Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

önállósította magát. 1969-ben feleségül vette Fülöp Irént. Brazíliába érkezése után majdnem rögtön bekap­csolódott a magyar közöségbe. A cserkészetből kinövő fiatalokkal regöscsoportot szervez. Alapgondolatuk a bartóki ige "Csak tiszta forrásból!" A regösök Németh László drámáit tűzik ki előadási célul. Nagy része volt abban, hogy a Széchenyi és a Galilei előadása oly reme­kül sikerült. Egészsége megrendül, epekővel operálják, majd tüdő és rekeszizom operációknak kell alávetnie magát. Betegsége miatt korán megy nyugdíjba. Ettől kezdve minden energiáját a magyar közösségi munkáknak szenteli. A dúsgazdag Zolcsák István könyvtárát ren­dezi. A Segélyegylet vezetésében tevékenykedik. Az ebben az időben születő Magyar Ház szervezői között Tibor az élen van a tervezgetésben és a pénzgyűjtés mukálataiban. Amikor végre létrejön a ház, ott is elvállal igazgatósági szerepet. Tibor hithű református volt, de a korszak nagy gondolatát, az ökuméniát rögtön magáévá tette. Sok­szor láttuk katolikus miséken, majd feleségével együtt tagjai lesznek az ökuménikus Bibliakörnek. A Lovas házaspár 101 alkalommal vett részt a Bibliakör össze­jövetelein. 2001. október 15-én távozott tőlünk. Szomorúan búcsúzunk Tibortól, kolóniánk oszlo­pos tagjától, aki önzetlen meggyőződéssel és szerettei segítette a magyarság megmaradását Brazíliában. Pillér Gedeon KÖNYVEK Gracza R. Rezső: HOW AND WHY IOWANS NAMED KOSSUTH COUNTY IN 1851 Edina, MN Beaver's Pond Press, 2001. Pp. i-vii + 1-78 Gracza Rezső ismét nagy szolgálatot tett, sőt minőségi szolgálattal látta el az amerikai magyarokat egy tömör és értékes dokumentum kötettel Kossuth Lajosról. A könyvet arra az alkalomra írta, hogy Algona Iowa-ban egy Kossuth szobrot avattak 2001. július 13- án, ünnepelve egyúttal a 150 évvel ezelőtti Kossuth lajos által megtett diadal utat az Egyesült Államokban, és hogy ekkor választotta Kossuth megye a nevét. így hát Kossuth megye is most ünnepelte 150-ik évfordu­lóját. A könyvet minden barátunknak - mind magyarul, mind angolul beszélőnek - szívből ajánljuk. Megrendelhető $10.00-ért a következő címen: Mr. Ralph Gracza 15151 Victor Lane Minnetonka, MN 55345 Az újonnan felavatott Kossuth szobor (Algona, Iowa Kossuth megye)- mellette Gracza R. Rezső □□□ 48 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom