Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
környezetébe, hogy pontosan ugyanolyan legyen, mint az átlag amerikai. Mint mondja, a zsidók évszázadokig álmodoztak egy toleráns országról, melyben úgy élhetnek, ahogy szeretnének és ahol virágzásba borulhatna közösségük. Amerika ilyen toleráns ország, de veszélyeket is rejt magában. A zsidók itt nagyobb sikereket arattak — írja a rabbi mint nagyszüleik valaha is álmodták volna. De volt egy gyenge, sebezhető pontjuk, aminek létezését el se tudták képzelni. Amerika kultúrája lett a végzetük, mely lassan felőrölte zsidó identitásukat addig a pontig, hogy már nem tudják kik ők. Mi az amerikai kultúra? — kérdezi Gordis — és Walt Disney-nek, a nagy olvasztókohász-nak egyik mesefilmjével adja meg a feleletet („A kis tengeri sellő"). Ariel, a bájos halfarkú sellő boldogan él a tenger mélyében, míg egyszer fel nem merészkedik a felszínre, és ott egy csapásra beleszeret a csodálatos új világba, mely teljesen különbözik az övétől. Hirtelen szégyellni kezdi halfarkát, és mindent odaadna, ha azt kicserélhetné emberi lábra. A gonosz tengeri boszorkány megígéri, hogy emberi lábbal helyettesíti hal-végtagját, de cserébe oda kell adja a hangját. És lám, attól a tipikusan amerikai ösztöntől hajtva, hogy minden régi dolog és minden gyökér csak fölösleges poggyász az emberi élet útján és hogy a jövő mindig mindent megold — Ariel belemegy az alkuba. Ugyanezt tették az amerikai zsidók is - mondja Gordis. Szerelembe estek Amerika kultúrájával, annak izgalmas új eszméivel, melyben immár résztvevők lehettek, nemcsak kívülállók, s ahol tehetség és kemény munka elnyeri jutalmát. A csábítás túl nagy volt ahhoz, semhogy ellenálljanak. S ezért a zsidók mindent elkövettek, hogy minél jobban beilleszkedjenek Amerikába. De bennük is élt Ariel problémájának sajátos fajtája. Többségük Európából jött, Zoltáni Csaba és családja mindenféle kiejtéssel és hanglejtéssel, etnikai szokásokkal, és furcsa vallási rítusokkal - s ezért nagyon kilógtak a sorból. Nekik nem volt szükségük tengeri boszorkányra, maguktól levetették a „fölösleges terhet" s létrehozták a judaizmusnak egy olyan változatát, amelyik már nem volt feltűnően zsidós, beleolvadt a környezetébe. Mivel amerikai filmről van szó, "happy end" szükséges, s így az írók megölik a tengeri boszorkányt, Ariel visszanyeri a hangját és mennyegzőt ül a királyfival, tengeri atyafisága jelenlétében. Éz azután? Természetesen boldogan éltek, míg... Eddig a mese. írása konklúziójaként, Gordis, az ortodox rektor megállapítja, hogy az amerikai zsidóság számára nincs ilyen varázslatos megoldás. Ahhoz, hogy megmaradhassanak, csak egyetlenegy lehetőségük van: meg kell fordítaniuk a beolvadás — az „olvasztótégely" módszerének -évszázados folyamatát. A kérdés az, hogy van-e erre bátorságuk, vagy már azt is elapasztotta az „olvasztótégely?" Befejezésül, mit tanulhat amerikai magyar fiatalságunk ezekből a példákból? Vajon, a mi fiainkban megvan-e még a bátorság, hogy megfordítsák az amerikai magyar beolvadás szintén körülbelül száz éves folyamatát? Mit várnak tőlünk, öregektől, hogyan segíthetjük őket ezen az új, még fel nem térképezett úton? Ez ma a legsürgősebb amerikai-magyar feladat, ami mellett minden más eltörpül. Hadd könnyítsem meg a probléma felvetését az Arielmese módosított változatával. Ariel ebben a változatban is bájos, világszép selló, aki boldogan lubickol a tenger mélyén. Egy napon azonban a tengerbiológia történelmi sorscsapásai, hatalmas hullámverésekkel felkergetik a felszínre, a partok közelébe és menten beleszeret az ismeretlen új világba. Restelli és el akaija cserélni magával hozott „bűnjeleit", tengeri származásának árulkodó jegyeit. Ő azonban nem a XX. századból ittmaradt Gonosz Vízi Boszorkánnyal találkozik, hanem az új kor, a XXI. század hírnökével, a Jóságos Vízitündérrel. A tündér figyelmesen meghallgatta a tenger lányának metamorfózisért könyörgő szavait és azt mondta: „Ariel, én sokkal többet adok neked, mint amit te kérsz és nem kérem a te saját, belső hangodat sem érte. Te mind a két világban otthon leszel. Csak a te akaratodon múlik. Mihelyt a tengerbe ugrasz, azonnal kinőnek uszonyaid és halfarkad, s mihelyt a felszínre jössz, emberi formád rögtön helyreáll. Mind a két helyen boldog leszel. De ára van: Neked kell érte megküzdened. De hidd el azt is, hogy megéri. Mert az ilyen élet kétszer annyi kihívást állít eléd, s igazi boldogság a földön csak kihívások legyőzése árán érhető el. Lehet, hogy sebeket is fogsz kapni, de erősebb leszel. Sebeket fogsz gyógyítani, emberi lelkek között 14 ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám
