Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
hanem a tanácsban is vállaljanak aktív szerepet! Fontos, hogy ebben a nyolc-lépcsőzetű életmódban fiataljaink alkalmat kapjanak népünk történelmének és irodalmának a megismerésére, és hogy ezt megszerethessék és értékként őrizzék, hogy továbbadhassák idővel saját gyermekeiknek is. A magyarság szellemi kincseiből szálló igéket kell meríteniük, hogy ezekre támaszkodva mindennapjaikban erőt kapjanak a megmaradáshoz és a továbbfejlődéshez. Nem engedhetjük meg, hogy megszakadjon a nemzedékeket összekötő láncolat. Ez a kulcskérdése a megmaradásunknak és továbbfejlődési lehetőségeinknek. Ha van utánpótlás, akkor lehet és lesz őrségváltás. Kritikus időben élünk, egy állandóan változó átmeneti korszakban. Ezért még fontosabb, hogy lépést tudjunk tartani a változó lehetőségekkel és feladatokkal. Ezek kihívásának csak úgy tudunk eleget tenni, ha fiatalos világnézettel, friss lelkülettel, kezdeményezésre kész és képes magatartással rendelkezünk. Itt és most kell tennünk, hogy ezt biztosíthassuk! Ludwig Daniela ANY ANYEL WÉDELEM javaslat a kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek és a nyugati magyar szétszórtság anyanyelvének védelmére Nagy Károly (Piscataway, New Jersey) Huszonötéves jubileumunk elérkezte óta először rendezünk Anyanyelvi Konferenciát — immár a nyolcadikat. Illő ezért, hogy idézzük néhány szavát azoknak, akik a leghatásosabban kezdeményezték nemzetközi mozgalmunk létrejöttét. Illyés Gyula így írt a hatvanas évek közepén: ”A világon mintegy tizenötmillió ember tartozik a magyar anyanyelvűek közösségébe. Minden harmadik magyar e közösség keretén kívül kisebb-nagyobb távolságra —, van, hogy tízezer kilométerre él. A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e külön-külön, de másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti?” (Hajszálgyökerek, Szépirodalmi, 1971, 260, 267. old.) Kodály Zoltán így írt a Magyar Hírek 1965. november 15-i számában, a neki elküldött tanulmányomra hivatkozva: "Nagy Károly megfigyelte, hogy a harmadik nemzedékben új érdeklődés mutatkozik az elfelejtett anyanyelv iránt. A külföldön élő magyarság éppoly része a magyar közösségnek, mint az itthoniak. Vajon az „óhaza” mindent megtett-e arra, hogy a kivándoroltak ne érezzék magukat végképp kitagadottnak?” Váci Mihály, 1965 óta folytatott levelezésünk eredményeként 1969. augusztus 3-án így írt a Népszabadságban, ’’Oldott kéve” című cikkében: "A szórványmagyarság nyelvi megmaradásáért küzdeni egyetemes és emberi teljesítmény. Ezért minden magyar írónak és felelős embernek meg kell tennie legalább annyit, amennyit ma lehetséges. ” Az 1970. augusztus 2-án, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen megnyitott első Anyanyelvi Konferencián Bárczi Géza többek közt ezeket mondta feladatainkról: "Az anyanyelv kovácsolja egységbe az öt világrészbe szétszóródott magyarságot. Két tényező biztosíthatja a magyarság fennmaradását idegen nyelvterületen. Az egyik a tömeges együttélés, ahol a mindennapi élet magyar környezetben zajlik, a másik a ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 17
