Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

Simon Boy tár Sándor (Kovách Béla rajza) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy közösségünk régi, hű­séges tagja DR. SIMON BOYTÁR SÁNDOR ORVOS (1921. január 13. - 2001. október 3.) másfél évig tartó gyógyíthatatlan betegség követ­keztében Delaware állambeli otthonában, Wilmington­­ban, ez év október 3-án 80 éves korában elhunyt. Igazi, régi vágású, gerinces magyarral lettünk szegényeb­bek, aki egyben kiváló szakember volt. Boytár Sándor a Zemplén megyei Vily - ma Vilyvitány - községben született, középiskoláját a debreceni Ref. Kollégiumban, orvosi tanulmányait a Debreceni Egyetem orvosi karán végezte, diplomáját Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemtől kapta. Belgyógyász lett, a kommunista időszakban pesti kórházakban és ipari intézményeknél dolgozott. Lelkes sportember lévén, sportorvosnak is kiképezte magát. Magyarországot 1956-ban hagyta el, Bostonban tette le az államvizsgát. Mivel nem tudta elviselni ahogyan eredeti nevét angolul kiejtették - Simon helyett Szájmon - apai nagyanyjának családi nevét vette fel, és így ismertük mi is Boytár Sándornak, mely nevet majdnem hibátla­nul ejtettek ki a "bennszülöttek". Amerikában több neves korporációnál működött mint Medical Director. Szakosította magát a toxicológia és a munkával kap­csolatos egészségügyi gondozás területén. A hetvenes években 3 évet töltött a NATO németországi bázisán, az USA Légierők egészségügyi osztályán, ezredesi rangban. Rendkívüli tehetséggel megáldott egyénisége mindig új és érdekes célok felé hajtotta. Wilmingtoni letelepedése után már csak baleseti ügyekben konzul­tánsként szerepelt. Már a 80-as évek enyhülése idején rendszeresen járt haza, előadásokat tartott főleg a kábítószerek káros hatásáról és orvoslásáról. A szegedi egyetem orvosi karán egy teljes szemesztert tanított. Amikor csak tehette látogatta nyári magyar hetünket, de eljárt a clevelendi magyar napokra, és a floridai Sarasotába, a Magyar Orvosszövetség üléseire. Mint barát, ragaszkodó, őszinte, áldozatos volt, aki ismerte, szerette. Özvegyén, lányain és őt tisztelő orvos kollé­gáin kívül gyászolja őt szerető barátainak széles köre. Holttestét tudományos orvosi kutatás céljaira a Pennsylvania-i Egyetemnek ajánlotta fel. Később hamvait hazaviszik és szeretett zempléni hegyei között, szülőfalujában helyezik örök nyugalomra. A brazíliai Sao Paulo magyar közösségének nagy vesztesége LOVAS TIBOR (1925. augusztus 20. - 2001. október 8.) Szeretettel emlékezünk az ő szeretetet sugárzó egyéniségére. Cibakházán született 1925. augusztus 20-án. Budapesten kezdte iskoláit, majd ipari szak­iskolában műszaki rajzot és szerszám esztergályozást tanult. 1956 a Ganz gyárban érte. A forradalom eltiprása után onnan szökött ki Nyugatra. Először Franciaországba ment. Rouenben dolgozott egy rádiógyárban. Időközben nagynénje és öccse, Werkner Zoltán Brazíliába vándoroltak ki, ahová 1957-ben Tibor is követte őket. Sao Pauloban a Piai villanykapcsológyárnál ka­pott állást, majd mint tervező rajzoló a Volkswagen­hez került. Onnan a Telefunket rádióosztályába ment át, majd innen tapasztalatait hasznosítva, betársult egy kisebb magánvállalatba, ahonnan végül is kilépett és ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 47 T"

Next

/
Oldalképek
Tartalom