Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
MÓZSI FERENC: Végezetül Isten megmutatta az utat melyen közelíteni lehet a végkifejlethez majd elvezette a kúthoz is kiválasztottját mert tudta hogy szomjúhozza ő rettenetesen az igazságot csak nem volt azidáig olyan forrás mely oltotta volna fene szomját és fellebbentette a függönyt az ablakról hogy ne takarja ájtatosan a világosságot adjon inkább elegendő fényt a szökkenni kívánó növényeknek és mindez majdnem jó volt... vádtalanul váratlanul akkor még csikorgott a remény a fogak alatt és a látást sem gyötörte kétség mámor fickándozott az erekben és máshová járt mulatni a halál most kiszáradt katángok zörögnek a pusztában és árnyékunkra telepedett a félelem mint gyűrött takaró nem simul az álom kiátkozott bűntelenek lajstromát olvassa a hóhér alig koccanó emlékek repedt poharai a gondoktól szaporodó ezüstszálak már engedelmesen hajlanak lángoló pallos izzó fésűje alá és eljön egyszer a megváltó feledtetve Ígéreteinket megválthatatlan nyugalmunkért sorba állnak az írástudók és hullana immár hamu is a koncra összeverődött kutyák közé... imára hiába görbülő toliakkal fohászkodunk elKÖNYVelhetetlen a veszteségünk volt valaha a szivárvány és az Úr elküldte Pétert érte védtelenül véletlenül Csík-hágó, 1996. szeptember 25. (Reménytelenség Hava) ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám 37
