Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
[vagy „magyarellenes”] elemek minden további nélküli kitiltása az országból; (4) az ún. „liberális sajtó” megzabolázása és a „sajtószabadosság” letiltása; és még egy sereg ilyen és hasonlójellegű elgondolás.1 Szélsőséges példaként említhető az egyik múlt évi floridai összeruccanáson kiosztott memorandum, mely az „Egyesült Nyugati Magyar Emigráció Követelései” címet viseli, s mely az ott felsorolt 20 pontból álló programterv közepette a következő követeléseket is tartalmazza: 1.) Landeszmann rabbi, Konrád György, Gadó György és Kun Béla unokáinak valamint azok családtagjainak azonnali deportálását; 2.) a kábítószercsempészek és árusok automatikus halálbüntetését; 3.) az alapszerződéseket megszavazó honatyáknak hazaárulókká való nyilvánítását és megbüntetését; 4.) a kényszermunkatáborok felállítását és azok benépesítését; 5.) az országban tartózkodó idegenek és cigányok kiutasítását; „a Göncz Árpád által beterjesztett és a Parlament által elfogadott kisebbségi törvények azonnali megsemmisítését stb.” A sok ehhez hasonló jellegű követelést tartalmazó memorandum a következő sokatmondó kitétellel végződik:„Ez a demokrácia!” Persze nem minden emigráns csoport ereszt ilyen vadhajtásokat s ugyanakkor minden nemzetnek és nemzetiségnek megvannak a maga szélsőséges alakjai. Az elmúlt hat év élményei alapján azonban — úgy tűnik — a demokrácia mibenlétének megértésével még az általában sokratartott hazai magyar értelmiségiek soraiban is problémák vannak. Legjobb példa erre egy sokak által becsült hazai értelmiségi közelmúltban megjelent cikke, melyben a szerző a magyarság összes rendszerváltás utáni gondját a demokrácia nyakába varrja.2 A valóság azonban az — amint ezt már Aristoteles mintegy két és fél évezreddel ezelőtt megmondta —, hogy a demokráciánál jobb politikai rendszert eddig még nem találtak ki. Persze az is való, hogy nagyon sok fejlődő ország politikai elitje rutinosan kihasználta és kihasználja a demokrácia szépen hangzó elveit a saját egyéni és csoportérdekeinek a javára. S az elmúlt hat évben, egy bizonyos fokon ez történt Magyarországon is. E tény részben megmagyarázza az ott kifejlődött politikai és gazdasági zűrzavart, s ugyancsak magyarázatot ad arra, hogy miért lett az egykor viszonylag stabil magyar társadalom a volt szovjet érdekszféra egyik vadnyugatává. Persze a legtöbb nyugati és magyar emigráns politikus nem a fönt jelzett „Az Egyesült Nyugati Magyar Emigráció Követelései” című röplap szerzőinek a nívóján mozog. Az ideológiai árnyalatkülönbségektől függetlenül, a legtöbb amerikai-magyar összefogó Bokor Erika Czine Mihály szervezet vezetősége eléggé pragmatikus ahhoz, hogy programját és céljait a politikai realitások keretében fogalmazza meg. Egyik eklatáns példája ennek a magyar patriotizmussal keveredő viszonylagos pragmatizmusnak az 1995. március 24-25-én, a floridai Orlandóban összeült Magyar Nemzeti Emigrációs Vezetők IV. Kerekasztal Értekezlete (MNEVKÉ), mely az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége [AMOSZ] vezetése alatt megtárgyalta az észak-amerikai magyarság lehetőségeit Magyarország és a magyarság megsegítése ügyében. Az ott kidolgozott „Zárónyilatkozat”, mely jól kifejezi az amerikai magyarság középhadának elképzeléseit, többek között a következő már sokszor megfogalmazott célokat tartalmazza: (1) a magyar népesség közegészségének és közerkölcsének a megjavítását, (2) a tömeges elszegényedés és népességcsökkenés megállítását, (3) szigorított bevándorlási törvények beiktatását és ezáltal a balkáni és egyéb keleti népek beáramlásának megfékezését, (4) a nemzeti öntudat emelését és a nemzeti becsület és jóhírnév megvédését, (5) az ország „kiárúsításának” a megakadályozását, (6) a magyar ipar korszerűsítését, s az export-import egyensúly megjavítását, (7) a munkanélküliség csökkentését, (8) az államadósság valamilyen formában történő leírását,(9) a kárpótlási jegyek értékének a biztosítását, (10) az 56-os vérengzések kivitelezőinek a felelősségrevonását, (11) az önmagukat nemzetinek nevező pártok összefogását és egy blokkba tömörítését, (12) a kisebbségi sorsban élő magyarok emberi, polgári és kollektív jogainak a megvédését, (13) a nyugati magyarok szaktudásának és in Qu 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 37
