Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
in memóriám NYESTE ZOLTÁN PÉTER 1922. augusztus 23. Mezőteleki - 2001. október 2. Nadap Mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk hirtelen elhúnyt barátunktól, a Magyar Öregdiák Szövetség-Bessenyey György Kör, a Magyar Baráti Közösség, a Recski Szövetség tagjától, a Manville-i Magyar Református Egyház presbiterétől, a RECSK - emberek az embertelenségben című történelmi forrásértékű könyv szerzőjétől, az emberségben, minőségigényben messze ragyogó példát mutató gondolkodótól, a magyar versirodalom remekműveinek egyedi értékű tolmácsolójától, a mindig segítőkész közösségi embertől, Nyeste Zoltántól. Feleségének, Magdinak, lányának, Katicának vigasztalódást kívánva küldjük őszinte részvétünket, baráti együttérzésünket. Rutgers egyetemi, 1985. november 2-i TANÚKKORUKRÓL előadása meghívója számára ezt írta önéletrajzi bemutatkozóul Nyeste Zoltán: A TANÚ - ÖNMAGÁRÓL Az első világháború kitörése előtt néhány esztendővel csaknem egyszerre érkezett meg Bihar vármegye egy hétszázlelkes falujába az új pap meg az új tanítónő. Nem csoda, hogy hamar összekerültek. A tiszteletes - békési és bihari parasztok és papok ivadéka - Debrecen konok kálvinizmusát hozta, a tanítónő tartásán még látszott valami az egykori nemesi família másfajta büszkeségéből. Én harmadik - és utolsó - gyerekükként születtem 1922-ben. Mire eszmélni kezdtem, körülöttem már rég "románvilág" volt - így, egyszuszra ejtették ki -, de az engem akkor még nem nagyon zavart. Kisebbségi sorból akkor kaptam az első leckét, amikor - hiába voltam jó tanuló - nem vettek fel a váradi gimnáziumba. Viszont egy anyaországi iskola igazgatója - némi levelezés után - távollétemben beírt magántanulónak addig is, amíg sikerült átszöknöm a határon. A kisújszállási Református Gimnázium a debreceni kollégium fináléjaként alakult a XVIII. század elején. Szerencsémre az én diákkoromban - a Horthykorszak második évtizedében - még őrzött valamit a hagyományokból. Hiába maradt ki az ósdi tankönyvből Ady Endre is (négy sor volt róla), magyartanárunk négy hétig foglalkozott vele. Borbély András tanár úr pedig irgalmatlanul hajtott bennünket, hogy a logaritmust meg a tehetetlenség törvényét gyorsan felfogjuk, de csak azért, hogy az így szabaddá vált időben Szabó Dezső és Németh László tanulmányokat olvastathasson fel velem az osztálynak. Amikor 1941-ben először léptem át a Műegyetem küszöbét, már nagyjából a fejemben volt a népi írók mondanivalójából annyi, amennyi 19 éves fejjel megérthető. Ez a szellemi táplálék meg a kálvinista örökség (a kettő nem egészen független egymástól) határozta meg magatartásomat s talán sorsomat is. Ma is hiszem, hogy jobb nevelést csak színvonal szempontjából kaphattam volna; az útbaigazítás olyan szerencsés volt, hogy az akkor zsebretett iránytűn azóta se kellett igazítanom. A továbbiakat már szinte ki lehet találni. Átvitatkozott esték a Diákok Házában, írók, költők hallgatása - lélegzetünket visszafojtva - az SDG-ben és másutt, új diákszervezetek létrehozása a hivatalosan támogatott bajtársi egyesületek helyébe, az ellenállási mozgalomban való részvétel a német megszállás és különösen a nyilas puccs után - mindez fontosabb volt nekem s jónéhány társamnak néha még az egyetemi előadásoknál is. 1945 januárjától pedig én is azok között voltam, akik megkísérelték a lehetetlent: demokráciát teremteni a szovjet tankok árnyékában. Körülbelül hat éven át - 1942 és 1948 között - szinte minden fontosabb ifjúsági mozgalomhoz volt valami közöm. Nem az első vonalban, de mégis úgy, hogy az események tanúja és olykor részese lehettem. Mindezekért hat karácsonyestét töltöttem börtönben, internáló és kényszermunkatáborokban. Egyet Szálasi Ferenc nemzetvezetősködése idején, ötöt - egyfolytában - akkor, amikor Rákosi Mátyás tartotta magát a magyar nép atyjának. Ebből az ötből három a recski táborban köszöntött rám. 1956 novemberében Ausztrián át Németországba menekültem. Feleségem kislányunkkal pár hét múlva utánam szökött. 1963 óta élünk Amerikában. Jelenleg egy amerikai nagyvállalat mérnöke vagyok és turbógépek tervezésével foglalkozom. □ 46 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM