Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
a múltban nem is hangoztatták. Már az első zsidó telepesek 1654-ben is a „mozaik” társadalom gondolatát tették magukévá. Temetkezési vállalatokat és zsinagógákat alapítottak. A fontosabb városokban telepedtek le és ott folytatták szefárdim-ortodox, vallási életüket, amit Portugáliából (Brazílián és Hollandián át közvetítve) magukkal hoztak. Bár ezek a zsidó közösségek 25-30 év alatt leváltották portugál nyelvüket angollal, máskülönben mégis megmaradtak, mert vallásuk elkülönítette őket az angol, holland, német és más telepesektől. [...] A zsidóság hármas hulláma így könnyedén beilleszkedett az amerikai környezetbe. Egyik sem ragaszkodott ahhoz, ami akadály lett volna az új kezdésben. Az „óhazában” hasznosított izmusokat elfeledték és felvették az új környezet „liberális” és „demokrata” izmusait. Könnyen meg tudtak válni a múlt hasznosíthatatlan kacatjaitól, mert ők általában azzal a szándékkal telepedtek le, hogy ez lesz a hazájuk. És az új haza szükségletei alapján cselekedtek, nem pedig idegen előítéletek és absztrakt elméletek tételei szerint. Tehát nem úgy gondolkoztak mint a magyar, olasz és lengyel bevándorlók, akik az Egyesült Államokat csupán ideiglenes hazának tekintették, ahonnan anyagi lábraállás után vissza szándékoznak térni „igazi” hazájukba. Mivel a zsidóság tudatosan választotta az amerikai új hazát — és általában rossz emlékekkel hagyta el a régieket —, nem szenvedett az osztott hűség lelkibetegségétől. Vagyis nem volt oka a „honvágyra”. Sőt még Izrael alapítása után sem került szó tömeges „visszavándorlásról” a „szent földre”. Voltak amerikai-zsidó telepesek is, de nagyon kevesen. Az amerikai zsidóság már kezdettől fogva úgy élt mint diaszpóra, nem pedig mint emigráció. így „zsidóságát” tudja Izrael határain kívül is élni, legalább olyan tudatosan, természetesen és vallásosan, mint Izraelben. A legtöbb amerikai zsidónak ennél fogva nem jön összeütközésbe népi hűsége államhűségével. Azért tudják a kettőt ilyen szépen kettéválasztani, mert hovatartozási érzésük nem csupán fizikai tényezőkhöz (azaz, földrajzi letelepedési helyükhöz), hanem életüket irányító vallási-népi-lelki közösségükhöz van kötve. Csak a cionistáknál okoz a dupla államhűség problémákat. [...] Az intézmények közösségvállaló szerepét szintén alátámasztja a zsidó családok, és különösen a zsidó anyák szerepe. Az utóbbiak szívósságot adnak a népi önismeretnek és öntudatnak, mert már a zsidó gyermeket előkészítik az intézményekbe való, természetes bekapcsolódásra. Ezt teszik azzal, hogy elültetnek a gyermekek lelkében egy tanulási-művelődési vágyat, egy jó adag önbizalmat és egy általános közösségi szolidaritást. Ebből kifolyólag elültetődik az a tudat, hogy „the Jew must be special... he has to be better.”1 A fentiekből láthatjuk, hogy az amerikai zsidóság fejlődőképessége egy érdekes — majdnem ellentmondásos — dualizmusra van alapozva. Egyik oldalon ott áll az a rugalmasság, ami lehetővé teszi, hogy lépést tartson a kor szellemével. A másikon pedig ott áll a zsidóság önvédelmi adottsága népi sajátosságai érdekében. Az előbbi nyitottságot, részvételt és „nemzetköziséget” kíván meg, míg az utóbbi egy bizonyos elzártságot és befeléfordulást. Ezt a látszólag ellentétes dualizmust a zsidóság vallásának jellegzetességeivel és megmaradási szükségleteivel tudjuk megmagyarázni. Népi vallásuk azt tanítja, hogy nem olyanok, mint más népek. Azt is tanítja, hogy sajátosságuknál fogva küldetésük van az emberiséghez. így maga az elkülönítettségük kívánja meg tőlük, hogy a világban aktív mozgatói legyenek a történelemnek. [...] Hol állunk mi, amerikai magyarok mindettől? Nagyon, de nagyon messze! Életképességünkről, fejlődési lehetőségünkről szóló kijelentéseink mind számba kell vegyék a statisztikai realitásokat. Nem elég borpárás elérzékenyülésben kijelenteni, hogy semmilyen nemzetnél (vagy népnél) sem vagyunk alábbvalók. Biológiai és kulturálisnyelvi kitartási képességünkről a statisztika mást mond. Bár a második világháború óta legalább két nagyobb magyar bevándorlási hullámról tudunk, 1960-tól 1970-ig az amerikai lélekszámúnk mégis 701 000-ről 603 668-ra apadt. Ennél gyengébb bizonyítványt kevés nép tud felmutatni... Hozzászólások (14-22) Cseh Tibor: „Ludányi András előadásában nagyon megkapott egyik mondata... hogy »a zsidóság nem ideológiák áldozata.« Én szeretném ezt a mondatot befejezni — hogy »mi magyarok viszont sajnos azok vagyunk.« Itt van számunkra egy roppant !• James Yaffe, The American Jews (New York: Random House, 1968). ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 21
