Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 115. szám
Sisa István (Huddlestone, VA): SZÉTSZÓRTSÁGBAN AZ EMIGRÁCIÓ ALKONYA És ami utána következik... (Részlet) Évtizedeken át hangoztattuk — helyesen —, hogy az emigráció hivatása az otthon elnémított ellenzék szerepét pótolni. Ez a szerep azonban elveszti jelentőségét, mihelyt a nemzet akarata odahaza is érvényre jut szabad választások által. Hacsak az erőszak ökle nem sújt le megint szülőhazánkra, az emigráció végnapjai szemünk láttára közelednek. Ez az emigráció egyébként biológiailag is elérte alkonyát, mert apáról-fiúra nem örökölhető. A II. világháború utáni emigráció nemcsak számban a legnagyobb, hanem időtartamában is a leghoszszabbnak bizonyult a magyar történelemben. Kétszer tovább tartott, mint a Horthy-korszak; jóval meghaladta a Bach-korszak éveit, melyek végén Kossuth Lajos, minden idők legnagyobb emigránsa, turini remetévé szelídült. II. Rákóczi Ferenc életcsillaga 23 évi száműzetés után futott le a Márvány Tenger vizébe. A múltban egyik magyar emigráció törekvéseit sem koronázta siker. Túlzás lenne azt állítani, hogy a II. világháború utáni politikai emigráció betöltötte volna hivatását. Egy emigráció hivatása ugyanis nem az, hogy politikát, hanem, hogy történelmet csináljon. Miként azt a cseh-szlovák, román és jugoszláv emigrációnak sikerült is mindkét világháború alatt és után. Ilyen standarddal mérve a mérleg számunkra nem kedvező. Történelmet mind 1956-ban, mind pedig napjainkban ottmaradt népünk csinált, jóhírünket a világban növelve. Ennek a külföldre szakadt magyarság inkább haszonélvezője volt, mint előidézője. A szemeink előtt kibontakozó „csodában” nekünk csak közvetett szerepünk volt. Azáltal, hogy míg az emigráció szüntelenül ostorozta a kommunista rendszert, egyúttal fenntartotta népünkben a reményt egy szebb jövő iránt. Otthoni írástudókkal kiépült kapcsolataink kölcsönös ráhatással erősítették az ellenállást és a közös küzdelmet, amit akarva-nemakarva is kiegészített a hazalátogatók serege. Túlzás azonban állítani, hogy mindez döntő jelentőséggel bírt, mint egyes emigráns politikusok és csoportok a Magyarországon történt fordulatot saját győzelmükként is ünnepük. (Ilyesmi viszont emberileg érthető és nem szabad megfosztani őket attól az örömtől, melyet — sokan közülük életük alkonyán — éreznek céljaik beteljesedése felett.) A mérleg két oldala Ha mérleget akarunk vonni az emigrációról, különbséget kell tennünk társadalmi és politikai teljesítmények között. Társadalmi téren a kiérkezett tömegek új életet lehelitek a már-már halódó magyar szervezetekbe és egyházakba. A magyarnyelvű sajtót hamar kezébe vette és megújította a kiérkezett értelmiségi réteg. Újságjaink, folyóirataink és magyar rádióállomások pezsgő életet varázsoltak a magyar közösségekben, erősítve azok nemzettudatát. Ebben persze a vezető szerepet íróink vitték mind cikkek, mind könyvek írásával olyan magas nívón, hogy a társemigrációk sajtótermékei között minőségben a magyarok mindmáig vezető helyen állnak. (De nem példányszámban.) Világszervezet, tömegekkel, nem sok alakult, de amelyek létrejöttek, magyar küldetést végeznek mind a mai napig. Legrégibb közöttük a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, amelynek lapja, a Hadak Útján a legrégibb emigrációs kiadvány. „A lap minden betűje csakis az egyetemes magyar célokat szolgálja, az örök magyar katonaeszményt hirdeti és a hazáért megdicsőült hősök kegyeletes emlékét őrzi” — írta a lap első vezércikke 1950 májusában. Ezt a vonalat az MHBK azóta is töretlenül, bár létszámban erősen lemorzsolódva, követi. Az egykori daliás vitézekből őszhajú veteránok lettek... Nem ez a helyzet a Magyar Cserkész Szövetségnél, mely kezdettől fogva a jövőre épített és a magyar emigráció legszebb és legnagyobb teljesítményének számít. A cserkészmozgalom társadalmi szinten túl nemzetpolitikai szolgálatot is teljesít egy erős magyar öntudatú, fiatal elit kinevelésével, ók szolgálnak a máris folyamatban lévő nemzedéki őrségváltás alapjául; csak számukat lehetne megsokszorozni a magyarul már nem tudó korosztályok bevonásával! A Magyarországon újjáéledő cserkészmozgalom a szabad világ cserkészetének köszönheti létét. A szétszórt magyarság legerősebb várai, csakúgy mint a múltban, továbbra is a százával működő egyházak, ámbár a hívők serege fokozatosan csökken a fiatalabb korosztályok elvándorlása miatt. A templomok is egymásután esnek áldozatul a belvárosokba özönlő színes tömegek nyomásának. Míg a templomokat régi bevándorlók verejtéke árán emelték, az új emigráció „magyar ház”-ak létesítésével tett ki magáért a fontosabb központokban. Az 1968-ban alakult Egyesült Magyar Alap (United Hungarian Fund) jótékony módon éreztette hatását kultúrközpontok, a cserkészet, magyar írók, a Magyar Életért Mozgalom és számos más nemes magyar cél támogatásával, nyugdíjasok számára otthonok építésével. Az USA-ban működő American Hungarian Foundation csúcsteljesítményeként 1989-ben épült fel többmillió dolláros költséggel New Brunswickon a Magyar Kultúrközpont és Múzeum. Amit az emigráció elmulasztott Az itt felsorolt és számtalan más szervezet működésére a magyarságnak továbbra is szüksége van. Azokból az anyaország is hasznot húzhat. A poliITT-OTT 23. évf. (1990), nyári (115.) szám 5
