Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 116. szám
MEGNYITÓ ELMELKEDES Nyeste Zoltán (Hopatcong, NJ): A NÉGYSZÁZ ÉVES VIZSOLYT BIBLIA Elhangzott a Lake Hope-i megnyitó istenszolgálaton, 1990. aug. 19-én Alkotni könnyebb: a szellem szabad, A képzelet csaponghat szerteszét, Belekaphat a felhők üstökébe, Felszánthatja a tenger fenekét, Virágmaggal eget-fóldet bevethet, Törvénnyé teheti a játszi kedvet, Zászlóvá a szentélyt, mely lengve lázad S vakmerőn méri Istenhez magát... De a fordítás, a fordítás — alázat. Fordítani annyi, mint meghajolni, Fordítani annyi, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva, Félig őt vinni, félig vele menni. Az, kinek szellemét ma körülálljuk, A Legnagyobbnak fordítója volt: A Kijelentés ős-betűire Alázatos nagy gonddal ráhajolt. Látom: előtte türelem-szövétnek, Körül a munka nehéz árnyai, Az Igének keres magyar igéket. Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv Megcsendíti-e Isten szép szavát ? És látom: győz, érdes beszédinek Szálló századok adnak patinát... Kedves Barátaim! — A múlt hónapban négyszáz éves lett a vizsolyi biblia. Reményik Sándor írta a verset, amelyből idéztem (4). Jórészt idézetekből fog állni az is, amit prózában elmondok. Más szóval: szabadon használom forrásaimat, anélkül, hogy mondanivalómat hivatkozásokkal megszakítanám. Inkább most megemlítem a legfontosabb neveket. Jórészt régiek, nem sok új olvasnivalót találtam. Pedig a magyarországi könyvtermés legjobb szakértőit hívtam segítségül, Hartyányi István barátomat például. Tőle tudtam meg, hogy a négyszázadik évfordulóra sokunk által várt emlékkönyvnek ez év áprilisában még híre se volt. (Nem tudok arról sem, hogy a nevezetes napra, július tizedikére elkészült volna; igaz, májusi balesetem miatt többé nem is néztem utána.) A száz évvel ezelőtt megjelent Károlyi emlékkönyvhöz nem jutottam hozzá, az ötven év előttiből felhasználok néhány felelevenítésre méltó tanulmányt. S abból a korból természetesen idézni fogom Németh Lászlót, akinek — mint minden fontos kérdésről — a vizsolyi biblia jelentőségéről is vannak márványba faragható mondatai. Néhány aránylag újkeletű cikket és egy kitűnő szöveggyűjteményt Harsányi Andrástól, az Amerikai Független Magyar Református Egyház jelenlegi püspökétől kaptam kölcsön, aki közeli szomszédom és közeli barátom. Tőle származik egyébként Károlyiról a legfrisebb tudományos értekezés, ám az inkább csak teológusoknak szól. Én ezért Harsányinak egy régi írásából hasznosítom az emberről, a nagyszabású vállalkozásról és annak előzményeiről szóló részleteket. Tulajdonképpeni mondanivalómat annak megállapításával kezdem, hogy Károlyi Gáspár hithű és hitvitázó kálvinista volt, örüljenek a nem-kálvinisták, hogy nem ő áll most itt ezen a szószéken. Mert ő bizony esetleg ügy regulázná meg a más véleményen vagy más hiten lévőket, mint egyik ideálja tette, „amaz nagy Constantinus császár, aki — most Károlyit idézem — az Nicea városban az egyházi személyeket egybegyűtvén Arius-nak a száját bédugaszolá, és annak eretnekségének véget vete” (2). Én — hitvitázó prédikátorok méltatlan ivadéka — senkinek a száját bé nem dugaszolom, senkinek a hitét meg nem támadom, meg se védem, csak egy könyvről szeretnék beszélni, egy könyvről, amely a magyar nyelvnek nagy és szerencsés iskolája (6). Noha nem is egészen úttörő munka. Károlyit másfél évszázad kísérletezése előzi meg: huszita szellemtől megérintett magyar szerzetesek liturgikus szövegek között egész szentírási könyveket szólaltatnak meg darabos anyanyelvükön már a 15. században. Valamivel később Komjáti Benedek egy főűr özvegyének kérésére készíti el az első nyomtatott részletfordítást. Pesti Mizsér Gábor a négy evangéliumot, Sylvester János az egész Újszövetséget „magyarázza” meg abban az esztendőben, amikor az ország szívében, Budán a müezzin kezd énekelni. A 16. század közepén két megreformált hitű városban vág neki a nagy feladatnak egy-egy rátermett úttörő: Méliusz Péter Debrecenben, Heltai Gáspár Kolozsvárott (5). Az utóbbi majdnem eléri célját. Kis híján teljes bibliafordítása mint irodalmi mű is odaállítható a vizsolyi mellé, némelyek szerint eléje. Károlyi hasznát látta ezeknek a fordításoknak, s nem is nagyon tett tűi rajtuk. Valóban, még rokonszenvező bírálói is megállapítják, hogy a Károlyi-fordítás sem a magyar nyelv, sem a magyar műfordítás történetében nem nagy ugrás. Nem olyan jelentőségű mű, mint Luther német bibliája (6). De akkor miért épp az ő művéből lett — háromszáz kiadásban, milliós példányszámban — a legolvasottabb magyar könyv? Miért épp őt ünnepeljük négyszáz esztendeje? Elsősorban alighanem azért, mert neki sikerült. Ezen pedig az sem változtat sokat, hogy a siker nem kizárólag az ő érdeme. Nem is lehet, hiszen egyetlen rátermett, nagyszerű emberen kívül sok minden kellett abban a korban ehhez a sikerhez! Mindenekelőtt pillanatnyi szélcsend a politika és a háborúk viharaiban. Azután: lelkes munkatársak, korszerű nyomda, sok-sok pénz, védelem Bécsnek ebben az ügyben feltétlenül ellenséges hatalmával szemben... s főleg ami mindezeket biztosíthatta: hatalmas, gazdag főurak támogatása. Ami láthatóan többet ért, mint a debreceni vagy a kolozsvári — itt is, ott is még gyerekITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám 5