta az SZDP listájának kritizálását, jelöltjeinek lejáratását és annak terjesztését, hogy a választás után az SZDP, be fog olvadni az MKP-ba.55 Erre válaszul a szociáldemokraták megyei vezetése megállapodást kötött a többi párttal és sok helyen még tárgyalási alapul sem voltak hajlandók elfogadni a belügyi listát. Sőt, a Kisgazdapárt vezetésével közös memorandumban tiltakoztak a kommunista túlkapások ellen.56 Az összeíró bizottságokban a pártok több helyen is összefogtak az MKP ellen és Szolnoktól, 52 PSZL MKP ir. 274-9/27. 1. lap 53 PSZL MKP ir. 274-20/11.132. lap 54 PSZL MKP ir. 274-9/27. 3. lap 55 PSZL MKP ir. 274-9/30. 8. lap 56 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 4. ő.e. 37. tétel, Jegyzőkönyv az MKP megyei bizottsági üléséről, 1947. szeptember 8. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom