Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
T. Ágoston László (Budapesti: Az új bankó Látták már az új ötezrest? Nem a síkfutót, a bankót! Az atléta különben is perceken belül célba ér és vége a versenynek. Megkapja a kupát és mehet. De ez a bankó még most kezd majd futni, a kormány meg már előre megkapta a Kupát. Hogy ki fut majd és miért, ezt még nem tudom. Meg, hogy érdemes-e futni, amikor már megvan a Kupa... Azt se tudom, volt-e előzetes dopping vizsgálat, mert ha nem, előfordulhat, hogy visszaveszik tőlük. Az olimpián is diszkvalifikáltak néhány atlétát tiltott doppingolás miatt. No persze én tudom, hogy a mi kormányunk nem olyan. Véletlenül se sértenék meg a játékszabályokat. Mielőtt forgalomba hoznak egy-egy keserű pirulát, mindig megkérdezik tőle, hogy nem nagyon keserű-e. Sőt azt is megkérdezik, nincsenek-e mellékhatásai. A pirula elpirula, s büszkén vallja, hogy ő ugyan nem. Ha nem hiszik, próbálják ki. No igen, de hogyan? A vegyelemzés sokba kerül, meg kockázatos is, hiszen kiderülhet, hogy ez a pirula nem is az a pirula. Az állatkísérletek hosszadalmasak és kétes értékűek. Végtére is a patkányaink elhagyták a süllyedő hajót, a macskák fölfalták a fehéregereket, a nyulakat eladtuk apportként egy vegyesvállalatnak, a disznókat levágtuk, a marháknak elapasztottuk a tejét, a nagy kutyákat meg védi az Állatvédő Liga. Mi marad hátra? Leszíjazzuk a beteget az ágyához és belegyömöszöljük a pirulát. Ha még fél óra múlva is élőnek látszik, jöhet a következő pirula. Hogy közben sokkosán rángatózik és kinő a szőr a talpán? No de uraim, ki figyeli a talpát, amikor mi torokgyulladással kezeljük?! Szóval itt az új ötezres. Már előre érzem a selymes tapintását, hallom távoli, halk zizegését. Mert hogy mindig csak a távolból leshetem meg, és legföljebb megtapinthatom, de soha se kerül a zsebembe. Talán majd akkor, ha ó is apró pénz lesz, mint a hajdani büszke százas, vagy az ötszázas. Mert előbb-utóbb mindennek eljön az ideje. Jön a délceg tízezres, a pöffeszkedő ötvenezres... De mikor jövünk mi, akiknek még az ezresekből se jutott? Nagy eleink most arról vitáznak az égi parlamentben, kit illet a megtiszteltetés, hogy arcképe a soronkövetkező bankóra kerüljön. Kossuth és Széchenyi vitája frakciómegállapodással zárult. Petőfi megelőzte ugyan őket, de el is vérzett a követválasztáson. Dózsa még biztatja lázongó parasztjait, de azt suttogják a parlamenti folyosókon, hogy hamarosan telefonérmét csinálnak belőle. Hej Rákóczi, dicső kuruc, érted is egyre kevesebb schiHinget ad a labanc sógor... Deák az egyik várományos, hisz ő egyezett ki Bécscsel. Jókai viszont elandalította a széplelkeket. Kodály is interpellál, Bartók már kapott bankót, neki miért ne járna? Es sorban verik az asztalt a nagy szellemek. S míg bent a plenáris ülésen folyik a szócsata, kint a folyosókon Rózsa Sándor legényei dulakodnak az őrökkel. Pisze Matyi néhány papírlapot lobogtatva rohan a vezérhez. — Nézzed, Sándor, itt az inflációs csomagterv, mög a tízezres kópiája. Eevigyük? — í, be csúf! — vonja össze szemöldökét Rózsa. — Tödd lé! Inkább mögyök Szögedre Veszelka Julishó. Ehhő képest még az is gyönyörűség... □ Nemzeti Színház Magyarországon kilencvenháromezer négyzetkilométeren újabb drámáját rendezi az ismert szegénység a karcsú pénztárcák néptáncát páholyból bámulja az infláció az áremelés-tragédia ecsettel jött s fekete festékkel keni tízmillió magyar hangulatát Magyari Barna Gyula 16 ÍTT-OTT 24. évf. (1991), 1 -2. (11B.) szám
