Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
szolgálja. De a 101-ből már van 5 olyan, amelyben megszűnt a magyar istentisztelet. Ez a folyamat nálunk is gyorsulni fog. Magyar lelkészképzésünk nincs. Az óhazai egyházak is lelkészhiánnyal küszködnek, onnan utánpótlást nemigen várhatunk. Történik pedig mindez egy olyan időszakban, amikor amerikai életünkben az etnikai kisebbségek öntudatra ébredésének az idejét éljük. A melting pot elmélet nemigen tartható tovább. Helyét átveszi a mozaik elmélet. A mozaik pedig akkor szép, ha minden kő tartja sajátos jellegét és úgy simul bele az összképbe. Magyar színünk megtartásával tehát nemcsak magunknak tartozunk, de annak a társadalomnak is, amelyben benne élünk. Mi lesz ebben a szerepe az egyházaknak, magyarság-szolgálatunk e tisztes, hosszú korra viszszanéző eszközének? Nem tudom... Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, akkor nyugodtan leírhatjuk. Beolvadás lesz a sorsuk. Ha azonban támaszt az Isten olyan értelmiséget, amelynek van magyarságtudata s amely a meglévő egyházi kereteken belül is vállalná a szolgálatot, a szétszórt csontok összeállhatnak, a haldokló megelevenedhet és újra szolgálhat. Ehhez hit kell. Hit abban, hogy az Istennek az Ő magyar népével s azon belül a magyar diaszpórával is van terve. Hit abban, hogy sajátos kultúránk általános érvényű érték, amire a másik magyar és a nemmagyar szomszéd is reagál. Hit abban, hogy magyarságunk szolgálata az emberibb emberség szolgálata is. Erre pedig mint hívő ember ezt mondom: az Istennél semmi sem lehetetlen. Éltető J. Lajos „A magyar vallás gondolata” (47-52) Tinektek, akik Baráti Közösségünkhöz tartoztok és az ITT-OTT rendszeres olvasói vagytok, bizonyára nem újság az, hogy a lapban — s kívüle is — jónéhányan régóta foglalkozunk a magyar vallás gondolatával. És mint szélesebb közösségünk általában, Ti, jelenlevők is aligha vagytok egy véleményen e téren. Tudom, vannak köztetek, akik e kérdés fontosságát, jelentőségét már belátják; de szintúgy tudom, vannak olyanok is, akik türelmetlenek e témával szemben. A felvetett gondolatok, fogalmak szokatlansága, újdonsága okozza ezt részben, részben pedig a két- vagy többértelműsége a szavaknak, melyeket használni kénytelenek vagyunk. A félreértéseken, a türelmetlenségen nem csodálkozom: nem is várhatunk adott körülményeinkben mást. Bevallom, ha nekem állt volna valaki elő a magyar vallás gondolatával pár évvel ezelőtt, talán magam is türelmetlenül kezeltem volna a kérdést, legalábbis kezdetben. Azonban számomra — és többőnk számára — nem új ez a gondolat. Évek óta foglalkozunk vele, s így volt már elegendő időnk megbarátkozni úgy a gondolattal, mint a szavakkal — és amit mondunk, azt ma már tudatosan hisszük és valljuk Isten s ember előtt, és amit teszünk, azt a legmélyebb meggyőződésből tesszük. Ma már egészen természetesnek hangzik kimondani előttetek, nyíltan és egyenesen: én magyar vallású vagyok; számomra magyarságom vallássá vált. Ám ez a vallomás nem elegendő ahhoz, hogy mindenki megértse közületek és átérezze azt, hogy ezek a szavak mit jelentenek. Hosszadalmas és türelmes munkát, a magyarázatoknak és tettbeni bizonyítékoknak hosszú sorozatát követeli meg tőlünk a magyar vallás közösségünkben való tudatosításának a feladata. Mai, rövid beszédem egy piciny lépés csupán e távoli cél felé. Hogyan is kezdődött számunkra mindez? Nehéz megmondani, hisz magát a gondolatot az egzisztenciális kényszer szülte, annak pedig nincsen kezdete: végtelen, mint a világmindenség és kérlelhetetlen, mint maga az Isten. Mi legfennebb csak arról beszélhetünk, hogy mibennünk miért, hogyan fejlődtek ki, a mi lelkűnkben, azok a válaszok, melyekkel a végső kérdésekre felelünk. „Isten azt bünteti, kit szeret” — mondták a régiek, s mi hozzátehetjük: nagyon szerethet minket az Isten, mert kevés népét bünteti oly borzalmasan mint minket, egy ezredév óta. Mindeddig csak fájtak ostorcsapásai, de megtörni nem törtek meg: sirattuk magunkat s kemény sorsunkat, de nem hajtottunk Előtte fejet; a könnyektől nem láttuk az írást fenn a falon. Látni csak most kezdjük tisztán, most, hogy számunkra már majdnem minden betelt, s könnyünk sincs már. A falon ez áll: térj meg s térj magadhoz ó magyar, vagy elpusztulsz végleg a föld színéről, mert megmérettél és könnyűnek találtattál. Ez a belátás, amit itt jelképes szavakba szedtem, ez volt az, ami minket a magyar vallás gondolatához vezetett. Sorskérdéseinket, rossz állapotunkat vázolni nem kell tinektek, ismeritek ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 23
