Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
sétáltunk, miközben a város aludt és nem is sejtette, hogy pár magyar fiatal egy magyar lapot szerkeszt — Brazíliában! Én elgondolkozom, hogy ez a lap mennyire befolyásolta életemet: tanár lettem az építészeten, előadásokat készítek, tanulmányokat írok, mint valamikor régen a Szávainak. Ez a tapasztalat adta azt a lehetőséget, hogy én menjek el Magyarországra 89-ben tudósítani a rendszerváltás körülményeit az egyik legnagyobb brazíliai újságnak. Ez volt, de régen volt. A szerkesztőség felbomlott, ittott vagyunk és alig tudunk egymással találkozni, mert az is igaz, hogy ki-ki követte saját útját. És talán ez a kérdés: nem lenne-e szükséges valahogyan kiépíteni egy kommunikációs csatornát, hogy ez a második nemzedék felvegye a kapcsolatot egymás között? Itt nem csak cserkészekről vagy népi táncosokról beszélek, természetesen erről is, de főleg az értelmiségi második nemzedékről amely őrzi magyar eredetét, akinek fontos a magyar kultúra, fontos Kassák, Németh László és Márai, fontos Marcel Breuer, Molnár Farkas és Makovecz Imre, fontos Moholy-Nagy László és Vazarelli, fontos Bartók, Kurtág és Ligeti, fontos Lukács, Selye és Ferenczi, és nagyon értékes Ady, József Attila, Pilinszky és Kányádi Sándor. És akinek — azt hiszem — mondanivalója is lenne ebben az ügyben. * Jegyzet: Várjuk hozzászólásaitokat. Tanulságos volna, ha kialakulna egy ITT-OTT — Szóval dialógus. Szabó Lászlót és Lovas Tibort kérjük, hogy másolatokat juttassanak el a hajdani SZÓVAL-gárdához és a második nemzedékhez (cserkészvezetők, néptáncosok és mások, akiket érdekelhet a téma), valamint a kolónia kiemelkedő értelmiségi vezetőihez is (Szabadegyetem, Bencések, Magyar Ház, Magyar Szeminárium stb.), hogy az interkontinentális beszélgetés minél tartalmasabb lehessen. OOÖ Keserű megállapítás Hogyha Ady ma élne így írná versét: „Nekünk Mohács sem elég." Dósa Márta (Szováta) PIPAFUSTNEL ...miért is?... miért is?... miért is?... ...Andrással volt pár óránk arra hogy az MBK ügyeiről is beszélgessünk. Ez ritka dolog: máskor ha találkozunk, mindig rohan egyikünk-másikunk, rendszerint mind a ketten kétfelé. (Ilyen a vita americana). Egyetértettünk abban, hogy a Reménység tavi találkozónak továbbra is fontos szerepe lesz, s hogy abban nagyobb részt kell a fiatalabbaknak vállalniuk, és hogy a Reménység Bál is olyan ügy, amire büszkék lehetünk, és amit még fejleszteni lehet és kell; ezt pedig ab ovo a fiatalabbak szervezik. (Már csak így írom,: fiatalabbak, hisz ők maguk, nagyon helyesen, tiltakoznak a „fiatalságaként való megkülönböztetés ellen.) Némi nézetkülönbség van köztünk az ITT-OTT folyóirat kiadását illetően. Szerintem akármennyire szép (az egyébként amatőr) kiállítása, bármennyire nívós a tartalma, a visszajelzés majdnem nulla: mint sok egyéb „értelmiségi" lapot, ezt se olvassák gyakorlatilag másik, mint akik benne írnak. Amerikai magyar fiataljaink egyáltalán nem olvasnak magyarul, fiatalabbjaink is csak nehezen — a magyar iskolázottsággal érkezőket kivéve, de ilyenek nagyon kevesen vannak köztünk. Ha mégis kiadunk valamit, akkor olcsóbban kiállított, igénytelenebb külsejű, és sokkal könynyebben emészthető anyagot kellene szerkesztenünk, illetve szerkeszteni valakinek - valakiknek. Az „átadás", a nemzedékcsere problémáját megnehezíti az a tény, hogy az 1990 előtt beidegződött gondolkodásunk, viselkedési normáink Magyarországgal kapcsolatban értelmüket veszítették. A fiatalabbak túl kell tegyék magukat ezeken, itthon is, s más értelmet kell találjanak magyarságuknak. Marad végül az elekrónikus „kiadvány", minden előnyével és minden hátrányával. Visszajelzést eddig erre sem kaptunk. Amikor szerkesztem, úgy érzem, magamnak teszem, az iróasztalfiók modem verziója számára. Talán annak is van azért értelme.-éji □□□ „Dolgozom szorgalmasan és önérzettel. Ha levágjak szárnyaimat - a lábaimon járok. Ha levágják lábaimat — a kezemen megyek. Ha azokat is kitépik, hason fogok csúszni, csakhogy nemzetemnek hasznára lehessek" gróf Széchenyi István ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám 11
