MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1948. szeptember 22. - 1949. november 16.

1948-09-22 - 1. A beszámoltatás és az őszi mezőgazdasági munkák helyzete. Melléklet: beszámoló felhívás

határozatképet.- A pártbizalmiak felülvizsgálásánál figyelembe kell venni­azt.hogyan vezetik a zs ebköny vet, mert abból döntőben meg lehet állapíta­ni,hogy ki mit csinált,s vigyázni kell arra,mert Jönnek majd a nkonságok, s esetleg történnek utólagos beírások is.- Azonkívül lesz egy olyan bi­zottság is,amely felül fogja vizsgálni az állami, közigazgatási és karha­talmi funkcionáriusokat,vagyis ez azt jelenti,hogy nem fog kimaradni sen­ki sem.- «/, Végig az egész munka során kivétel nélkül a taggyűlés dönt, épen ugy a funkciónáriusok,mint az egyszerű párttagok fölött,akikre vo­natkozóan a bizottság Javaslatot tesz.- Lesz azonkívül egy felülbíráló bi zottság fe,amely a túlkapásokat fogja elbírálni.­Lesznek olyanok,akik az elsó* taggyűlés alkalmával a legnagyobb helyesléssel fogadják a dolgot,sőt még fokozottabb mértékben követelik annak a végrehaJtását,ez«kkel szemben vigyázni kell,mert itt vCLami nem tis z­ta,tehát ne engedjünk a baloldali túlkapásoknak sem,s szigorúan a Pol.Biz. határozatának érteiméhen járjunk el.­Összegezve az egészet: Tehát arra kell venni az irányt,hogy a pártbiaaMak, pértmunkésfc, 10-es csoportok munkája megJavulJon,bevezessük a rendszeres vezetőségi Üléseket,komollyá tegyük a havi taggyűléseket.­A Szervező Bizottság üzenete az,hogy ne felejtsük el,hogy az a párt,amelyet most felülvizsgálunk,az egy harcos párt.- Ne feledkezzünk meg az-Ja.zJt^Ziántásról sem,s ne aludjon ki az éberségünk.? Éberek legyünk, ne engedjük jfejftgalkuvést a kulákság elleni harcban.- A Szervező Bizottságnak a^ a rregJ£S«pdése,hogy a megye ezt a munkát is sikeresen fogja elvégezni. lapvács el|t l *Mrs referátuma után Tisza elvtárs bejelenti a vita megkezdését, sí kéri a|' , Mvtársakat,hogy a tárgyhoz szóljanak hozzá és lehetőleg mindenki ijyilvj^l!g|A véleményt.­azakál^ T *s Íis ztm.: Nagy lelentőségi határozat megvitatására jöttünk össze.­Ín ami 9*éretnék beszelni,hogy a ml Járásunkban milyen vélemény alakult ri ez^lflspcsolatban •- Azt tapasztalom,hogy jól lehet a harci szellem az 4tóbb|Jr4llőben alább hagyott, az ónban most ismét erőteljes lett.- Kutat­tam jennep>ajz okét és megtudtam,hogy a nagy tagság követkéztében,mint ahogy az elvtiprajak véleményüket nyilvénitották,nem tudtak olyan komoly munkát HLf e JtenigBHnt amilyet szerettek volna,s emiatt alább hagyott a harci kedv ÍLs.- A aáfe-ározattalxganmdxiiw a legnagyobb egyetértés nyilvánul meg,de fel fezeretnc^iivni egy hibára a figyelmet.- A mi tagságunk körében fennáll a -T""'"H *iVklImi épzetlenség,s az antiszemitizmus kezd lábra kapni,,sőt egyea helyeken még a vezetőség tagjai sarában is,tehát vigyázni kell arra,hogy ilyen szellem nehogy érvényesüljön és ennél a kérdésnél nagyon vigyázzunk,*W ezt nem is tudtuk ész reve nni,«ldc» csak akkor,amikor áz egy-egy feladatnál véletlenül megmutatkozott náluk.­Farkas .Szolnok, Kg zp . jár. : Kovács elvtárs külön is a láhuzta,hogy a Központi Pol.Biz. határozata nem véletlen,s beszélt arról,hogy azért éleződik ki a harc a politikai és mezőgazdasági életben,a mezőgazdasági fronton,mert a kulákság korlátozáséról van szó, s megemlítette Kovács elvtárs,hogy most már nem polgári demokrácia feladatainak a megoldásáról van szó.- Meg kell álla­pítani,hogy az egyesüléssel kapcsolatban a kispolgári elemek,karriérteták felhígították a pártot a part a feladatát nem tudta ugy meg oldani,ahogy azt kel lett volna.-A magunk részéről is egyetértünk a PolBiz. határozatával.­A Jobb es baloldal elhaj. ásókra nagyon vigyázni kell,amit mi sem bizonyít jobb«a,mint pl. a földhaszonbérleti rendelet.- Megtörtént az én járásom egyik községében pl.hogy még magéban a bizottságban is helyet foglalt olyan, aki fasisztázott stb. Tekintette 1 arra,hogy nekünk most döntő feladatunk az hogy a középparasztságot leszakítsuk a kuláks ágról, vigyázni kell arra.hoev a johb és baloldali elhajlások ne érvényesülhessenek.­Belez raj. Tsz tmlklós : A jó végrehajtásról akarok beszélni— Mi, a kik vidéken dolgozunk,látJuk,hogy a mi tagságunk a vidéki szedvezetekben politikailag képzetlen é s feladatul tűztük ki a politikai felvilágosító munkát.- Ha ml a m^XÍmr^ I snén í' h °«y P°Utlkai képzettségét néznénk,akkor valóban egy nagyarányú tisztogatást kellene végrehaJtanunk,amiáltal egyes helyeken mfg

Next

/
Oldalképek
Tartalom