Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
belőle saijadt.) így még a makacs, soviniszta állami centralizmus honában, Franciaországban is: Bayonne-ból, a Pirreneuszok tövéből ma nemcsak baszk népdalokat sugároz a rádió, hanem baszk nyelven híreket és más műsorokat is (ha még csekély óraszámban is), s Provenceban az elemisták ma nem franciául, hanem anyanyelvükön, provanszálul tanulnak, s a sokszázezer arra járó turista a falvak bejáratánál kétnyelvű feliratokat talál. A Franciaországban élő etnikai csoportok, (ezek többségükben a latin ősnyelv különböző helyi változatait beszélik, melyeket a francia forradalom óta erőszakosan elnyomtak, sőt tiltottak), — nos, az ő közösségeik kulturális életét, anyanyelvű publikációit, zenéjét, színdarabjait és filmjeit a 90-es évek kezdete óta államilag támogatják (New York Times, May 8. 1993., Pg. 1, 8: Provencal Heralds Language Revival). Bretagne-bm a nyelvtudósok breton enciklopédiát állítanak össze állami pénzen. A franciák ezt már önvédelemből is teszik, mert az etnikai újjáéledés lendületében a globális piac által előmozdított, agresszív amerikai kulturális benyomulás ellen természetes szövetségtársat látnak az etnikai közösségek feltámadásában. Nyugat-Európa lassan leveti a gyűlölködés és elfogultság köntösét. A Funar-ok, Meciar-ok, Milosevicsek dáridójának is bealkonyul előbbutóbb Közép-Kelet Európában. A korszerűtlenség kalodáját nem tudják elkerülni. A napot nem lehet szitával eltakarni, és korunk kronométerét a múlt századba nem lehet visszaforgatni. A „homogén, egy nyelvű nemzetállam" eszméje ma olyan elavult képet vetít fel, mint a hatökrös szekér. Az új idők multikulturalizmusának szimbóluma, hogy Brüsszelben, az Európai Unió közigazgatási székvárosában ma nem kétnyelvű, hanem legalább 3-, de még inkább 4- vagy 5-nyelvű munkatársakat keresnek a hivatali és menedzseri állások betöltésére. Hogy tudna egy ilyen Európába a mai Románia és a mai Kis-Jugoszlávia — nemcsak alkotmányának, hanem lakossága többségi mentalitásának gyökeres megváltoztatása nélkül — bekerülni? Visszatérve Amerikára, az itt élő etnikai csoportok közül nemcsak a magyarokat aggasztja a beolvadás dilemmája. Az amerikai-kubaiak dinamikus példát és sikert mutatnak fel. Nem szükséges az olvasztófazékban homogenizálódni ahhoz, hogy Amerikában sikeresek, gazdagok vagy akár milliomosok lehessünk. Ez a közösség megőrizte nemzeti azonosságtudatát, mert megőrizte közösségi életformáját, kultúráját és anyanyelvét. A hízelkedő, beolvadó magatartás túllihegi a kívánalmakat, és ezt a jelenséget sajnos, népünk jellemének negatív jegyei között tarthatjuk számon, nemcsak Nyugaton, hanem a Kárpát-medencében is. Túl sok Sabau (Szabó) van erdélyi városok telefonlistáiban, akárcsak hasonló változtatások találhatók az amerikai telefonkönyvekben a magyarok leszármazottainak neveiben is. (Sót az 56-os és az 56-után bevándorolt nemzedékek számos tagjának neveiben is.) Nincs semmi kényszer a név megváltoztatására abban az országban, melynek már olyan nevű nemzetbiztonsági tanácsadója is volt, kinek nevét a lakosság 90 százaléka ki sem tudta ejteni (Brzezinski). De nemcsak a magyarok vagy a kubaiak kémlelik szorongva az új idők eljövetelét, mind több jelét láthatjuk az amerikai zsidóság szorongó önvizsgálatának is. A görögök mellett, a világ legősibb szétszórtsági népének kétezer évig kellett várnia, hogy évről évre — idegen nyelveken megismételt — köszöntésük beteljesedjen: Jövőre Jeruzsálemben találkozunk! Az ortodox, konzervatív és reform csoportokra oszló amerikai zsidóság egyre többjeiét adja aggodalmának, az asszimiláció mértéke miatt. Ennek egyik statisztikai mérőeszköze a vegyes házasságok arányszáma. A Lilly Foundation „Országos Zsidó Népességi Tanulmánya "(N YT, Dec. 4, 1998. The Lilly Foundation's Independent Report) szerint, a zsidó-nemzsidó házasságok aránya az összes zsidó házasságok 52%-át képezi, és a vegyes házasságból származó gyermekek többsége elvész a zsidóság számára. A World Jewish Congress adatai szerint az Izraelen kívül élő zsidóság lélekszáma jelenleg kb. 8 millió, mely létszám az asszimilációs veszteségek miatt 30 év alatt kb. 4 millióra fog csökkenni. (NYT, Nov 16, 1998, Pg A8, Laurie Goldstein: To Bind the Faith, Free Trips to Israel). Charles R. Bronfman, a Seagram mammutvállalat elnöke és Michael H. Steinhardt, dúsgazdag tőzsdemágnás a Wall Street-ról - 5-5 millió dollár indítótőkével felavatták a Birthright Israel Alapítványt, mely 300 millió dollár alaptőke összegyűjtését tervezi. Az Alapítvány azt a feladatot tűzte ki céljául, hogy befektetéseinek jövedelmét arra használja, hogy a világ zsidó ifjúságának Izraelen kívül élő csoportjait nagykorúságuk előtt eljuttassa egy izraeli körútra, hogy ott életreszóló élményeken át kapcsolódjanak a judaizmushoz. Az Alapítvány úgy tervezi, hogy 10-15 éven belül az izraeli út a bar mitzwah-hoz hasonló, kötelező rítussá váljék a nagyvilág zsidó ifjúsága számára. Az American Jewish Committee 1994-es riportja szerint az Izraelt meglátogató zsidó fiataloknak máris sokkal nagyobb százaléka választ magának zsidó házastársat, mint, aki még sosem látta Jeruzsálemet. (Lásd a fenti NYT cikket.) Dániel Gordis, a Los Angeles-i Judaista Egyetem vicerektora és a rabbiképzó kar dékánja felteszi a kérdést: roszszul jáma-e Amerika, ha eltűnnének a zsidók? (The Record, Hackensack, NJ, Jan 5, 1998, Pg. A-12, Dániel Gordis: Judaism in search of identity). A kérdés oka az aggodalom. Megállapítja, hogy az amerikai zsidóság ittlétének 100 évét arra használta, hogy minél jobban belesimuljon a ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám 13
