Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
Duray Miklós (Pozsony): SZÉTSZÓRTSÁGBAN VISSZAPILLANTÁS A HARMINCEZREDIK MÉRFÖLDRŐL (Elhangzott az MBK 1989-es augusztusi konferenciáján) dves Barátaim! — Már néhány nappal több mint egy éve tartózkodom az Egyesült Államokban. Kevesen vannak olyanok, akik ennyi időn át élhettek együtt az amerikai magyarokkal úgy, hogy lélekben állandóan otthon voltak Európában, a Kárpátmedencében. És ezért az ott élők — az óhazaiak — érdekeinek és helyzetének a vetületében vehettek részt az itteniek életében. Azok közül, akik annak ellenére, hogy ilyen hosszú időt tölthettek itt és mégis visszamennek, csak kevésnek nyílt lehetősége arra, hogy az amerikai magyar csoportoktól és szervezetektől függetlenül — tehát nekik nem lekötelezve — tarthattak kapcsolatot az itteni magyarsággal. Ezek a körülmények késztettek arra, hogy megkíséreljem színetek előtt (és nem a hátatok mögött) nyilvánosan kiértékelni ezt az egy évet. Elmondani negatív és pozitív tapasztalataimat. Ennek ugyanis csak így — szemtől szembe — van értelme és csak így tisztességes. Mindenekelőtt a korábbi félreértések és ferdítések tisztázása és helyreigazítása végett még egyszer el kell mondanom, hogyan jutottam ki a feleségemmel 1988 augusztusában az Egyesült Államokba. Az Indiana University of Pennsylvania hívott meg 1987 februárjában egy évre geológusként. Az itt tartózkodáshoz szükséges anyagiakat fele-fele arányban az egyetem és a Fund for Free Expression fedezte. Az ösztöndíj megszerzése után a Magyar Emberi Jogok Alapítványa (HHRF) felajánlotta, hogy vállalja mindennemű utazási költségünk fedezését. Az egyéves tartózkodásunk nem válhatott volna valóra több személy együttműködése nélkül. Főleg Bence György filozófus, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem docensének kezdeményezése, Gereben István geofizikus közvetítése, Chászár Ede politológus, az Indiana University of Pennsylvania tanárának fáradhatatlansága és George Soros nagyvonalúsága nélkül. Kiutazásunkat megkönnyítette a HHRF beadványa, melyet 1987 szeptemberében juttatott el a Bécsben ülésező Helszinki-utókonferenciához annak érdekében, hogy a csehszlovák hatóságok mindkettőnknek megadják az útlevelet. Az Indiana-i egyetem meghívásával egy időben kaptuk meg az Atlantic Research and Publications Inc. meghívását is, melyet akkor nem használtunk fel. Úgy gondoltuk, nagyobb reményünk van a kijutásra az egyetemi meghívóval. Korábban — elsőként — pedig a Püski házaspár hívott meg bennünket. Az ő meghívásuknak egyik célja az volt, hogy így szabadítsanak ki a börtönből. De megvalósítani éppen azért nem tudtuk, mert akkor még börtönben ültem. Püskiék azóta is hajlandók lettek volna meghozni minden anyagi áldozatot kihozatalunk érdekében. De nemcsak a felsoroltaknak kell köszönetét mondanunk az áldozatukért, hanem mindazoknak, akik hozzánk való ragaszkodásukkal boldoggá tették itt eltöltött hónapjainkat, valamint azoknak, akik szeretetadományaikkal hozzájárultak anyagi gondjaink enyhítéséhez és ittszületett fiunk neveléséhez. Nélkülük aligha tudtunk volna tisztességes módon és körülmények között megélni, és nem tudtam volna — legalább részben — teljesíteni önként vállalt és az otthoniak által rámbízott kötelességeket. IVÍielőtt egy évvel ezelőtt megérkeztem volna Amerika földjére, azt az intést kaptam otthon útravalóul, hogy vigyázzak, bele ne lépjek az amerikai magyar darázsfészekbe, mert holtra csípnek fullánkjaikkal a pártoskodó felek. Ezzel a jóhiszemű intéssel csaknem egyidőben — még szintén otthon — az egyik ismert amerikai magyar szervezet képviselőjétől azt az ajánlatot kaptam, hogy az ő tudta nélkül más magyar társasággal ne lépjek kapcsolatba és ne fogadjak el meghívásokat sem. Egyedül az ő tanácsát fogadjam meg, hogy kivel érdemes kapcsolatba lépni. És azonnal felsorolta, hogy kikkel ne álljak szóba. Mint később kiderült, ez a barátinak szánt intés — lehet, hogy szándékán kívül — már a darázsfészekből jövő hang volt. Az elmúlt év folyamán tapasztaltam, hogy valóban nem volt alaptalan azok figyelmeztetése, akik óvtak az itteni pártoskodóktól. Tapasztaltam, hogy az amerikai kontinens magyarsága pártokra, pártfrakciókra, sőt esetenként csupán néhány személyből álló csoportokra oszlik. Olyan csoportokra is, amelyek gyakran kölcsönösen oly ellenséges viszonyban állnak, hogy megszakad közöttük minden normális emberi kapcsolat. Valamint olyan — politikailag körbehatárolt — táborokra, amelyek egymást kölcsönösen lenézik, lehülyézik, lefasisztázzák és lekommunistázzák, bojkottálják vagy egyenesen meghiúsítják egymás akcióit. A tagozódás és frakciózás persze alapjában véve nem baj. Hiszen sehol sem léteznek politikailag egységes társadalmak (csak a diktatúrákban, látszólag), és a nézetkülönbségek, valamint az ellentmondási képesség megnyilvánulása a demokrácia és az életképesség jele. De az amerikai magyarságnak a ITT-OTT 23. évf. (1990), tavaszi (114.) szám 21
