Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
Magyari A. Sándor (Bachenbülach, Svájc): Budapesti levél Megérkezésemkor Dénes Tibor könyvének címe: Budapest nincs többé Budapesten jut eszembe. A város rövid idő alatt is rohamosan változik. Az összehasonlítás persze mindig az „arany gyermekkorihoz mérve értendő. Pár nap után magával ragad az egykor „Kelet Párizsának”, ma inkább „közép-európai Metropolisznak” nevezett Budapest „új” varázsa. Jelenleg a gazdasági problémák itt is mindent beárnyékolnak. A külföldi támogatások kedvező hatását és a hétköznapok eredményeit az egyfajta automatizmussal beindult áremelkedések erősen relativizálják. Gazdasági problémák azonban okozatok, azaz csak a Jéghegyek csúcsát” jelzik. Az okok az elmúlt negyven év politikáját átdolgozó parlamenti viták során fogalmazódnak vádirattá. És ez a vádirat több, súlyosabb, mint a hibák hosszú listáinak — nyilvánosságra hozott — felsorolása. Mégis az országban — a „bársonyos forradalom” után — nyugalom van, fegyverek nem dörögnek. A helyzet sajátosan új jelenség. Itt egy olyan vértelen forradalom zajlik, amelyben a hatalmat kapott társadalmi csoport nem likvidálja a korábbi rendszert, politikusaival együtt, hanem egy gyökeres átalakulást kezdeményezett. Winston Churchill híressé vált kijelentése, amit a II. világháború végén mondott, két győztes szövetségesének: „Uraim, mi a nácizmus ellen harcolunk, a német nép marad”, igencsak érvényes itt és ma is! A mostani, pragmatikus átalakulás nem kedvez a türelmetlenkedőknek. A közhangulat ennek megfelelően rossz. Az új fogalmakban (vagyonátmentés, privatizálás, reprivatizálás, stb.) megnyilvánuló, a jövőért folyó kíméletlen parlamenti viták — a televízió és a rádió egyenes adásai révén — most már az ország nyilvánossága előtt folynak. A napi hírekből is kiderül, hogy csaknem az egész kormány külföldön tárgyal, de a parlamenti ellenzék is — csapatosan — úton van. Persze idehaza is minden mozgásba jött. Az, hogy királyok, államfők, miniszterek, parlamentáris, politikai, társadalmi, gazdasági- és bank-küldöttségek, de a művészeti és sportvilág kiemelkedő VIP személyiségei is szinte naponta érkeznek, vagy hogy világszervezetek rendszeresen itt tartják olykor történelmi jelentőségű munkatárgyalásaikat, konferenciáikat, tanácskozásaikat — általános napihírekké váltak. Ezeményekben tehát nincs hiány, de a beömlő hírek továbbítása — mint kiderült — nem is olyan egyszerű. A hírközlő intézmények még mindig, nap mint nap, mind strukturálisan, mind technikailag nagy változásokon mennek át, és az ennek „repülőrajtos” jellegét elszenvedő munkatársakra nagy sztressz nehezedik. A központosított, „paternalisztikus tájékoztatás” után különben is nehéz eligazodni. Ki-ki maga keresi új napilapját, ami néha megszűnik, átalakul, vagy nevét megváltoztatva újraindul. Az átalakulás azonban nemcsak a napilapokat érinti, de az irodalmi, művészeti folyóiratok is válságos időket élnek át. Itt is megjelentek a világ nagy multimédia-konszernjei: Rupert Murdoch, a Mirror Group, a Bertelsman Verlag, az Axel Springer Verlag, 30 ÍTT-OTT 26. évf. (1993), 1. (122.) *zám Jürg Marquard, Silvio Berlusconi, Hersant-G... és a többiek is, egymással csatázva az új lehetőségekért. A rádió is — immár hamadik éve — átszervezés alatt áll, de ennek ellenére képes fenntartani a megszokott, magas színvonalú adásait. Egyelőre tehát: patt. Az, hogy itt most szinte minden ideiglenesen működik, az intézményekben tett körutamon válik nyilvánvalóvá. A vörösmarty-téri fellegvárban már beléptemkor nagy sürgés-forgás jelzi, hogy itt bizony zajlik az élet! Az egykori, nagy döntések tekintélyt sugárzó csendjét felváltó dinamizmus: jó jel. A sokminden(ki)t megélt páternoszter most velem kapaszkodik tizedik emeleti célom felé. Az utazás egy korszak (film)történetével felér. Az alsó emeletek az Országos Rendező Iroda birodalma. A magyar komoly („E”) és könyyű („U”) zeneművészeti koncert stb. intézmények cégtáblái mellett már ott vannak az új, idegen nevű *joint venture* partnerek nevei, eddig tiltott formációk, underground-kapacitásaiknak szembabonázó, szivárványos poszterei káoszi összevisszaságban. Feljebb emelkedve megjelennek az irodalmi intézmények: PEN Club, klubok-körök... majd egymás után a fogalommá vált könyvkiadók feliratai. Az egykor már-már kaffkai jelleget öltő nagyhatalmú monopol cégek a magyar életet évtizedekre meghatározó kultúrgyárai... Egy-egy kézirat nagy utat tesz meg itt — akkor is, ha évekig egy aktacsomó aljára kerül —, csakúgy mint az alkotó művészek. Mintha megcsapna az a bizonyos „legendákat őrző levegő”, ami a zegzugos emeletek körfolyosóin áramlik. Ezeken az emeleteken most nem nagy a forgalom, mire célomhoz érek minden elcsendesedik. A kiadók házatáján aztán kiderül: miért? Az a tény, hogy a „művészet is áru” itt egyértelműen rossz hír! A kereslet-kínálat megszabta szabadpiac törvényei a művészeti alkotások eddig fennállott értékhierarchiáját egy csapásra megszüntette. Az itt dolgozó, világszínvonalú áttekintéssel és tapasztalattal rendlekező szakemberek számára ez nagy orientációs veszteséggel járt, aminek horizontális-vertikális destruktív hatása minden szerkesztőség irodáiban érezhető. Igazgatók jönnek-mennek és nyugdíjazások... a vezetés ad interim történik, féléve leadott könyvem kézirata felől érdeklődve az „utánam az özönvíz” állapotok közt a válasz rövid és sértődött is: „a lektorálás még tart!”. Egy másik szobában viszont arról értesülök, hogy a cég veszteséges és szanálásra ítéltetett. A kollégával egyébként mindjárt maszeküzletet kötök, az igaz, ez a könyv már privát kiadásban készült. Egy újabb cégnél optimistábbak. A vállalat anyagi helyzete, lehetőségei ugyan csak egy évig biztosítják a munkát, mégis lázas tevékenységgel minden megy tovább. Új tervek születnek, és a „külső” gondolatokat, javaslatokat is örömmel fogadják. Egy másik kiadónál az igazgató elérhetetlen (lehet, nemcsak számomra), „házon kívül van”. Helyettese viszont fogad és őszintén közli, hogy az ismert tényékhez, belső problémákhoz egy igen súlyos szervezési akadály is járul: az országos könyvterjesztési hálózat és evvel a nívós könyvkiadás teljes összeomlása. így a könyv útja az írótól az olvasóig tovább nehezült. Az itt leadott másik könyvem kéziratát — bár jónak találtatott, de... a körülmények miatt csak kb. két év múlva lehet kiadására számítani.
