Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 1. (124.) szám

lyeket mi már magunkévá tettünk? Kétségtelenül vannak. De, mint mondom, eme elvek nem dogmák, mert számunkra a kérdések fontosabbak mint a válaszok: a szabadon kísérletező ember legszebb eszményképünk. Mégsem lesz talán érdektelen felsorolni csak egypár pontot, melyekben nagyjában egyetért az a maroknyi szétszórtsági fiatal, akit a magyar vallás gondolata forrasztott össze, szoros közösségbe. így évekig tartó, néha heves, de többnyire békés eszmecsere alapján megállapíthattuk többek között, hogy:

1. Hiszünk Istenben, noha számunkra ez az ősi magyar szó jelképes csupán, létünk nagy Ismeretlené megszemélyesítve, aki mindent magában ölel, aki az egész, egységes világmindenség szellemi jelentése, tartalma és értéke, akit felfogni nem, csak szeretni lehet; akit megmagyarázni semmivel nem lehet, de aki nélkül megmagyarázni semmit nem lehet.

2. Hisszük továbbá, hogy a vallás legelemibb megfogalmazása nem egyéb, mint Istennek szeretete és igenlése.

3. Hisszük, hogy úgy egyéni, mint közösségi életünknek, létünknek van értéke, értelme, és hogy ez az érték, értelem csak Istenben s az Ő szeretetében lelhető meg.

4. Hisszük, hogy a vallásban egyesül belső világunk a külsővel, a hit az erkölccsel, s hogy e két fogalom egymástól elválaszthatatlan.

5. Hisszük, hogy a világmindenség Isten akaratából fejlődik és tökéletesül.

6. Hisszük, hogy az emberi lét főcélja az egyéni és közösségi tökéletesülés.

7. Hisszük, hogy az ember Istennek munkása és munkatársa, akire Isten észlelhetőleg egyre nagyobb felelősséget hárít.

8. Hisszük, hogy Isten akaratát az embernek tudtára hozza, hogy önmagát kinyilatkoztatja úgy egyénnek mint közösségnek.

9. Hisszük, hogy ez a kinyilatkoztatás állandóan folyamatban van.

10. Hisszük, hogy a kinyilatkoztatás formája a

térbeni és időbeni élmény és tapasztalat.

11. Hisszük, hogy a közösség élménye és tapasztalata, azaz, történelme (melybe beleértjük a szellemieket is!) kinyilatkoztató érvénnyel bír a közösségre nézve.

12. Hisszük, hogy egy az Isten, de hisszük, hogy kinyilatkoztatása különleges minden egyén, valamint minden tudatos közélménnyel, történelemmel bíró közösség számára.

13. Hisszük, hogy Istennek számunkra is külön kinyilatkoztatása és parancsa van, a minden emberre és közösségre vonatkozó kinyilatkoztatásokon és parancsokon túl.

14. Hisszük, hogy ez a különleges parancs számunkra magyar közösségünk ápolása, építése és tökéletesítése.

15. Hisszük, hogy magyar közösségünk tökéletesítése nem öncélú, hanemhogy szervesen beleillik az egész világra kiterjedő isteni/emberi tökéletesítő munkába, és

16. Hisszük, hogy így nekünk az általános emberi, erkölcsi kérdéseken túl különleges magyar erkölcsi kérdéseink is vannak, olyan dolgokban, melyekért csak mi felelünk.

Folytathatnám, de mostanra legyen ebből ennyi is elég. A dolog lényege ez: nem egy új magyar vallás kitalálásáról, alapításáról beszélünk, hanem arról, hogy magyarságunkat vallási szintre emeljük, ennek a lépésnek minden hitbeli és erkölcsi következményével...

Cseh Tibor „Nagymagyarország” (55-59)

Az itt felvázolt gondolatok nem egy kidolgozott ideológia tételei, csupán érzések, gondolatok gyűjteménye a magyar vallás éléséről. Hogyan igazítsuk a magunk életét a magyarság dolagihoz a nagyvilágban? Egy magyar töprengése a létezésről s benne életének értelméről.

Nemrégiben valaki feltette a kérdést, amit annyiszor hallottam, amióta külföldön élek: ha egyszer Magyarország felszabadulna, hazatérnéle? Csodálkozva vettem észre, hogy 24 év óta először határozottan válaszoltam: nem. A huszonITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 25