Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 115. szám

közép-európai kiengesztelődés és együttműködés teheti lehetővé. Az, hogy a kisebb-nagyobb etnikai tömbökben vagy éppen szétszórtan élő magyarság autonóm módon élhesse életét, és tarthasson fenn élő kapcsolatot egymással, valamint természetesen a nemzetnek azzal a törzsével, amely Magyarországon él.

A magyar kisebbségek önrendelkezése minden valószínűség szerint csak Kelet-Közép-Európa szellemi és politikai egységének helyreállításával oldható meg. Ebben az esetben a térképre rajzolt — a népjogokat súlyosan sértő — határok elveszítik gyakorlati jelentőségüket, s a régió fóderalisztikus átalakítása — Kossuth Lajos, Jászi Oszkár vagy Otto Bauer nagyralátó álmai szerint — minden közép-európai nemzetnek megadja az autonóm fejlődés lehetőségét. Ehhez persze helyre kell állítani a lerombolt magyar kisebbségi civilizációt, fel kell éleszteni az erőszakosan megszüntetett magyar politikai és kulturális intézményeket, közöttük a felszámolt főiskolákat, kollégiumokat, valamint az anyanyelvi oktatás, tudományosság és népművelés egyéb otthonait és műhelyeit, illetve létre kell hozni mindazokat az intézményeket, amelyeket a kétezredik év küszöbén az európai civilizáció megkövetel. Ennek keretében természetesen az erdélyi és a felvidéki magyarság számára az egyetemi jellegű oktatási és tudományos intézményeket is.

Európa e régiójának helyreállítása egyaránt érdeke az itt élő népeknek és az egész európai közösségnek. Ha mi: magyarok, lengyelek, csehek, szlovákok, románok, szerbek, horvátok és szlovének valóban Európához akarunk csatlakozni, és az európai nemzetek közössége be kíván fogadni bennünket, szükség van a kelet-közép-európai kiengesztelődésre, megegyezésre, együttműködésre. Talán külön-külön is csatlakozhatunk Európához, felzárkózni azonban valószínűleg csak együtt tudunk. A magyarság egésze is csak akkor fog helyet kapni ama sokat emlegetett „európai házban”, ha velünk együtt vagy nem sokkal utánunk bebocsáttatnak oda a szlovákok, a szerbek, a románok is.

Nekünk magyaroknak szükségünk van Kelet-Közép-Európára, máskülönben, legalábbis a történelmi távlatokat tekintve, le kell mondanunk arról, hogy az erdélyi, a szlovákiai és a vajdasági magyarsággal ismét szorosabb egységbe kerüljünk, és hathatósabban védhessük őket a többségi nacionalizmus türelmetlen erőivel szemben. Kelet-Közép-Európa ezért a mi számunkra nemcsak az illúziók világában él, hanem parancsoló szükségszerűséget jelent, amely feladatokat tűz elénk, meghatározza történelmi és nemzeti stratégiánkat az előttünk álló évtizedekben: a közelgő évezredforduló előtt és után. Európa e régiójának szellemi és politikai helyreállításával valamit talán visszaszerezhetünk abból, amitől huszadik századi történelmünk mindig megismétlődő katasztrófái megfosztottak bennünket.

A régió más nemzetei talán a „nemzetállami” lét és a nemzeti kisebbségekre rákényszeríthető többségi szupremácia — itt Kelet-Közép-Európában mindenképpen kollektív megaláztatásokat és szenvedéseket előidéző — ábrándjaiban ringathatják magukat. Számunkra aligha adatott más megoldás annak érdekében, hogy nemzeti egységünket valamiképpen helyreállítsuk, mint a kelet-közép-európai gondolat. Ennek a gondolatnak a ma még hihetetlennek tetsző megvalósulása, győzelme az elvakult nacionalizmusok, a kisebbségellenes erőszak, a „homogenizálási” stratégiák, más szóval a közép-európai kisnemzetek nyomorúsága fölött. Bennünket magyarokat a történelem jegyzett el Európa és Kelet-Közép-Európa gondolatával, mintegy kényszerítve arra, hogy ennek a gondolatnak a „választott népe” legyünk. Számunkra Kelet-Közép-Európa nem egyszerűen a történelmi illúziók tárgya, hanem megvalósítandó feladat, amelynek jegyében gondolkodni és dolgozni kell. Szerepünk és küldetésünk Európában? Ezek a múltban sem voltak üres szavak. Most, lehet, azt jelentik, hogy nekünk kell megálmodni, megtervezni és megépíteni az európai egységhez elvezető egyik utat. A kárpátmedencei magyarság egységéhez és a magyar kisebbségek jövőjéhez ez az európai út vezet el.Q

Nt. Józan Lajos (Visk):

A KÁRPÁTALJAI REFORMÁTUS EGYHÁZ

Aki ma Kárpátlajával foglalkozik, leginkább az érdekli, hogy mi az, ami az itteni, mintegy 200 ezres magyarságot magyarságában megtartotta. Úgy gondoljuk, ebben fontos szerep jutott az egyházaknak, így a 100 ezernél több lelket számláló református egyháznak, amely az itt élő magyarok többségét tömöríti.

Kárpátalja mint földrajzi elnevezés csak a trianoni szerződés után lett használatos. így Kárpátaljai Református Egyházról sem beszélhetünk ez idáig, mivel a reformáció elterjedése óta évszázadokon keresztül szervesen az anyaországi református egyházhoz tartozott e történelmi vidéknek református magyarsága.

A reformáció ezen a vidéken igen hamar elterjedt, előbb a lutheri, majd a kálvini tanítás szerint. Bizonyítják ezt azok a gyülekezetek, melyek az 1500-as években alakultak. Hogy csak egy néhányat említsünk: Ungvár 1546-ban reformálódik, Szűrte 1550- ben, Munkács 1532-ben. A század derekán itt lelkészkedik Kálmáncsehi Sánta Márton, e vidék nagy reformátora. Beregszász 1548-ban lesz reformátussá. Ide települ át Kálmáncsehi, ahol is 1552-ben két zsinaton is irányadó szerepet játszik. Salánk 1550 körül lesz reformátussá, Técsó 1547-ben. Visken 1523-ban, Huszton 1524-ben már Luther tanítása szerint folyik az istentisztelet. 1532-ben a királyházi várban Komjáti Benedek magyar nyelvre fordítja, s báró Perényiné Frangepán Katalin költségén kinyomatja Pál apostol 13 levelét.

Ez a vidék, mely történelme során mindig is ütközőpont volt kelet és nyugat között, sok próbát állt ki. Az ellenreformáció itt is tért hódított, különösen azután, hogy II. Rákóczi György özvegye, Báthori Zsó-ITT-OTT 23. évi. (1990), nyári (115.) szám 15