Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
indult a szombattól szombatig tartó „Magyar hét”. A meghívón két sorban ez így jelenkezett: „formális programunkat — előadások, irodalmi estek — nyaralással, szórakozással kötjük össze.” Az első években mindent saját erőnkből csináltunk. Az előadók sorainkból kerültek ki, vagy legalább is amerikai magyarokból. 1974-ben már itt volt a Püski házaspár Amerikában. Sándor Bátyánk „Kisebbségből kisebbségbe: Könyvkiadás a háború alatt otthon, könyvterjesztés, művészműsorok a szórványban” címmel tartott előadást. Megtisztelt bennünket Gombos Gyula is mindjárt az első évünkben. Az első két év egy New York állambeli, indián nevű helyen, Chautauqua-n volt, majd ezután, 1976-ban kerültünk Lake Hope-ra, amit mi hamar Reménység Tavának kereszteltünk. Az azóta eltelt 20 évben történelem fordult. 190 előadói nevet jegyeztünk fel, egy nevet csak egyszer írtunk, viszont sokan vannak, akik több alkalommal jártak nálunk. Az egyetemes magyar sors alakulása mindig lemérhető volt itt. Magyarországi látogató először 1980-ban jött, Csoóri Sándor személyében. Ez azonban már nem számított jégtörésnek, mert az első lehetőségek amerikai látogatásra már a hetvenes évek elején adódtak. 73 máriusában Csoóri Sándor, Kosa Ferenc és Marosi Júlia, majd az év májusában egy nagy csoport Erdélyből: Sütő András, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Domokos Géza utazta be a nagy tavak környékét Püski Sándorék meghívására. Mindez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy most hangzik. Részben az otthoni hatóságok merevsége, máskülönben az emigráció elzárkózása minden és mindenkivel szemben. Püskiéket ellenségesen, gyanakodva fogadták, „kulturális kultúrügynök”-nek nevezve jelentkezésüket. Volt olyan eset, hogy a sok feljelentés hatására az FBI-al kellett megértetni, hogy mi magyar kultúrát a holdról nem kaphatunk. Később a Magyar Baráti Közösség is bekapcsolódott ebbe a munkába. Nyári meghívottaink a konferenciát követően 12-14 amerikai és kanadai magyar közösség meglátogatása után tértek csak vissza. Mi ugyanúgy megkaptuk a „hazadolgozó, rózsaszín és társutas” jelzőt. Hallatlan abszurditásokat szült ez az idő. Számunkra viszont egy új dimenziót adott ez a kapcsolat. Felgyorsult a vérkeringésünk, mert úgy éreztük, hogy rákerültünk az egyetemes magyar szellemi hullámhosszra. Egy ilyen hét jellemzésére hadd álljon itt egy 1987-es vendég, Görömbei András megfigyelése: „Kétszáznegyvenen [jöttek] a Lake Hope gyönyörű nyaralótelepére, hogy egy hétig együtt gondolkodva, együtt szórakozva gazdagodjanak magyarságtudatban és baráti jóérzésben, erőt gyűjtve a jövendőre is. Szabadságuk terhére utaztak ide kemény szellemi munkára, olykor több ezer kilométeres autózással a közösség, a magyarság öröméért. Egyetemi tanárok, orvosok, mérnökök, munkások, papok, közgazdászok, hivatalnokok, építészek, könyvtárosok, újságírók, költők, jogászok, mindenféle hivatás és szakma képviselői. Közös vonásuk a magyarságnak, mint »szükségnek és értéknek« a szeretete, az érte való áldozatkészség. Nemcsak szavakban, hanem kemény munkában, pénzben, időben is. A magyarság minőségének a javítása, a nemzeti önismeret, a tárgyilagos történelemszemlélet munkálása a céljuk.... Kétszáznegyven ember egy héten keresztül úgy él, mint egy család. Amulok tájékozottságukon, a magyar ügyben való jártasságukon, friss információikon, kérdéseik elevenségén, nyitottságukon. Délelőtt és délután is előadások, este kulturális programok. S oly fontosak, értékesek és színvonalasak, hogy nem lehet helyettük a Reménység tó kellemes vizét választani. Amikor egy-két órát mégis szakítunk erre, a magyar ügyek elemzése ott sem szünetel egy percre sem. Kis szigetek képződnek itt is, s folyik az eszmecsere s a különféle magyar programok szervezése. Az ebédek és vacsorák is a szellemi munkába illeszkednek, hiszen kisebb-nagyobb csoportokban történnek ezek is, baráti meghívások alapján. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy itt is folytatódnak az eszmecserék, itt sem szűnik a töprengés, vita az előadásokon, vagy újonnan felvetett kérdéseken. Csak késő este, a kulturális műsor után kezdődhet a pihenés, ami persze nem alvást jelent, hanem közös dalolást egy-egy faházban vagy a tábortűznél. ” Ezek a hetek és a lap, az ITT-OTT jelentik a legerősebb kohéziót. Egyéb tevékenységeinkként tartjuk számon: könyv- és segélyakcióinkat, egyetemi és egyéb programjainkat. Könyvakcióink terén önállóan vagy közös vállalkozásban a következőket sorolhatjuk fel: Janics Kálmán, A hontalanság évei (angolul: Czechoslovak Policy and the Hungarian Minority, 1945- 1948, Columbia University kiadása), Illyés Gyula előszavával; Transsylvania, the Roots of Ethnic Conflict John Cadzow, Ludányi András és Éltető Lajos egyetemi tanárok szerkesztésében (14 tanulmány Erdély múltjáról és a magyar nemzeti 16 ITT-OTT 30. évf. (1997), 1.(128.) szám
