Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 1. (133.) szám
Cseh Tibor BEOLVADÁS VAGY AUTONÓMIA? - VÁLASSZATOK! Milleniumi év. Méltóságteljesen kondul és üti el a kétezret az évezred toronyórája. Ez a huszadik század búcsúztató éve is. Az idő múlása közösségeink önvizsgálatára szólít. Szétszórt nemzetünk önvizsgála-ta fenn kezdődik, a hierarchia csúcsán, az államvezetésben. Ott a huszadik század magyar változata vizsgázik a tragikus valóság szövegkönyvével, Trianon nemzetpusztító, könyörtelen örökségével, amit csak megtetézett a proletárdiktatúra kamatrabszolgaságba taszító, korrupt politikája. A felszabadult ország véres verejték árán próbál gazdaságilag feltámadni. Szépen fejlődő iparunk és kereskedelmünk 60 százaléka idegen kézbe került. Ebbe az elidegenített szektorba beletartozik energiaszolgáltatásunk jelentékeny része is - egyedüli magyar különlegesség a világon. Tagjai vagyunk a NATO-nak, így nem kell attól tartanunk, hogy a megmaradt keveset valaki elvegye. Le is csökkentjük most magunktól a honvédség létszámát egy kb. olyan szintre, amire Trianonban ellenfeleink kényszerítettek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb bekerüljünk az Európai Unióba. De a nagy sietség közben mintha elfeledkeztünk volna arról a közös feladatról, ami a 15 milliós magyarság legsürgősebb tennivalója az új évezred kezdetén. Megmenteni a 3.5 miihó határon túli magyarságot a szlovák, ukrán, román, szerb, hovát, szlovén és osztrák tömbbe való beolvadástól. Megmenteni ősi földjén, ahol 1000 éven át megmaradt. Az osztrákok most engedélyezték a kétnyelvű feliratokat az Őrvidék (Burgenland) olyan helységeiben, ahol 20%-nál nagyobb a magyar lakosság (vagy bármely más kisebbség) számaránya. Nyolcvan év késéssel. Akkor még 50,000 volt az elcsatolt magyarság lélekszáma, ma ennek alig ötödrésze. Mi lesz a 3.5 millió határon túli magyarral? Az Orbán kormány támogatja politikai célkitűzéseiket - hangzik a válasz Budapestről. Sajnos, egyik határon túli magyar politikai szervezetnek sincs kidolgozott és elfogadott programja az autonómia kivívására, amelyért minden politikai helyzetben küzd, és amit semmilyen csábítás vagy fenyegetés ellenére fel nem ad. A délvidékieknek megvan a kidolgozott programjuk, de frakciókra szétesett közösségüknek csak egy kisebb hányada támogatj a az autonómiára irányuló törekvéseket. A magyarok - határon innen és túl - gyakran átveszik a többségi nemzetek bomlasztó propagandáját és azokat a közéleti személyeket, akik hűen és makacsul kitartanak az önrendelkezés követelése mellett - szélsőséges jelzővel bélyegzik meg. Ez az öngyilkos politikai magatartás egyenes vonalú masírozást jelent a beolvadás és kivándorlás felé, ezer éves államiság után nemzetünk egynegyed része kivonulna a történelemből. Nem fogadhatjuk el ezt a langyos és naív magatartást. Nem ezért teremtette az Úr magyarnak Szent Istvánt, Zrínyit, Bethlen Gábort, Rákóczit, Kölcseyt, Kossuthot, Széchenyit, Adyt, Bartókot, Kodályt, hosszú sorát a magyar templomépítőknek - ha nem is készült még el a templom, felidézvén Ady gondolatait. Sokan abból a reményből táplálkoznak, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk megoldja a határon túli magyar közöségek égető problémáit, mert hamarosan önrendelkezési státusba kerülnek. Nagymérvű önhitegetés és tévedés ez. A belépő új államok gazdasági fellendülésben bízhatnak, hiszen az Unió is azért jött létre, hogy az óriási amerikai gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kolosszusnak méltó versenytársat teremtsen Európában. A határok átjárhatók lesznek vízum és útlevél nélkül, a vámproblémákat közös megegyezés szabályozza majd, de Szlovákia vagy Románia határain belül az érvényben lévő román és szlovák törvények továbbra is korlátozzák a magyar közösségek jogait. (Ne feledjük, hogy Clinton elnök kisebbségi jogok tekintetében Romániát példaképpen állította a többi közép- és kelet-európai nép elé!) A csatlakozás után sokkal nehezebb lesz ezekben az országokban az autonómiával kapcsolatban megegyezést elérni, mint jelenleg, amikor az Unióba való befogadás esélye miatti aggódás a magyar fél érdekeit szolgálja. Ezt a történelmi alkalmat nem szabad elszalasztani. Most, - ma és nem holnap - kell a magyar közösségek autonómiájáért a küzdelmet lefolytatni. Ebben egyaránt részt kell vennie az anyaország kormányának, parlamentjének, politikai pártjainak, a médiának és a társadalomnak, valamint a határon túliak politikai képviseletének és médiájának, és végül, de nem utolsó sorban a nyugati magyarság politikai szerveinek, lobbizó csoportjainak, internetes listáinak. Fel a küzdelemre a közös célért Közép-Európa népei békés együttéléséért! Az igazi stabilitásért. (Többen felvetették a Duna-Konföderáció vagy valamiféle Közép-Európai Konföderáció megvalósítását, egyensúlyozó hatalomként Nyugat- és Kelet-Európa között. Ez az érdemes gondolat sajnos 150 évet késett. 1848-ban ideális megoldás let volna. Ma a sebek túl mélyek és véresek, a fájdalom túl zsibbasztó semhogy a gondolatnak érzelmi vonzóereje lehessen a térség népei felé. A gazdasági, külpolitikai és katonai erőtér pedig gyökeresen megváltozott.) A megoldás a térség nemzeti közösségeinek önrendelkezése, véget vetve a nacionalista beolvasztási törekvéseknek és az elnyomottak jogfosztottságának - vagyis a konfliktusok forrásának. Ha ez megtörténik, Közép-Európa népei a Duna-medencei térség stabilitását vihetik magukkal a csatlakozás nászajándékául az Európai Unióba. Beolvadás vagy autonómia? Nincs más választás. Mert a kivándorlás is beolvadás. Csak másutt. Mindakettő a lélek lassú haldoklását jelenti. "Az élet szent okokból élni akar". Az "élet" az autonómiát követeli. ITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM 3
