Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 114. szám

meg akart semmisíteni, valamint a befogadó államok politikusait és politikai közvéleményét tájékoztatták az ország helyzetéről.

Úgy érzem azonban, hogy ezen egyetemes jelentőségű feladatok teljesítése közben az emigráció nagy része — akarata ellenére — áldozatul esett annak a tévedésnek, hogy: a nemzeti egyetemesség gondolata Magyarországra korlátozódik. Talán amiatt is alakult ki ez a meggyőződésük, mert úgy gondolták, hogy egy új és erős Magyarország megalkotása majd megoldja az összmagyar kérdést — azaz, a magyar kisebbségek helyzetét is.

Nem akarom tovább taglalni ennek a meggyőződésnek a genézisét, mert nagyobbára helyes a gondolatmenet végeredménye. Egy önrendelkező Magyarország nélkül ugyanis nem jöhet létre megoldást adó helyzet. De képzeljük el, milyen következményekkel járna, ha az erős, új Magyarország oldaná meg ezt a kérdést a saját erejével. Valószínűleg ugyanolyan következményt eredményezne, mint az 1938-41 közötti visszacsatolások: a szomszéd nemzetek magyar agressziónak tekintenék ezt.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy az erős Magyarország rövidesen meg fog születni. Emlékeztetnem kell Köbli Józsefnek a kerékasztalnál elhangzott szavaira, ő úgy gondolja, hogy az elkövetkező években, sőt egy-két évtizedben az ország gazdasági és a politikai válságok korszakát fogja megélni. De ha nem is fog hánykolódni válságokban, a megerősödése még nagyon messze van. Ilyen helyzetben pedig Magyarországon csak egy nacionalista propaganda témája vagy kézenfekvő eszköze lehet ez a kérdés, de semmiképpen sem egy megvalósítható politika része.

Ez a gondolatmenet méginkább abba az irányba tereli a meggyőződésemet, hogy a magyar kisebbségek helyzetét elsősorban abban a szférában kell kezdeni megoldani, amelyben létrejött ez a kérdés: a diplomácia, a külpolitika és a külügyi propaganda területén. Tudatosítva, hogy a politika alapösszetevői azonosak a gazdaságéval: információ, üzlet és időbeni jelenlét.

Ezért úgy gondolom, hogy az emigrációra sokkal több feladat vár a jövőben mint eddig bármikor. Ha továbbra is akar teljesíteni egyetemes magyar feladatokat akkor át kell orientálódnia az állam illetve az ország korlátái közül a nép illetve nemzet talajára, megtartva az összes racionális államszervezési szempontot. Ez az áttájolódás nem azt jelenti, hogy a mindenkori Magyarország a második helyre kerül ebben a koncepcióban. A Borbándi által felsorolt feladatokat ilyen körülmények között is teljesíteni kell. Azaz továbbra is vállalni kell az eddigi szerepet, de áthelyezve a hangsúlyt a kül- és a gazdaságpolitikára. Valamint arra kell törekedni, hogy az emigráció átadja a nemzetnek a szabad nyugati társadalmakban szerzett tapasztalatait. Ahogy ezt Várallyai Gyula is hangsúlyozta ugyancsak a kerekasztal beszélgetésen.

De ezt a tevékenységet is programszerűen és az egyetemesség eltökéltségével kell vállalni. Nem csak Magyarországgal, hanem a kisebbségben élő magyarokkal kapcsolatosan is, hogy valemelyest csökkenjen leszakadásuk az egyetemes magyarságról.

Úgy gondolom, hogy a nyugati magyarság ezt az egyetemes programját csak néhány konkrét feltétel teljesítésével tudja majd megvalósítani:

— beépülve a befogadó országok társadalmába (a bibliai József módján) és nem politikai vagy nyelvi gettókba zárkózva;

— ki kell dolgoznia saját regenerációs programját illetve erre az eddiginél sokkal több gondot kell fordítania. Meg kell találnia az utat azok felé is, akiket eddig mellőzött. Vissza kell fordulnia az ideszakadt népi- és munkásrétegek leszármazottjaihoz, valamint a magyar nyelvet már nem beszélő generációkhoz. Ezért ki kell dolgoznia a „nyelvében él a nemzet” programja mellett a „tudatban él a nemzet” programját. Persze az anyanyelv művelését emiatt nem szabad elhanyagolni. És amint a magyar származású nyugati üzletemberek egymás után fordulnak racionális érdekből a mai Magyarország felé, az emigránsok forduljanak szintén a fent említett racionális érdekből azon magyar származékok felé, akik hasznára válhatnak a magyar népnek. A magyarországi politikai fejlemények ma ehhez kedvező hátteret teremtenek;

— a kisebbségi magyarság helyzetének megoldási programját sokkal nagyobb súllyal kell átvinni a nemzetközi politika fórumaira. Mindenütt jelen kellene lennie ennek a kérdésnek. Erre egy rendszeres programot kell kidolgozni, amely nincs leszűkítve egyfajta tevékenységre és egy ország területén élő magyar kisebbségre, mint eddig. Mert mindaz, ami ezen a téren eddig történt inkább esetleges volt, vagy csak az erdélyi magyarságra volt rácélozva. De főleg nem volt összehangolt programja;

— a kisebbségben élő magyarok ügyét nem lehet tőlük elszigetelve képviselni, hanem velük — azaz, az otthoniakkal — összehangolva. Ez azt is jelenti, hogy a helyzetük megoldására nem szabad megfogalmazni szerényebb programot mint amilyen szorgalmazására otthon lehetőség nyílik. Ez vonatkozik mind az emberi, mint a politikai jogaikra;

— a nyugati magyarság körében meg kell teremteni ennek a politikának a tömegbázisát, de nem a hagyományos és ma is dívó korteskedő módszerekkel, hanem az ügy propagálásával. Persze ehhez szükségeltetik a hagyományos emigráns politikai türelmetlenség és intolerancia levetkőzése is.

Kedves Barátaim, nem vagyok optimista és tudom, hogy egy ilyen program nehezen valósítható meg. De a most létező nyugati magyar szervezeteknek már van ezen a téren kisebb-nagyobb tapasztalata, ami hasznosítható, ha elhagyják pártsovinizmusukat.

Úgy gondolom, hogy e program megvalósítása nem

28 ITT-OTT 23. évi (1990), tavaszi (114.) szám