MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 73. ő. e.
Visszatérve a gyapotraktárra*, kéri azokat a dolgoz <sa, hog, igyekezzenek az épitéssel, s gondoljanak a ra, hogy ha az készen lesz munkástársaiknak megjavul a szoc. helyzetük. Az üzemi ellátással kapcsolatosan azt mondták egyes elvtársak, hogy a felszerelést eladták, azonban meggyőződött róla, hogy el nem adták, ha nem csak az a ortizáci t fizették ki. A munkave sennyel kapcsolatosan Lefkánics elvtárs azt mondja, hogy az ÜB.hibája, a terv kl nem értékelés. Ha Lefkánics elvtárs ololva-sa a vezetők jogait és kötelességeit megláthatja benne, hogy a munkaverseny kiértékelés a művezetők kötelessége, a njilvánositás pedig a bizalmi kötelessége. Ellenben a mi hibánk az hogy nemszóltunk és nem figyelmeztettük Lefkánics elvtársat. Csatlakozik a MatkS elvtárs hozzászólásához, amikor amit a felmondássá kapcsolatosan tett. A szükséges lépéseket megteszik a becsületesen dol gozók ügyében, még abban az esetben is, ha állásukba kerül. Egyetért a Szántó elvtárssal, azt azonban nem fogják megengedni, hogy minden alap és ok nélkül felmondjanak egyes el/társaknak. Céder Ferenc a Bányász Közpo it kiküldöttje hozzászólásában előadta, hogy Nagy Imre elvtárs beszámolója valóban rossz volt, mert sakkal részletesebben kellett volna foglalkozni egyes dolgokkal. Majd továbbiakban ismerteti, hogy egy Üzemi Bizottsági, illetve Szakszervezeti taggyűlés beszámolóját hogyan kellett volna elkészíteni. Továbbiakban csatlakozik az elvtásak ho zászólásához, amikor követelik azt, ami nekik jogos, s amit a kollektiv szerződés előir, illetve biztosit a munkásoknak. Vettal öóndor hozzászólásában előadja, no^y a taggyűlésen az elvtársak siránkoztak, az ugy néz ki, mintha egy kapitalista államban lennénk ós könyörögni kellene szappan, va^y eg.ób dolgokért, nolott ez minden biztosítva van a dolgozóknak. A Párt ós szakszervezetnek is kell harcolni, hogy amit a kollektiv szerződés előirt, a^t biztosítsák is a dolgozóknak. Nagy Imre tt.B. Elnök elvtárs a hozzászólásokra megválaszol. Matkó Mihály elvtárs határozati javaslatként az alábbiakat terjeszti a taggyűlés elé; 1. / Az újonnan létehozott kerlet vezetőségek között kezdeményezzenek illetve szervezzék meg a szocialista páros versenyt és kiértékelést, illetve a nyilvánositást tapasztalatcsere formájában végezzék. Határidő: 195.AII.1O. Felelős: Nagy Imre. 2. / A kivetkező taggyűlésre érjék el, ho 0 y a munkaversenyben lévő dolgoz k száma 5%-al emelkedjen a jelenlegihez viazorjitva és ennek eredményeképpen a termelékenység 2 L /ó-al emelkedjen. Felelős: Jégvá-i József. 3. / Jó felvilágosító és nevelő munkában érjék el, hogy a szervezett dolgozók lótszárna l»a-al emelkedjen a jelenlegi 72>ó-al szemben a következő taggyűlésig. „ , _ ^ 0,/ ° Felelő**: Nagj Imre. 4. / A bizottságok kiépítésével a bizalmi hálózat megerősítésével jó ellenőrző munkán keresztül jávitsák meg a munkaruha kiadást, a munkás szállás és étkeztetés kérdését és erről a következő taggyűlésen számoljanak be. Felelős: D;mötör Lajos.