Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
anyagi erejének jobb kihasználását, (14) az aláírt alapszerződések megkérdőjelezését stb. Persze a fontiek között is vannak a jelenlegi politikai realitásokon kívül mozgó célok. Mindezeken fölül a jelzett Kerekasztal Értekezlet zárónyilatkozata még a következő hazai magyar — nyugati magyar viszonyra vonatkozó kitételt is tartalmazza: „Mindezek figyelembevételével a nemzeti emigráció — amelyet sem a régi Antall-Boross rendszer, sem a mai nem vont bele a magyar nemzetért végzendő közös munkába — változatlanul hajlandó együttműködni minden magyar nemzeti célért munkálkodó intézménnyel és egyénnel, legyenek azok Magyarországon vagy az utódállamokban....” 3 Ez a mondat lényegében ki is fejezi a nyugati magyarság derékhadának az álláspontját, amely — az Antall kormány politikáját védők igyekezete ellenére — úgy érzi, hogy a poszt-kommunista kormányok lényegében elhanyagolták és kihasználatlanul hagyták a nyugati magyarság patriotizmusából fakadó segítőkészségét. A fönti nyilatkozat különben mind tartalmában, mind szellemiségében megegyezik az utolsó évek clevelandi Magyar Kongresszusai Zárónyilatkozatainak a tartalmával. Ugyancsak megegyezik az 1992. november 17-29 között ülésező XXXII. Magyar Kongresszuson belül megtartott „A hazai és külföldi magyarság egymás közötti kapcsolata” című szimpóziumon elhangzott előadások lényegével. Ez a Magyar Kongresszus különben újra életre hívta a szabad Magyar Világtanács [SZMVT] nevű intézményt is. Tette ezt pedig ama célból, hogy „az amerikai és más világrészek magyar képviseleteinek bevonásával, egységes politikai vonalmeghatározással, Boros Lajos demokratikus szervezeti felépítéssel a magyar kormánynyal való kapcsolatainak kiépítése mellett a szabad világ ún. nagy államaival is állandó összeköttetést [tartson fenn]”.4 Mondanunk sem kell, hogy ezek a nagy szavak viszonylag kevés realitást tartalmaztak, hisz mindeddig még a mindenkori magyar kormányok sem fogadták el tárgyalófélnek ezeket a nyugati magyar szervezeteket. A magyar-magyar viszony jelenlegi állása Mivel mind Magyarországon, mind pedig Nyugaton igen sok társadalmi és politikai érdekcsoport fejti ki véleményét a magyar-magyar viszonnyal kapcsolatban, nem könnyű e sok program-, kiáltvány- és követelés-dzsungelben eligazodni. Csupán annyit tehetünk, hogy a sok írás tömegéből kihámozzuk azokat a fájdalmakat és kifogásokat, amelyeket a hazai és nyugati magyarok egymás ellen felhoznak; illetve azon pontokat, melyen érdekeik találkoznak. E kérdést boncolgatok közt találunk különböző politikai árnyalatú és vérmérsékletű egyéneket. Ezek között van a közelmúltban megszűnt müncheni Új Látóhatár volt alapító-főszerkesztője, a higgadtságáról és kimértségéről közismert Borbándi Gyula; a müncheni Nemzetőr Borbándinál lényegesen kevésbé higgadt munkatársa, Csernohorszky Viktor; az amerikai-magyar politikai emigráció hasonló beállítottságú és vérmérsékletű publicistája, Stirling György; a washingtoni Amerika Hangja munkatársa, Takács József; az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége [AMOSZ] alapító elnö-ke, a mérsékelt jobboldali politikában aktív Pásztor László; valamint a konzervatív-nemzeti clevelandi Magyar Társaság vezetőségének két kimagasló egyéni-sége, a közelmúltban elhunyt Nádas János (1903- 92) és Somogyi Ferenc (1906-95). Ezeknek az írásoknak egytől-egyig van éle és kritikus tartalma, mely igencsak visszatükrözi a nyugati magyarság elégedetlenségét a hazai helyzettel, illetve a rendszerváltás utáni fogadtatásukkal kapcsolatban. Hogy mit vártak az emigránsok a hazától? Ezt talán senki sem fogalmazta meg pontosan a váratlanul beütött rendszerváltás előtt. Ennek ellenére mindenki úgy vélte és remélte, hogy a kommunizmus összeomlását követően majd egy új aranykor következik, amikor majd minden szép és jó lesz. A rendszerváltás után persze azonnal kikristályosodtak a kívánalmak és elképzelések, amelyek között fontos helyet foglaltak el a már fönt elsorolt „elvárások”. Azokon belül pedig talán még nagyobb jelentőségű volt [lett volna] az emigránsok kezdeti nehézségeinek, beilleszkedési gondjainak, s későbbi magyarságmentő munkásságának az elismerése. 38 ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám
