Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
román latin-katolikus, magyar latin-katolikus és román görögkatolikus püspökök számára közös püspökkari konferenciát hoztak létre. A közös konferenciában azonban a magyar püspökök — híveik túlnyomó többsége ellenére — mindig hátrányban vannak, amikor szavazásra kerül a sor. De merőben eltérőek a lelkipásztori problémák is. Ennek következtében hol a román római katolikus püspökök üléseznek külön, hol a magyar római katolikusok, hol a görögkatolikusok. A jelenlegi püspökkari elnök, Todea görögkatolikus bíboros súlyosan beteg, és ezért automatikusan helyébe lépett az alelnök, Robu bukaresti érsek. A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia akkor lesz működőképes, ha a fennálló problémákat a párbeszéd készségével és a rendezésre eltökélten próbálják megoldani. Amennyiben egymásnak a felek csak megbocsátanak, de a problémákat nem oldják meg, sohasem jön létre olyan légkör, amelyben békésen és megelégedetten lehet élni. Egy biztos: a párbeszéd befagyasztása előrenemlátott katasztrófához vezethetne. Az együttmunkálkodás beindítására alkalmas területnek mutatkozik az egyházak anyagi helyzetének konszolidálása, az egyházmegyei karitász szervezetek kiépítése, az egyházi diakónia működésének elindítása, a mérhetetlen anyagi nyomoron való segítés együttes megszervezése. Ennek lenne a feladata a nyugati segélyek hatékony szétosztása a rászorulók között is. Elemzésünket összefoglalva rá kell mutatni, hogy a kommunista korszak mély nyomokat hagyott a katolikusok életében. Az átvett szokások, beidegződések nehezítik az egyházi élet megújulását is. Aggodalomra ad okot a realitásokkal nem eléggé számoló, nosztalgikus magatartás: visszaállítani mindent úgy, ahogy a kommunista korszak előtt volt, és ott folytatni tovább az egyházi életet, ahol az egyházüldözés idején abbamaradt; hogy hiányzik a jövőbelátó koncepció, a jövőt kutató szemlélet, hogy a kétségtelenül hatalmas jelen problémák túlságosan elvonják a figyelmet a jövőről. Aggodalomra ad okot a szaktudás hiányában tekintélyre támaszkodó konzervativizmus teológiai és gyakorlati szinten egyaránt. A kategoriális pasztoráció fejletlensége, különösen az ifjúsággal szemben. Nincs kellő számú függetlenített ifjúsági és egyetemista lelkipásztor. Aggodalomra ad okot, hogy a nehézségek nem innovatív, megújuló megoldásokhoz, hanem bűnbakok kereséséhez vezetnek. Aggodalomra ad okot, hogy néhány szekuláris problémára (demokratizmus az egyházon belül, társadalmi problémák felvállalása, stb.) a helyi egyház még nem fogalmazta meg a zsinati választ s ezen az úton az egyház könnyen a társadalmi élet peremére manőverezheti magát, noha sokak reménységgel tőle várják a segítséget. Az egyház reménységének forrása elsősorban az Alapítójától kapott küldetés. Egy működőképes új társadalom felépítése az egyház segítsége nélkül nem lehetséges. Ennek Romániában mindenki tudatában van. Az egyház nagy kegyelmi háttérrel rendelkezik azoknak helytállásából, áldozatvállalásából, akik a négy évtizedes üldözésben helytálltak, és, sokszor életük árán, meghiúsították az egyház ellenségeinek szándékát, az evangéliumot a maga tisztaságában megőrizték és részben továbbadniuk is sikerült. A számos új kezdeményezés, az élő hagyomány újraéledése, a világegyház felé megnyilvánuló alapvető nyitottság, mind olyan alapok, melyekre az erdélyi egyház megújulása ráépülhet. Ungarisches Krichensoziologisches Institut, Bécs □ Tőkés László: Audiatur et altera pars Elhangzott 1993. ápr. 1-én, Kolozsvárott Március elején, amerikai és magyarországi utazásomból hazatérve, a Román Televízió által gerjesztett országos kiterjedésű féktelen hisztéria- és gyűlöletkampánynak lettem a célpontja. Nem az első eset, hogy egy-egy külföldi útról hazajövet, hasonló fogadtatásban van részem. Ez történt például 1990 végén, több hónapig tartó magyarországi gyógykezeltetésemet követően (autóbaleset utáni gyógykezelés) a fiktív Corriera della Sera-i interjú ürügyén, majd 1991 közepén, a szintén az RTV által hamisan exponált egri előadásom következtében. A washingtoni sajtóértekezletemen mondottak kapcsán a híres marosvásárhelyi bajkeverő, Dórin Sucin által kiprovokált, „etnikai tisztogatás” kérdése körüli botrány jól beleillik a megszokott képbe. Ez alkalommal is profi szinten működött a televíziós és parlamenti uszító és propagandagépezet, olyannyira, hogy nem csupán a román néptömegek kedélyállapotát sikerült felkavarni és figyelmét a „magyar veszély” irányában elterelni, hanem ezen felül még az ellenzék is teljes mellszélességgel beleszaladt a manipuláció és diverzió jól előkészített csapdájába. A régi, Ceaujescu iránti hűségnyilatkozatok műfajára emlékeztető parlamenti és szenátusi felszólalások, valamint az azokat követő sajtómegnyilatkozások és különböző állásfoglalások szinte kivétel nélkül rosszhiszeműek és türelmetlenek, többségük egyenesen hisztérikus, ítélkező vagy éppen gyűlölködő. Valamennyire jellemző, hogy nem kíváncsiak, hogy tulajdonképpen mi is hangzott el Washingtonban; másfelől, hogy meg sem fordul senkinek a fejében, hogy megvizsgálja állításom valóságtartalmát, és a másik fél meghallgatásának — audiatur et altera pars — tárgyilagossági igényével ítéljen. Vajon mikor fog a román parlament legalább fele akkora hevességgel felhördülni az Everac-féle ultra-fasiszta eszmék vagy a Vadim Tudor-i deportálási és exterminációs szándékok hallatán? És mikor lesz képes a román társadalom és a médiák oly vehemenciával felszólalni az 1989-ben meggyilkolt másfélezernyi román mártírhős igazáért, illetve a tömeggyilkosok megbüntetéséért, mint amiképpen ezt egyetlen szóbeli kifejezésem (!) esetében tette?! És vajon elképzelhetó-e, hogy egy ortodox püspök őszinteségét valaha is, az ország nyilvánossága előtt, olyan minősíthetetlen szavakkal és gyalázattal illessék, mint ahogyan ezt tették a kisebbségi református magyar püspökkel — velem —, az ország legfőbb törvényhozó testületében? Tették ezt az RMDSZ tiszteletbeli elnökével, aki a szövetséget képviselem, a megalázott kisebbségi frakció hallgatása mellett. ITT-OTT 26. évf. (1993), 1. (122.) szám 39
