Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
Magyar, baráti és közösség Borbándi Gyula (München) Egy tragikus kimenetelű autószerencsétlenség nyomán világosodott meg bennem, hogy az Amerikában született és immár több mint negyed évszázada működő — a Reménység tavánál az ITT-OTT konferenciákat rendező — Magyar Baráti Közösség mily eleven valóságot tükröz a nevében, s hogy egymással mennyire szorosan összefonódva jelentkezik benne a három tulajdonság: az hogy magyar, hogy baráti, és hogy közösség. A társaság magyar mivolta és jellege már eddig is vitathatatlan volt azok körében, akiknek módjuk volt figyelemmel kísérni a szervezet tevékenységét és szembesülhetnek mindazokkal a teljesítményekkel, amelyeket évtizedeken át nyújtott, és azokkal az eredményekkel, amelyeket a magyar lélek és szellem ébrentartásában, a magyar hagyományok ápolásában, az amerikai magyar létforma kialakításában és a nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejeződő hazafiság gyakorlásában elért. Az MBK jelenlegi vezetője — hivatalos tiszte szerint gondnoka — Bojtos László, 1996 nyarán a szervezet 25. évfordulójáról szólva elégedetten állapította meg, hogy ennek az értelmiségi körnek a szellemi lényege mit sem változott a két és fél évtized alatt. Vagyis az MBK továbbra is vállalja a szétszórtsági sorsot, magát az összmagyarság szerves részének tekinti, nem elkötelezettje semmilyen politikai ideológiának, mivel államhatárokat kíván áthidalni. Önmaga megreformálására erkölcsi forradalmat hirdet, konkrét magyar feladatok elvégzésére vállalkozik és a harmadik évezred küszöbén közelebb kívánja hozni „a lelki, szellemi Nagymagyarországot, mely nem határokat változtat, hanem emberi gondolkodásmódot. Bizalomkeltő, lelkesítő, munkára serkentő program ez. Egy pillanatra sem hagy kétséget afelől, hogy nemes nemzeti szándékok buzognak megfogalmazói agyában és szívében. A kitűzött célok együttes vállalása az anyagiakat is magába foglaló közös áldozathozatal, valamint egymással való társulással végzett munka a működésnek tagadhatatlan közösségi jelleget kölcsönöz és a mindezekben résztvevők nemcsak valódi közösség benyomását keltik, de annak létét is meggyőzően igazolják. Kezdettől fogva élénk érdeklődéssel kísértem a Magyar Baráti Közösség működését, az amerikai magyar demokrata értelmiség összefogására irányuló törekvéseit és fáradozásait, a magyar érdekek védelmében tett fáradozásait és kezdeményezéseit, valamint a mások által indított hasonló célú törekvések támogatására irányuló készségét. Annak jeleit is látni véltem, hogy a tagokat baráti szálak fűzik egymáshoz. Nemcsak abból kifolyóan, hogy az alapítók nagyjából ugyanabból a korosztályból és emigránsrétegből kerültek ki, hanem annak okán is, hogy a tagok rokon felfogással és szemlélettel rendelkezve, azonos tudatossággal és eltökéltséggel, egymás iránti megértéssel és szolidaritással végzik munkájukat. A társaság nevében feltüntetett „baráti” jelző nem az egyesületi elnevezésekben gyakran előforduló, bizalom és rokonszenv felkeltésére alkalmazott, szokványos tartalékszó, hanem valóságos tartalommal rendelkező és a „magyar”-ral, vagy a „közösség”-gél egyenrangú jellegmeghatározó minősítés, s erre a már említett tragédia vezetett rá. Az történt ugyanis, hogy az MBK által az Ohio állambeli Lake Hope-nál — a Reménység tavánál — 1997 augusztus végén rendezett hagyományos Magyar Hétről Clevelandbe való visszatérés közben élettársam Thorma Edit halálát, Bojtos Lászlónak és nekem súlyos sérüléseket okozó autószerencsétlenséget a szervezet tagjainak oly mértékű együttérzése és részvétele követte, amelyre nem számítottam és amely szívem legmélyéig meghatott. Nem sokkal azután, hogy a mentők beszállítottak a lancasteri kerületi kórházba, megindultak az egymást követő telefonhívások. Mind Bojtos Lászlót, mind engem azért kerestek barátaink, hogy elmondják mennyire megdöbbentette őket Edit halála és kettőnk sérülése, valamint hogy megkérdezzék, mit tehetnek, mivel segíthetnek, mivel enyhíthetnék fájdalmainkat. A telefonálásokhoz — azután, hogy a kórházból eltávoztunk — levelek, személyes üzenetek, látogatások társultak. A látogatók többnyire MBK-tagok voltak. Érthetőnek és megmagyarázhatónak tetszett, hogy Bojtos Lászlót a megbecsülésnek, a rokonszenvnek, a szeretetnek a hulláma vette körül, hiszen a közösség alapítói és legjelentősebb vezető személyiségei közé tartozik. De az hogy én is, minden különösebb érdem nélkül, és merőben csak mint e körben észlelt munkát távolról becsülő és rokonszenvező ebben osztozhatom, s a tiszteletnek, az együttérzésnek és a részvétnek megindító jeleivel szembesülhetek, ez annyira meghatott, hogy nem tudok rá elérzékenyülés nélkül emlékezni. Olyanok is felhívtak, írtak és meglátogattak, akikkel közeli kapcsolatban nem is voltam, vagy akikkel csak napokkal előtte válthattam először szót. Hadd ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 5
