Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
De mit is mondtam? Mi adott okot a „finnyás” parlamentereknek és politikusoknak oly nagy felzúdulásra? Washingtonban „bizonyosfajta etnikai tisztogatásról” beszéltem. Hangsúlyoztam, hogy ez nem azonos a volt Jugoszláviában végbemenő bűncselekményekkel, de eredményét tekintve — sajnos — hasonlít ahhoz: a romániai magyarság elvándorlását, beolvadását, társadalmi tévesztését, számbeli apadását és folyamatos gyengülését jelenti, és hosszabb-rövidebb távon fokozatos kipusztításához vezethet. „Hazugsággal”, „szélsőséges román-ellenességgel”, sőt „hazaárulással” vádoló, letartóztatással, kiutasítással és bűnvádi eljárással fenyegető támadóim vagy (1) félreértettek, vagy (2) rosszhiszeműek és elfogultan magyarellenesek, vagy (3) könnyen befojásolhatók és manipulálhatók, vagy (4) tájékozatlanok az általam felvetett kérdésben, vagy pedig (5) nehezen viselik el és intoleránsak a valóság tényei és az igazság iránt. 1. Az első esetben könnyű dolgom van. Újból kijelenteni, nyomatékosan, hogy rosszul, összefüggéseiből kiragadva értelmezték inkriminált megállapításomat: én nem véres, gyilkos, boszniai típusú eljárásról, hanem hangsúlyozottan egy másfajta, békés eszközökkel véghezvitt „etnikai tisztogatásról” beszéltem. Ezt előrebocsátva, készséggel elismerem, hogy a pillanatnyi délszláv helyzet szerencsétlen képzelettársításra adott alkalmat azoknak, akik — akaratlanul is — félreértettek. 2. A második esetre nézve bizonyítanom sem szükséges, hogy a véresszájú, agresszív magyarellenességükből politikai tőkét kovácsoló nacionál-kommunisták és szélső-jobboldaliak szándékosan „értették félre” szavaimat, ók azok, akik az ökör alatt is borjút keresnek, a száraz fába is belekötnek, és időről-időre a Hargita-Kovászna Jelentéshez vagy a kolozsvári szobor-ügyhöz hasonló botrányokat kevernek. Le akarják járatni Temesvárt, a forradalmat, az ellenzéki vezéregyéniségeket (dizidenti — pl. Doina Corneát) és általában a demokráciát. Egyetlen hatékony politikai fegyverük a soviniszta uszítás. 3. A harmadik kategóriába sajnos nem egyszer a demokratikus ellenzék képviselői is belekerülnek. A kommunista típusú, központi tájékoztatás — legfőképpen a televízió — nagy hozzáértéssel vezeti félre és kénye-kedve szerint befolyásolja — általában — a kiszolgáltatott román néptömegeket. Ezt teszi velem kapcsolatban is, több mint három éve, szántszándékkal elhitetve velük, hogy én volnék Románia és a román nép „legfőbb ellensége”. Emögött a gyakorlat mögött elsősorban a volt Securitate kompetenciája keresendő. 4. Szorosan kapcsolódik a manipulálhatóság kérdéséhez az az általános tájékozatlanság, melyben a volt rezsim tartotta a román népet. A nemzeti homogenitás megszállottja, Ceau§escu valósággal eltitkolta a nép elől, hogy ebben az országban nagy létszámban vannak magyarok, és más nemzetiségiek is élnek. így történhetett meg például 1990 márciusában, Marosvásárhelyen, hogy a feheccelt Görgény-völgyi parasztok a több mint száz éve halott Bolyai Jánost keresték, hogy meglincseljék, noha a múlt századbeli jeles tudós szobra már évtizedek óta áll a város egyik legforgalmasabb terén. A félrevezetett román 40 rrr-on 26. ívf. (1993), 1.(122.) szám tömegeknek, sőt a román értelmiség egy jelentős részének mind a mai napig szinte fogalma sincs a hazai magyarság sorsáról, múltjáról és jelenéről, s — egy kis túlzással élve — egyetlen kívánságuk velünk szemben, hogy lehetőleg hallgassunk, fogjuk be a szánkat. 5. Az utolsó csoportba legfőképpen a posztkommunista hatalom képviselői, a volt kommunisták és szélsőséges nacionalisták tartoznak, akik jól ismerik az igazságot és azt a helyzetet, amelybe kitartó diszkriminatív és jogfosztó politikával éppen ők taszították a kisebbségeket, ókét rendkívül érzékenyen érinti, elevenükbe vág a kimondott igazság — ezért hajtogatják egyre, hogy „Romániában a kisebbségi kérdés példásan meg van oldva”. A vádaskodóknak és uszítóknak ők biztosítják a hatalmi-politikai hátteret. Hatalmuk és pozícióik átmentése végett elsődleges érdekük fenntartani az etnikai feszültségeket, tovább folytatni a Diktátor nemzet-állami, homogenizációs politikáját. Visszatérve az „etnikai tisztogatás” kérdéséhez, formai pontosítás mellett, állításomat érdemben fenntartom. Romániában több mint hetven év óta folyik a magyarság asszimilálása és „békés” eszközökkel való kiszorítása nemcsak a társadalom különböző területeiről, hanem szülőföldjéről, az ország területéről is. Ez a folyamat 1898 után sem szűnt meg — miközben a hatalom és a többségi nacionalizmus még az előző kisebbség-ellenes politika valóságát sem hajlandó elismerni, sőt tovább folytatja azt. A sajátos romániai „etnikai tisztogatás” ezen definícióját a továbbiakban a pontos argumentációnak kell követnie — a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által is osztott felfogás alátámasztása érdekében. Erre nézve már most fontos és pontos adatokkal szolgálhatunk. Célunk a jóakaratú, demokratikus román közvélemény tájékoztatása és felvilágosítása, másfelől a rosszhiszemű magyarellenes vádaskodások visszautasítása. És amennyiben még mindig volnának kételyek az „etnikai tisztogatás” kifejezésének létjogosultságával szemben, hadd idézzem az 1948 december 9-én kötött és Románia által is aláírt —úgynevezett — genocídium-egyezmény definíciójának országunkra is vonatkoztatható, megfelelő részeit: 2. cikkely: „A jelen egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti: a) ................. b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása c) a csoportra megfontoltan olyan életfeltételek ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges elpusztulásának előidézése, d) ................. e) a csoport gyermekeinek más csoportokhoz való erőszakos átvitele. íme: a „békés” genocídium tényálladéka. Nevezik másképp szellemi vagy kulturális genodídiumnak is. Ebben az értelemben használjuk mi is teljes joggal az „etnikai tisztogatás” kifejezését. Hiszen a „hidegháború” hallatán sem gondolunk öldöklő, véres háborúkra... □
