MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1952. március 12. - 1952. október 4.
1952-05-08 - 1. Szóbeli beszámoló a járási titkárok országos értekezletén elhangzott beszámolók s az azóta megjelent párthatározatok végrehajtásáról. Melléklet: határozati javaslat
3H összefoglalva : feladatinak, hogy vezetőink, párttagjaink mutassanakpéldát. A ielvilágositó munkát, az okos jó szót kövesse mindig a példamutató cslekedet. Minden vezető, minden párttag, családtagjai legyenek az elsők, akik jelentkeznek, s felveszik a munkát. A vezetők, a pártszervezetek szerezzenek érvényt a Párt és Kormány határozatoknak, azt minden körülmények között tartsák be. Okos, de kemény intézkedésekkel győzzék le a nehézségeket, támaszkodjanak saját erőforrásaikra és ne várakozzanak, ho 0 y helyettük valaki más fogja megoldani. Ne felejtsük azt el, hogy a sikeres aratás és betakarítás előfeltétele a jól megszervezett, jól elvégzett növényápolás. Ezt kell most végrehajtani és közben felkészülni biztositani az aratás megkezdésének sikeres előfeltételeit. Az idei aratás, a rendelkezésre álló erők és eszközök teljes mértékű mozgósítását követeli meg. Minden objektív adottságunk meg van ahhoz, hogy a tavalyi hibákon okulva az idén minden mezőgazdasági munkát sikeresen oldjunk meg. A^z aratás sikeres előfeltétele, hogy most minden munkát időben elvégezzünk, hogy ne engedjük, hogy körmünkre égjen a munka, hogy megtanuljuk a munkák szervezését és irányítását, hogj konkrét, jól kidolgozott tervünk legyen az aratási munkák lebonyolításához, hogy a gépek és a traktorok ki legyenek javítva, hogy a szükséges segéd anyagok, alkatrészek, üzemanyag, szállítóeszközök rendelkezésre álljanak, hogy megszervezzük ezek észszerő, teljes mét'kben való kihasználását. Minden vezetőnek világosan tudnia kell, hogy minden kijelölt feladat megoldását végső fokon az emberek, a dolgozók döntik el. Ezért fontos hogy a pártszervezeteink minden egyes párttaggal alapossan ismertessék a feladatokat, a kötelességeit, ezért fontos az, hogy a legnagyobb dolog időben is megszakítás nélkül follyék a nevelés, az oktatás, az agitáció, a. z újság olvasás, melyek segítségével tudjuk a dolgozókat a nehézségek leküzdésére mozgósítani, tudjuk okét nevelni, hogy másképpen gondolkozzanak mint régen. Ezek segítségével tudjuk őket megtanítani, ho.,y uj módon gondolkozzanak, uj módon dolgozzanak. A most folyó növényápolási munka, s azt követő aratás tehát széleskörű agitációs és propaganda munkát jelent, Az agitációnk alapkérdése,hogy jobb munkával magasabb termés eredménnyel küzdünk a béke megvédésére. Pártbizottságaink és pártszervezeteink feladata, hogy megtalálják és kidolgozzák azokat a módsze eket, melyeknek segítségével a legnagyobb dologidőben is a munka helyszínén, munkaközben follyon az agitáció, a felvilágosító munka. Összefoglalva: ne késlekedjünk, minden erőt mozgósítsunk a növényápolás munkájára, állami gazdaságaink, gépállomásaink, termelőszövetkezeteink dolgozói járjanak élen, mutassanak példát a munkában, minden percet hasznosítsunk a soronlevő munkák elvégzésére és készüljünk fel az aratásra. Rákosi elvtárs mondotta a Járási titkárok országos értekezletén. " A mezőgazdaságban elsősorban a jó beszolgáltatás méri jó politikai munkát." Leszögezte Rákosi elvtárs, hogy jelenleg átmeneti helyzetben vagyunk, átmenetben a falu az egyéni gazdaságból a szocialista termelés felé és jelenleg az egyéni gazdálkodás árny oldalai mellett megmutatkozik az a nehézség is, hogy még nincs szocialista nagyüzemi termelés a falun, az ilyen viszonyok között különösen fontos kérdés a beszolgáltatás. A begyűjtés területén ezidáig kimondottan rossz munkát végeztünk. Külö nősen súlyos elmaradás van a hizottsertés beadásnál. Az április 30-1 értékelés alapján az első félév** hizottsertés beadási tervünket 53.7 ^ra teljesítettük. Ezen belül Szolnok város 29.2, Mezőtúr 21.2, Kisújszállás 31.9» Tiszafüredi járás 41.1 teljesítette. Ebben a kérdésben súlyos felelősség terheli a Szolnokmegye vezetőit, Szolnokmeí?ve kommunistáit. •/.