Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
mely magában foglalja mindazt, amit meg kell valósítanunk, ha mint magyarok élni akarunk. Semmi nem elegendő, ami annál kevesebb, mert itt már hitbeli dolgokról van szó, és nem egyébről... Mint ahogy egyéni létünk értéke, célja rejtett előttünk, úgy népi-nemzeti létünké is az. Vagy hiszem, hogy az egyéni és közösségi létnek van értéke és célja, és akkor igenlőleg foglalok állást mellette, vagy céltalannak és értéktelennek fogom fel, azaz tagadom. De akár igenlőleg, akár tagadólag viszonyulok a lét kérdéséhez, állásfoglalásom így is, úgy is vallásos, lévén, hogy olyan végső kérdések ezek, melyeket emberi ésszel az emberi ész számára sem lehet bebizonyítani, avagy megválaszolni egyik irányban sem. Elég tehát, hogy hisszük: egyéni létünknek, úgymint magyar létünknek van értéke és célja, és a magyar vallás gondolata azonnal adva van. Mondhatnák úgy is, egyszerűbben, hogy a gondolat adva volt abban a pillanatban, amikor először felvetette valamelyikünk ezt a szót, kérdést: minek? Minek próbáljunk megmaradni, fejlődni, továbbélni mint magyarok? De hiszen minek élni egyáltalán? Minek a világra gyereket hozni? Logikus, észszerű választ erre hiába kerestünk. Maradt hát a hit. A dolog lényege ez: nem egy új magyar vallás kitalálásáról, alapításáról beszélünk, hanem arról, hogy magyarságunkat vallási szintre emeljük, ennek a lépésnek minden hitbeli és erkölcsi követkazményével... ” A magyar vallás kérdése bizonyos nyugtalanságot váltott ki. Különösen érezhető volt ez, amikor már rendszeres évi konferenciákat kezdtünk, és nagyobb létszámban jött össze a baráti kör. Fogalmi tisztázásokkal volt a baj. Sokan azt hitték, hogy ott kell hagyniuk katolikus egyházukat vagy reformátusságukat. Az egész kérdés nem talált általános megértésre. Ahogy a mozgalom kiszélesült, magyar vallás helyett a magyar vallásosság fogalma szorgalmazódott. Görömbei András, aki az 1987-es konferencia meghívottja volt, így jellemzi ezt: „Maga a konferencia a világnézeti, szakmai és egyéb különbségek fölé emelkedő magyarságszolgálat jegyében zajlott, határozott törekvéssel az emberi minőség tiszteletére. Jellemző, hogy istenszolgálattal indult és zárult, de ezt nem papok tartották, s célzata is egyértelműen erkölcsi és nemzeti gyarapodás volt, a tételes vallásokon felülemelkedő morális üdvösségkeresés, az emberi számvetés igényével.” Maradva még az 1972-es sereglésnél, ki kell térnem Cseh Tibor értekezésére, melynek mondanivalója is alapunk maradt a mai napig: „Nagymagyarország — A világmagyarság összefogása lelki, szellemi alapon”. Az itt felvázolt gondolatok nem egy kidolgozott ideológia tételei, csupán érzések, gondolatok gyűjteménye a magyar vallás éléséről. Hogyan igazítsuk a magunk életét a magyarság dolgaihoz a nagyvilágban? „Nemrégiben valaki feltette a kérdést, amit annyiszor hallottam amióta külföldön élek: ha egyszer Magyarország felszabadulna, hazatérnélek Csodálkozva vettem észre, hogy 24 év óta először határozottan válaszoltam: nem. Huszonnégy év alatt ugyanis végbement bennem egy olyan fejlődési folyamat, melyben megtaláltam földi feladatomat, életem értelmét. Amiért emigráns lettem nem léptem ki a világtörténelemből. Rájöttem, hogy itt, külföldön is hozzáépíthetem magamat, mint egy kis téglát népem épületéhez. Ha Magyarország sorsa valamikor úgy fordulna, hogy mindannyian hazatérhetnénk, és ha a világból elfogyna a sok szétszórt magyar, nem hiszem, hogy ez a tény pozitívan járulna hozzá a magyarság jövőjének fejlődéséhez. Megszűnne élő, közvetlen kapcsolatunk a többi néppel, és talán még jobban elszigetelődnénk. Megvallottam és meghirdettem ezért önmagámnak a szétszórtsági ember filozófiáját: New Jersey-i magyar vagyok. Könnyebb volt, mint hittem volna. Örökül kaptam apámtól és anyámtól. Ók ugyanezt tették Erdélyben: magyarok maradtak Magyarország nélkül. A költő ezt így mondta: az országnál mélyebb a magyarság. Tamási Áron halhatatlan írásában — Ábel Amerikában — megkérdezi egy néger kisfiútól: Mivégre vagyunk a földön? A kisfiú elkacagja magát: azért, hogy valahol otthon legyünk benne. Fájdalmas siránkozás helyett nekünk fel kell építenünk ezt az otthont. Mint a csiga a házát, úgy horozzuk magunkkal a magyarságot. Ott, ahol leszúrom a botom a földbe, ahol kiteregetem a könyveimet, ahol a lemezjátszóra rakom a hanglemezeimet, ahova esti beszélgetésre hívom a barátaimat: az a maroknyi föld ott Magyarország. A dal, a könyvek, a versek, a balladák, a baráti viták, ez ékezetes betűk hajnali kattogása az írógépen, a hímes tojás, a faragott bot és gyermekeim furulyaszója: ez az én csigaházam. Ez az én hazám.” Ez a konferencia Hereford-on döntő állomása volt közösségünknek. Ezután indult meg a határozott igénye a közösségi együttlétnek. 1973-ban csak néhányan Adában, Ohio-ban, majd 74-ben ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám 15
