Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 1. (133.) szám
zése nemcsak megengedett, hanem fontos, sőt elengedhetetlen, mert nélküle nem egész a "gestalt", nem is lehet teljes értékű kép a mozaik. Amerikai állami iskolák ezreiben folyik többnyelvű oktatás, a multikulturalizmus mind a hivatalos, mind a mindennapi élet egyre elfogadottabb része. A kulturális jogok nemzetközi elismerése is egyre gyakoribb és egyre egyetemesebb elvárásként nyilvánul meg. Az Egyesült Nemzetek által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948-as deklarációja után negyvennyolc évvel az UNESCO védnökségével tanácskozó Nyelvi Jogok Világkonferenciája 1996. június 6-án Barcelonában elfogadta és az ENSZ-hez is elfogadásra terjesztette be a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. E dokumentum ötvenkét cikkelye elidegeníthetetlen emberi jognak nyilvánítja mindenki számára saját anyanyelve magánszférában és nyilvánosan való használatát, saját kultúrája megőrzését és fejlesztését, saját nyelve és kultúrája oktatását és a tömegtájékoztatási eszközökben való használatát, a kormányszervek és a társadalmi-gazdasági kapcsolatok terén való figyelembe részesülését. A Nyilatkozatot az UNESCO eljuttatta összes tagállamainak kormányához, javasolta elfogadását az ENSZ szakosított szerveiben, majd közgyűlésén, és kezdeményezte egy kormányközi értekezlet összehívását. A katalán parlament úgy döntött, hogy a dokumentumot az Európa Parlament elé terjeszti. Ezekkel a lépésekkel megkezdődött nemzetközi jogi érvényűvé válásának folyamata. (Teljes szövegét angolul lásd: "Universal Declaration of Linguistic Rights", http://www.troc.es/mercator/dudl-gb.html; magyarul: A Hét, 1996.26., 27., 28., és Magyar Napló, 1996. október). A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját - Strasbourg, 1992 - eddig már húsz ország írta alá (lásd: Más nyelven beszélnek" HVG, 1999. augusztus 21., 39-40 old.) (A Karta magyar szövegét lásd: Pro Minoritáié, Budapest, 1996. nyár, 106-118 old.) Jelenkorunkban tehát nyilvánvalóan történelmi adottság is a magyarság tömbjei, szigetvilága és szórványai számára az, hogy nemzeti kultúráját, nyelvét elismert jogként és méltányolt értékként őrizze, művelje, hagyományozza, tanítsa és terjessze. E történeti esély és adottság így most kihívás és felelősség is. Történelmünkben nagyszerű energiákat tudtunk mozgósítani a megsemmisítéssel, a megszállással, a szétdarabolással, az elnyomással szembeni magyarságunk megtartása érdekében. Jövőnk egyik nagy feladata most a globalizálódás, az információ-áradat, a világnyelvek, a világhatalmi és világkereskedelmi stílusok homogenizáló erőltetése, az integrálódások asszimiláló hatása közegében is sikeres magyarság-megmaradás módozatainak kidolgozása. Nemcsak magunk megtartásáért, hanem egymás támogatása küldetésszerű folytatásáért is. Vagyis ne csak kincsként adjuk át külföldön a magyarságot a következő nemzedékeknek, hanem segítséget igénylő nemzetrészeink, nemzettársaink jövőjét jobbító programként is. Küldetésként, misszióként! Szeretettel és kötelességérzettel vállalt feladatként. Az "emelkedő nemzetté" forrott magyarság szolidaritása némi nyereséggé tudta tenni a tragikus számú 56-os kimenekülök okozta emberveszteséget a nyugati világban. Történelme során a magyarságnak talán soha nem volt még olyan létszámú önkéntes és hatásos külképviselete, mint most. Feladat és felelősség is most az, hogy a nyugati magyarság jelenlegi külképviseleti készségét még jobbá, hatásosabbá tegyük, és hogy időben meghosszabbítsuk, utánpótlást is biztosítva. Két- és többnyelvű többkultúrájú magyar szigeteink világszerte értékes, eredményes mintákat alkottak és működtetnek e küldetéses magyar megmaradás érdekében. Legtöbbjük kész a legsikeresebb módszereik megosztására. Jövőnk a tét, hogy hogyan élünk e nemzetközi magyar adottság értékeivel a határok feletti, a "magasban" is megtartó hazában. A mi nemzedékünk kötelessége az, hogy átadjuk ezeket a módszereket, a "bűv-igéket", "titkainkat" amiket "szabad mezőkön" összeszedtünk, mindazoknak, akiket most más vasfüggönyök és "új tatárhadak" nem ölnek, nem ijesztenek. A következő nemzedékeknek a jobb magyar jövő iránti felelőssége pedig az, hogy "tanulják a messzehangzó példát", "új hont fürkészve" lépjenek be a "varázskörbe", új "kufárhadakkal" szemben is tanulják meg "a szókat", öltsék magukra a "varázsinget", hogy megmaradjon "hazánk a magasban". (Megjelent a "Haza felettünk, haza bennünk" c. kötetben - Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm) ITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM 17
