Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)

1992 / 3. (121.) szám

fájdalmat és nyomorúságot fog okozni az ország népének. — Papp László, New Canaan, CT Kedves László: Az a tény, hogy Éltető Lajos mindjárt Csurka István július kilencediki (nem augusztus huszadiki) cikke után a Soros Györggyel készített (a 168 drá-ból átvett) interjút közölte, részben talán pó­tolja az általad hiányolt kommentárt. Ettől függet­lenül, a veszélyre figyelmeztető szavaiddal egyetértek, csak egy mondatodat bővíteném egyetlen szóval: Csur­ka István egy nemzeti tragédia egyik jelensége. Egy másik például a marosvásárhelyi Petőfi-emléktábla összetörésének olyasfajta budapesti kommentálása, amelyre Sütő András oly keserűen emlékezett idei konferenciánkon tartott előadásában. —Nyeste Zoltán Kedves László: E szám szerkesztője, Nyeste Zoltán válasza is hadd álljon itt, hisz egyetértek vele, de hoz­záteszem: Amikor augusztusi találkozónkon privátim kifejtetted fenti véleményedet, még nem adtam neked igazat — abban ugyanis, hogy sokan „helyeslést vél­nek kiolvasni a közlésbőr. Ennek a lehetősége fel sem merült bennem. A mi olvasóink elvégre értelmes em­berek, nemde? Azóta döbbentem rá, hogy ez nem mindig mérvadó. Pár hónapja ugyanis figyelemmel kísérem az Internet­en elérhető magyar kompjúterhálózatokon (AGORA, HIX) kialakult politikai vitákat, melyekben — augusz­tus 20. óta különösen — gyakran szerepel a Csurka té­makör. A hálózatoknak párszáz részvevője van világszerte, Magyarországtól Ausztráliáig. Mind értelmiségi — ha nem volna az, nem jutna hozzá az egyetemek, kutatóintézetek nagy számítógépeihez, melyek segítségével az üzeneteket kezelik, terjesztik, tárolják. Vagyis: tanárokról, kutatókról, egyetemi hallgatókról van szó, benyomásom szerint túlnyo­mórészt fiatalabb műszaki, természettudományos szakmák képviselőiről, akik legkevésbé idegenkednek a számítógéptől. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen értelmiségi kollektíva racionálisan foglal állást a magyarországi politikai fejlemények kapcsán, de úgy látszik, ez sajnos nincs így. A partnerek közül sokan érzelmi alapon ítélik meg a helyzetet, aszerint, melyik párt­nak, irányzatnak az elkötelezettjei. A legszomorúbb az, hogy mivel az „új” jobboldal népi-nemzeti mezben lép fel, sokan nem akarnak, nem tudnak, vagy nem mernek vele vitába szállni. így lehetséges azután az, hogy féltucat jobboldali szófosó dominálni tudja százaknak az eszmecseréjét. Attól tartok, igazad van: a megszokottnál nagyobb toleranciát gyakorló Baráti Közösségünk sem lesz mentes attól a paranoiától, mely a magyar politikai re­alitásokra ismét jellemző. „Az ellenség keze betette a lábát” — ugye mennyit derültünk rajta Rákosi ko­rában? Most látni, hogy nem volt vicc. Agybaj volt, s a mai verzió is az, amelynek alapján népet vezetni, országot kormányozni akarnak. A különbség annyi, hogy akkor csak a vezetők szenvedtek benne. Ma a vezetettek is, egyre többen. Könyves Kálmán királyunkkal vallom: Boszor­kányokról, mivel nincsenek, szó ne essék. Azt azonban ő se iktatta törvénybe, hogy a boszorkányhit ter­jesztőiről hallgassunk. Szóljon hát akinek szólni köte­lessége, világosan és félreérthetetlenül. Aba Eban izraeli politikus mondotta egyszer az arabokról: sohse mulasztják el az alkalmát annak, hogy az alkalmat el ne mulasszák. Akárcsak a Churquismo követői, akik addig nem férnek a bőrük­ben, míg a magyarság keservesen megszerzett tekinté­lyét, erkölcsi tőkéjét megint el nem herdálják, mint hajdani arisztokratáink a nemzet vagyonát külföldi ló­versenyeken. —éji Dr. Éltető J. Lajos titkár úrnak: Hálás szívvel kö­szönjük az iskolánkhoz eljuttatott száz US dollárról szóló csekket. Jóleső érzés az számunkra, amikor azt tapasztaljuk, hogy egykori diákjaink és az intézetün­ket pártolók, annak sorsát, jövőjét figyelemmel kísérők egyre többen hordják szívükön intézményünk, az ősi Kollégium sorsát olyan módon is, hogy adományaikkal is hozzájárulnak az okató-nevelő munka színvonalá­nak emeléséhez, a tárgyi feltételek javításához, s az arra rászoruló, jóképességű diákjainak támogatásá­hoz. A most küldött összeget iskolánk számláján helyeztük el, s a szükségnek megfelelő célra fogjuk fel­használni. Ismételten megköszönve a Közösség adományát, mindnyájuk életére és munkájára, családjukra, sze­retteik éltetére Isten áldását kérve vagyunk őszinte tisztelettel — Dr. Nagy Mihály, igazgató, Református Kollégium Gimnáziuma, Debrecen □ In memóriám In memóriám Nádas János Bay Zoltán elhunyt 1992. aug. 25-én elhunyt 1992. okt. 4-én 90. évében 92 éves korában m-OTT 25. «vf. (1992), 3. (121.) szám 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom