Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
verhetsz hidat." A tündér Ariel vállára tette a kezét, megáldotta — és eltűnt. Elment a III. évezredbe, amire még egy kicsit vámunk kell — átvitt értelemben is. Ariel sokáig ült a parton. Gyönyörködött lábában, emberi formájában. Aztán erőt gyűjtött és hirtelen beugrott a tengerbe. És lám, helyén volt a halfarka, uszonyai. Boldogan fickándozott és játszadozott egy arra tévedő delfincsapattal. Walt Disney, ha arra téved, biztosan lefényképezte volna. Majd kiúszott a partra, s íme újból ép emberként lábakon járt. A hangját sem kellett feláldoznia érte. Két világban élhet most már. Mindakettőben otthon lesz, és mindakettőben versenyképes. Csak rajta múlik. Újjongó éneke diadalmasan zendült a vizek és földek felett. Új, gazdagabb, érdekesebb, tartalmasabb, izgalmasabb élet vár reá. Aztán vidám szökelléssel beállt a parton röplabdázó fiatalok közé... Amerikai magyar fiatalok, rajtatok áll a választás. Hagyjátok elsorvadni egy évezred örökségét? Vagy megküzdve érte, és magatokban kiteljesítve azt — két kultúrában éltek, mindakettőben teljes emberként, s lelketekben kettős kulturális nagykövetséggel léptek át az ismeretlen újkor küszöbén: a III. évezredbe. □□□ Röplabda mérkőzés a Reménység-tó partján Burg Kastl magyar diákjainak: (levélrészlet) „...Ilyen diaszpórája egyetlen anyanyelvnek nincs. (...) A magyarság sorsáért egyharmadrészben már a kintiek felelnek. Minden diaszpóra-csoport egy-egy tükör. Ok mutathatják nekünk, kik vagyunk a világban..." Illyés Gyula (1902-1983) AZONOSSÁGTUDAT ÉS SZÁMŰZETÉS kubaiak Eszak-Amerikában Jorge Duany Egyetlen emlékem sincs Kubáról, mégis olyan kubainak érzem magam, mint Jósé Marti', a daiquiry2, a rumba vagy a Havanna szivar. Kubában születtem 1957-ben, de onnan szüleimmel hároméves koromban elkerültem. Első éveimet Panamában töltöttem, aztán Puerto Ricoban nevelkedtem fel. Serdülő koromban az Egyesült Államokba mentem, hogy egyetemi tanulmányaimat megkezdjem. Az utóbbi évek többszörös száműzetésében rögeszmeszerűen teszem fel magamnak a kérdést: Mit jelent az, hogy kubai vagyok? Vastag könyveket olvastam el és végnélküli beszélgetéseket folytattam, hogy kérdéseimre választ kapjak. Lassan tudatosodik az emberben, hogy élete folyása sajátos történelmi körülményekben gyökerezik. S akkor megérti, hogy sorsa globális folyamatok része: az én esetemben a kubai forradalomnak, az Egyesült Államokbeli etnikai kisebbségi létnek. Óhatatlanul arra a következtetésre jut, hogy az identitás kérdése nem egyéni probléma, hanem szorosan összefügg mások sorsával, különösképpen azokéval, akik olyanok mint ő. Más szóval, az énem elválaszthatatlan a környezetemtől, azoktól a társadalmi erőktől, amelyek fejlődésemet meghatározták. Ezért csak az Egyesült Államokban és Puerto Ricoban élő kubaiak tapasztalatai alapján tudom saját önazonosságomat meghatározni. Kubai vagyok, mert nagyon gyorsan beszélek, lenyelem az s3 betűket, lenézem az „r"-eket és a „d"-ket, és egy bizonyos melodikus hanglejtést kedvelek. Kubai vagyok, mert megpezsdül a vérem, amikor meghallom Beny Móré4 hangját, Pérez Prado mambóit5 vagy az Aragón zenekar fuvoláit6. Kubai vagyok, mert imádok egy jó tál rizses 7feketebabot, kirántott marhaszeletet és az érett banánokat. Kubai vagyok, mert amikor fényképen vagy filmen a La Habana-i Malecónt8, Varadéra pálmafáit10, Santiago" keskeny utcáit megpillantom, leírhatatlan nosztalgiát érzek, szívemben nyomást és torkomban abszolút elnehezedést. Kubai vagyok, noha nem éltem Kubában, noha minden képem a hazáról — üres szó —, kölcsönzött, s ámbár a jövőm sem ad majd vissza annak a földnek, amelyiken születtem. A földrajznak nem sok köze van a mélyebb ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám 15
