MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 73. ő. e.
elvtársak a szép eredmény ékről, azonban Itt kell kiho ni azt, mi volt annak az akadálya, hogy a Tiszátuli Maszolaj Vállalat dolgozol közül egyetlen elvtársat sem lehetett olvasni a sajtóban, mint kiváló dolgozót, sztahanovistát. Néhány szóval szeretné áttérni az átszervezés kérdésére. Mindenesetre elsősorban is szeretné magát ebből kikapcsolni, mert nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a felmondó levél a kezében van és azért beszél. A tiszántúli Maszolaj Vállaaatot mindig ugy kezelték a minisztórimban hogy itt nincsenek eredmények, itt nincsenek olyan emberek akikre támaszkodni lehetne, akiknek munkája nem ér semmit stb. Ennek természete sen mi vagyunk az okai, mert nekünk kellett volna az eredményeket feltárni. Az biztos, hogy olajjal nem dicsekedhetünk tonnaszámra, de talán túlzottan szerények vagyunk. Egyszerű munkások rá tudnának mutatni arra hogy tapasztalatcseréink igen szép eredményekkel jártak, ugy szintén a szovjet elvtársaktól is sokat tanultunk. Bgy rövid példát mondt dunántulon egy korona felhegesz tés 8 h. mig nál jak 2 h. alatt meg van. Dunántúlon 82 kiváló munkás van, nálunk viszont rgy sincs. Deli József elvtárs ho zászólásában előadja, hogy a munkásoknak nincs sem szappan, sem védőruha, sem védőitdl. Mindezt a Pintér elvtárs még nem tudta beszerezni. IJgyóbként a Pintér elvtársat sehol sem lehet megtalálni. Ha Szolno.con keresik Abonyban, s ha Abonyban akkor Biharnagybajomban van. Mindenesetre a munkások érdekeit igy nem lehet képvisel'ni és főképpen pedig intézni. Pocsai elvtárs előadja, hogy júniusban jöttek Szolnokra, a azóta még az üzemi ellátást nem tudták elintézni, pedig ebben az ügyben már jegy. zőiönyvet is vették fel. 8őt azt is kérték, ha saját üzemi konyha nem lehet, a Téglagyári Egyesüléssel megbeszólni, hogy ellátást onnan kapjanak. Mindenesetre a munkásoknak az Ígérgetés nem elég, mert ezzel még nincs elintézve a kérdés. Részükről az ÜB-nek minden támogatást megadnak. Blaskovics János hozzász lásában előadja, hogy őt is és valamennyi munkástársát meglepte az, amit a Bánkuti elvtársra mondott, véleménye az hogy az átszervezés következtébe i a pártszervezet nem működött ugy ahogy kellett v Ina, nem volt meg a kapcsolat a dolgozók és a pártszervezet kö: ott. Az üzemi bizottság magára volt hagyatva, nely ÜB. össze-? sen 2 főből állt. Egyetért Deli elvtárs hozzászóláséval, mert ami a dolgozóknak jár és jogos, azt mindenkinek meg kell adni. Nem lehet közömbös az, hogy akik hidegben dolgoznak olyan körülmények kö ott éljenek, mintahogy az a legényszállónál biztosítva va ,, mert ilyen körülmények kö. ott csak betegséget dehet szerezni. Varga $ános üdvözli a kitüntetett elvtársakat. Az elvtársak ho zászolásukban sok olyan dolgot mondtak, ami népi demokráciánk lo. évében sajnos valóba i fenállnak. A szakszervezet munkáját értékelve Pocsai elvtárs hozzászólásából szeretne kiindulni. Pocsai elvtárs ak ezelőtt 2-3 évvel kellett v Ina azt megígérni, s meg is tenni, hogy az ÜB. hátamögött lesznek, s mindenben segíteni fogják az üzemi bizottságot. Ha ez akkor megtörtént, akkor ma nem ilyan hozzás ólások hangzottak volna el. ^uda elvtáes azt mondta, ho^y a szolnoki legényszállót mag fogják szüntetni, de majd csak akkor, ha a gyapotraktár készen les • Nagy Imre elvtárs beszámolója valóban nem volt jó, de biztunk abban, hogy a; elvtárs hozzászólásokkal ki fogják egészíteni. A munkás eliát-is kérdésénél nehézségek vannak és efelett nem lehet csak ugy keresztül t^ kinteni.