Itt-Ott, 1994 (27. évfolyam, 1. (123.) szám)
1994 / 1. (123.) szám
haza szabadságra való joga az emigráció szellemi műhelyeiben fogalmazódott meg a legmarkánsabban. Nem véletlen, hogy a diktatúra, az erőszak elleni küzdelem erkölcsi és anyagi támogatása innen, a volt emigráció vidékéről volt a legtehetősebb. Nem véletlen, hogy a változás reménye és várása magas érzelmi fokon élt az emigráció köreiben. Nem véletlen, hogy az emigráció világrangú magyaljai inspirálták a haza szellemi szabadságharcát. A diktatúrák és az erőszak lebomlásával a volt emigráció szabadon alakíthatja viszonyát a hazához. A valóságban vagy gondolatban elindulhat Magyarországra, Magyarország felé. Tehát szabadon alakítható az elűzött, az elmenekült és a haza viszonya. Az emigráció jogot formál az új, a más hazához. Kínálja összegyűjtött szellemi és erkölcsi értékeit, s várja a befogadást... A fogadtatás azonban nem egyértelmű öröm, a hazajövetel nem hozsanna, legfeljebb a segítés várása, a gondok megosztása. S a volt emigrációnak önmaga felé kell feltenni a kérdést: hogyan tovább, s hová tovább? E megváltozott helyzetben népeknek, nemzeteknek kell szembenézniük az önmeghatározás szükségével. Ezt kell tegyék a nemzeti kisebbségek is. Úgy érzem, az önmeghatározás szigorú kérdése elől nem menekülhet a volt emigráció sem. Ki vagyok én, mi vagyok én a világban magyarként? Mit jelentek, s hogyan jelentek szellemi és erkölcsi többletet? Hogyan tudom kialakítani, megőrizni másságomat, nyelvemet, kultúrámat? Azonos vagyok-e ember-magyar önmagámmal? A keserű szájízek után új magaslat előtt állunk: azonosságtudatunk vizsgája előtt. ig vesszük észre, s lekopnak rólunk a bársonyos forradalom, forradalomnak mondott rendszerváltás rétegei, jelszavai és fogadkozásai. A határon kívüli magyar kisebbségek politikai pártokba és mozgalmakba szerveződtek. Bekerültünk a parlamentekbe. S ellenzék vagyunk mindenütt. Nem jussoltunk volna a forradalomból? Egyszerre vagyunk hatalomban és hatalmon kívül. Kisebbségi történelmünk során már nem is tudom, hányadik vádirat hangzik jogos igényeink ellen: Szlovákiában, Romániában s a Vajdaságban mi vagyunk a történelem és az új rend felforgatói. Újabban országok véd- és dacszövetségeinek (Kisantant) a gondolata fonódik körénk. Magyar veszélyről beszélnek a Kárpát-medencében. Kisebbségként 1919-től 1989-ig ellenzék voltunk különböző rendszerekben. Ellenzék maradtunk a demokráciákban, illetve az úgynevezett demokráciákban is. Magyarország határain kívül nemzeti érdekű politikai struktúrák alakulnak. Mi ez? Illúzió és illúzióvesztés? A nemzeti érdek, az eltorzult nemzeti érdek fölébe nő az emberi érdeknek? Ismétlődik vagy körbe jár a történelem? Nem tudom, nem akarom ezt elhinni. Szembe jön velünk a világ. A politika szinte mindent ural, belebújik a paplan alá is. Közép-Kelet-Európa térségein az élet meghatározó tételei: a gazdaság, a szociális gondok, a művelődés. A kapcsolatrendszereket, az országok egymás közti viszonyát a politika határozza és jeleníti meg. A Kárpát-medence emberi-népi kapcsolatait, viszonyait a józanság és a kölcsönös tisztelet jellemzi. Nyilván azért, mert az együttélés mindennapjai az élet elemi érdekeit fejezik ki: az egymásra utaltságot, a megélhetés gondjait, a közös sorsot. A rivalitás nyilván itt is jelen van, de ez természetes versengés, a másság, az életerő bizonyítása. A kárpát-medencei együttélés emberi dimenzióit, a lélek mélyrétegeiben élő érzéseket jónak érzem. Innen, az emberi lélek mélyrétegeiből hangzik a másság költészete, a másság melódiái, a kultúra mássága. Az ember tulajdonképpen itt, lelkének termő s teremtő rétegeiben érzi meg és fejezi ki a történések, a történelem reflexeit. A feszültség, a konfliktusok máshol keletkeznek: a társadalom mozgásában, az eltérő helyzetekben és a társadalmi rétegek különböző érdekeiben. Egyszóval a politikában. A politika jeleníti meg, formálja a nemzet, a társadalmi rétegek és csoportok érdekeit. Föléje nő és uralja az emberi lét természetes dimenzióit. Manipulálja is azokat. Közép-Kelet-Európa térségein ma tulajdonképpen ez történik: az utódállamok területén a politika manipulálja, eltorzítja a természetes emberi érzéseket. Mi teszi lehetővé ezt? A közös érdekek hiánya? A közös érdek fel nem ismerése? A nemzetállam eszméjének állandó tudatalatti kísértése? A rendszerváltást követő hónapok eufóriájának jelszavai a szabadság, a demokrácia, a tolerancia, a szolidaritás voltak. Hogy lett mindebből nemzeti önzés, nacionalizmus, s valami hallatlan méretű bizalmatlanság? Gyűlölet? 12 ITT-OTT 27. évf. (1994), 1. (123.) szám
