Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
nagy feladat... hogy mekkora feladat, láthatjuk az emigrációs sajtóban, különösen amikor 1956-tal kapcsolatban írt dolgokat olvasunk.” [...] Szeretném azt felvetni, hogy mennyire fontos az, hogy megkülönböztessük élesen ezt a [népinemzeti] ragaszkodást a türelmetlen politikai nacionalizmustól, ami nem épít. Ami a népi gyökerekből ered az egy természetes folyamat, ami családi, közös szépségekre van alapozva. Ha így nézzük az etnikumot, akkor az nem lehet gyűlöletnek alapja. Aki így szereti saját népiségét, az fogja a másik népiséget, kultúrát is szeretni. Tehát — a szeretetre éhes most a világ! A francia forradalom óta kiszabadított gyűlöleteket mostmár megúnta a világ... úgy Keleten, mint Nyugaton. Az emberiség a szeretetre vágyik... Tóth Csaba: „Nagyon tetszik nekem az eddigi felszólalások nyílt és szabad hangja. Csak az ITTOTT független, szabad fórumán tudom elképzelni, hogy ilyen különböző vélemények kifejezésre juthatnak...” Ludányi (hozzászólása egy hozzászóláshoz): Nagy általánosságban egyetértenék [azzal], hogy a zsidó először, másodszor és harmadszor zsidó és csak aztán valami más is — részben ez magyarázza meg azt, hogy annyira sikeresen meg tudnak maradni más népek között. Egyéni alapon viszont nagyon nehéz eldönteni, hogy az a zsidó vallású egyén, aki eljön magyar kultúrintézményeinkbe, az kevésbé jó magyar mint a katolikus, református vagy az ateista magyar. Ezt így nem lehet eldönteni, mert nem tudunk az emberek leikébe nézni. Ezt csak akkor tudja az ember biztosan eldönteni, ha összeütközés van zsidó és magyar érdekek között és az illetőnek választani kell abban, hogy melyiket támogatja. [...] Tehát, ha csak nemzeti érzésre alapozzuk közösségi érzésünket, akkor épp elkerüljük azt, amit Cseh Tibor hangsúlyozott — a szeretet teológiáját. Azaz, a nacionalizmus (vagy más ideológia) mindig csak tömegeket mozgat meg. A vallási érzés viszont — ha vallásosan vagyok magyar, akkor mint egyén vagyok magyar és nem mint egy tömeg része. Vallásosan magyarnak lenni más, mint nacionalista magyarnak lenni. Az előbbiben szeretetből magyar az ember és nem tudja utálni a többi népeket, a szerbeket, szlovákokat vagy románokat. Ha viszont nacionalista szemszögből nézi az ember a világot, a tömegpszichózis hatása alatt, akkor nem marad hely a szívekben a megértésre, a szeretetre... Hamza András: „Keresztyén egyházak és a szétszórtsági magyarság sorsa” (23-26) Két nagy bevándorlási hullám frissíti fel az amerikai magyarság állagát az elmúlt negyedszázadban. Az egyik a II. világháború utáni D.P. bevándorlás, a másik az 56-os menekült sereg. Az egyház számára sajnos egyik hullám sem jelentett lényeges újjászületést. (Természetesen voltak szívet melegítő kivételek, én most itt nem ezekről, hanem a szabályról beszélek.) A D.P. réteg osztálybelileg, az 56-os világnézetileg maradt idegen a magyar parasztgyülekezetektől. Különösen 56-ban olyan mértékben lendültek akcióba gyülekezeteink, mint soha annakelőtte. Ezrekre megy a száma az egyházak által letelepített 56-osoknak. Nem épültek bele az egyházba. A két bevándorlás szolgáltathatta volna az amerikai magyar egyházakban majdnem teljesen hiányzó értelmiségi réteget. Ez nem történt meg. Intra muros peccabatur et extra. Kettőn állt a vásár, illetve a vásár elmaradása. De hogy elmaradt, az tény. Lett volna mégegy szerv, amely a magyar kultúra mentora és bábája lehetett volna ebben a világban. Ez az Amerikai Magyar Református Egyesület. Mint fraternális biztosítónak, a szövetségi törvény előírja neki a kulturális tevékenykedést. Sajnos ebből soha nem lett prédikációs halott. Az Egyesület nem alkotott fórumot, amely a sajátos magyar-amerikai kultúra laboratóriumává vált volna. Segélyezett és segélyez kulturális igégyekkel fellépő alakulatokat, de hogy ennek mi az eredménye, azt a helyzet sivárságából láthatjuk. Utolsó kérdésünk: quid nunc? Mi lesz holnap? Ha csoda nem történik, teljes beolvadás. A magyar verejtékkel megépített katolikus templomok egynegyedében hangzik már csak fel a magyar szó. ír, olasz és lengyel hátterű papok vezetik a volt magyar plébániákat és a megmaradt 70-80 éves magyar gyónni sem tud már anyanyelvén. Református téren még jobb a helyzet, de nem tudjuk, meddig. A csúcson 134 magyar református templom állt az Egyesült Államokban. Ma 101 a számuk. Itt csak egy sovány vigasz van: az eladott templomok ára a megmaradt magyar munkát 22 ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám
