Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)
1996 / 2. (127. )szám
évét követően, derűlátással kell(ene) tekintenünk. Meríteni kell történelmünkből. Fel kell eleveníteni azokat a dicső pillanatokat, amikor igazán nagy volt a magyar Európában. Meg a világban. A 19. század végén és a 20. század elején tapasztalt óriási fejlődést ma is leképezhetnénk. Hiszen az azóta eltelt időszakban is bizonyítottunk: a két világégés, Trianon és Párizs után is talpraálltunk. Megmaradtunk. Sőt, 1956-ban mi voltunk azok, akik elsőként Európában rést ütöttünk a nagy Szovjetbirodalom falán! Az „ideológiai” falra gondolok. S most, amikor kiharcoltuk a teljes demokráciára, a gondolkodás és a politikai cselekvés szabadságára való jogot — nem szabad megtorpannunk. Most joggal teheti fel nekem bárki a kérdést: mire alapozom e derűlátó és tettre sarkalló kijelentéseket? Arra, hogy a felnövekvő generációk már másként gondolkodnak, másként dolgoznak, mint azok, akik a kádári puha diktatúrában nőttek fel. Nem beszélve, hogy a következő évezred kommunikációja sokkal intenzívebb, jóval hatékonyabb lesz, mint eleddig. Kitágul a világ a magyar fiatalok előtt is, s nem azon kell majd gondolkodniuk, hogy miként lehetne az életükben egyszer a Vasfüggönyön túlra is eljutni, hanem azon, hogyan tudják hasznosítani és a hazai gazdaságban, tudományban, kultúrában felhasználni azokat az egyetemes értékeket, amihez a modern ember már hozzájuthat. Honfoglalás —jövőképpel, írtam e kis dolgozat címében. E jövőképről azonban azt is el kell mondani, hogy csak akkor lesz derűs, erőtől duzzadó, ha abban helyet kap mindenki. Mindenki, aki magyar. A pesti, a szegedi, meg a győri, a kárpátaljai, a felvidéki, az erdélyi, a délvidéki, a baranyai és a muraközi, a burgenlandi, meg az amerikás és az ausztráliai, a nyugati diaszpórában élő magyar. □ Hogy fognak ránk emlékezni 75 év múlva? ifj. Koszorús Ferenc Washington (DC) (Az alábbi írás egy részlet ifj. Koszorús Ferenc előadásából, melyet az ITT-OTT konferencián tartott a Reménységtavánál. Mondanivalója azóta sem veszített időszerűségéből. Sőt! Kihívása mindannyiunkhoz szól. — Szerk.) A magyarság nemrég emlékezett meg a trianoni békediktátum 75. évfordulójáról...Sokan megkérdezik, hogy tehettek volna-e a magyarok valamit a rájuk zúduló tragédia enyhítésére. Ezt a vitát a történészekre bízhatjuk. Most, hogy Amerika megnyerte a hidegháborút, az amerikai magyaroknak egy nehéz kérdésre kell választ adniuk: a pálya szélén üljenek és figyeljék a mellettük elrohanó történelmet, vagy pedig szembenézzenek korunk kihívásaival. Vajon 75 év múlva úgy fognak ránk emlékezni, mint akik elszalasztottunk egy páratlan történelmi lehetőséget, mert nem értük el, hogy a Nyugat megtegye a szükséges erőteljes lépéseket az új demokráciák támogatására, a piacgazdaság előmozdítására, és az emberi és kisebbségi jogok megnyugtató megoldására Közép- és Kelet-Európábán? És a vád vajon csak a politikusokat fogja érni? Vajon úgy fognak ránk — mai amerikai magyarokra — emlékezni, mint akik felismerték különleges felelőssé-güket, hogy felhasználják befolyásolási lehetőségeiket Európának ebben a kritikus időpontjában és egyúttal Amerika hosszútávú érdekeinek védelmében? Zavaró tünetek arra mutatnak, hogy Európa újból a „jóindulatú elhanyagolás ” áldozata lesz. Ezt az irányvonalat megerősíti a neo-izolacionizmus riasztó jelensége, mely komolyan fenyegetni látszik Amerika vezető szerepét. A külföldi segély csökkentése különösen az új közép- és kelet-európai demokráciákat sújtja olyan időpontban, amikor támogatásukra a legnagyobb szükség van. Közép-Európa hatalmi vákuum lehetőségével néz szembe. A nemzeti közösségek jogos törekvéseit azzal a beszajkózott mondattal söpri félre a Nyugat, hogy nem ismeri el a csoportok jogait vagy a területi autonómiát, bár Közép- Európában a kisebbségekkel való visszaélések az állandó bizonytalanság forrásai. Iliescu elnököt szívesen látják Washingtonban, miközben a román parlament antidemokratikus, kisebbségellenes törvényeket alkot... Ezekben az ügyekben erőteljes lehet a hangunk. Az egymilliós örmény-amerikai közösségnek olyan irodája van a washingtoni kongresszusi épületben, ahol 17 fizetett képviselőjük dolgozik. Tucatjával helyezik el saját embereiket a különféle kongresszusi és kormány irodákban, valamint „think tank”-okban. A másfél millió létszámú porugál-amerikaiak kiharcoltak egy politikai bizottságot ( „caucus”-t) a szenátusban. A görög- és kubai-amerikai, valamint a zsidó közösségek tevékenységéről és sikereikről nem szükséges beszélnünk. Egészen bizonyos, hogy a legjobb amerikai hagyományok szellemében mi is méltónak bizonyulunk a kihívásokhoz és a legközelebbi 75. évforduló ragyogó amerikai-magyar sikerekről fog megemlékezni. □ ITT-OTT 29. évf. (1996), 2. (127.) szám 23
