Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1947–1948

Karcagtól, valamint még egy-két helytől eltekintve a kommunisták alig-alig kaptak bizottsági elnöki pozíciókat.57 Az egyes pártszervezetek kommunistaellenes összefogása csak részben tudható be a szociáldemokrata-kommunista ellentétnek. Helyi szinten sokkal nagyobb súllyal esett latba, hogy nem egy településen, járásban a kommunista párttitkár régi mozgalmi ember volt, korabeli szóhasználattal élve baloldali elhajló, aki már jóval a választásokat megelőzően elszigetelődött a többi párttól kompromisszumképtelen, szélsőséges politikai magatartásával. Ezek leváltása nehézségekbe ütközött: „ Tudjuk jól és mindannyian megegyezünk abban, hogy a járási titkáraink nagy része nem végzi, sőt nem is tudja elvégezni a munkáját, mégis formálisan harcolnom kell érte, hogy egyet-egyet lecseréljünk. Az illegális mozgalomban való részvétel és egyéb „ érdemek" miatt tűrik meg őket. "58 Utóbbira példával szolgál egy másik káderjelentés: „kiépítettek maguk köré egy klikket, akik fedezik a földreform és egyéb visszaélései miatt. "59 Azzal, hogy az egyes gazdasági szervekben a párt exponált tagjai közül sokan korruptakká váltak, lecserélésük pedig nem mindenhol történt meg, a kommunisták jelentősen rontották választási esélyeiket, a lakosság ugyanis ezen személyek alapján ítélte meg a pártot.''" Mindezeken túl a községi párttitkárok munkamoráljával is voltak gondok: „Kevés kivétellel hanyagul dolgoznak, jelentésekért, elszámolásokért, mindenért ki kell mennem a községekbe. [...] Amelyik jól dolgozik és szegény ember sok időt áldoz a pártnak, az le van égve. [...] A titkárok gyenge munkáját befolyásolja [hogy - Cs.A.] [...] a falusi proletariátus nem élt szervezeti életet, öntudatlan és nincs benne kollektív érzés. [...] Kapni szeretnek, de a pártnak egy kis munkát [...] kevesen végeznek. Nehéz aktivizálni őket. [...] Százszor kell valamit megmondani, megmagyarázni és mégsem megy ügy, mint kellene. "61 Az összeírások során a fenti problémákat tetézendő a kommunisták részéről: ,. hibás módszernek bizonyult, hogy csak a számokra törekedtek és nem a minőségi pozícióra, így sok helyen a körzeti összeíró bizottságokra vetették rá magukat és hagyták, hogy a központi összeíró bizottságok más pártok kezére kerüljenek. [...] a körzeti összeíró bizottságok által kizárt választók nagy része az ellenséges hangú [...] központi bizottságtól visszakapta a szavazati jogát. "fi2 57 PSZL MKP ir. 274-15/7. 28. lap 58 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 19. ő.e. 10. tétel, Káderjelentés, 1947. május 5. 59 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 19. ő.e. 9. tétel, Káderjelentés, 1947. április 4. 60 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 8. ő.e. 10. tétel. Jelentés a propagandamunkáról 1947. augusztus hónapban, 1947. szeptember 11. 61 JNSZML MKP ir. X. 40/c. 4. ő.e. 12. tétel, Az MKP jászsági felsőjárási titkárának jelentése, 1947. november 20. 62 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 17. ő.e. 41. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságától a választási eredményekről, Keltezés nélkül. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom