Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
T. Ágoston László (Budapest) A CSIKÓSOK EZREDESE Amikor 1848 októberében Kossuth megbízta Lenkey Jánost a Hunyadi huszárezred megszervezésével, ugyancsak morfondírozott magában az ezredes, miért rendelték vissza a harctérről. O volt az a Lenkey kaptiány, aki az év tavaszán 130 huszárt vezetett haza Galíciából a magyar forradalom védelmére. — De hiszen mindenki csak dicsérte a századom vitézségét — gondolta. — Még az ellenség is kék farkasoknak nevezett bennünket... Kossuth azt mondta, nehéz feladatot bíz rám, és tessék, idevezényeltek Nagykőrösre, hogy tanítsam meg a gatyás, lajbis paraszt- meg csikóslegényeket verekedni az ellenséggel. Hát ez a fontos, nehéz feladat? Bezzeg néhány nap múlva megváltozott a véleménye. Ezek a legények ugyanis nagyon jól tudtak bánni a lóval, de arról fogalmuk sem volt, melyik végén sül el a puska. A kardot meg úgy fogták, akár a cséphadarót. Volt is velük baja annak a néhány kiképző altisztnek, akiket az ezredeshez vezényeltek. A felszerelés is egyre késett. Nem volt nyereg a lóra, kevés volt a kard, meg a pisztoly. Egy nap aztán különös ötlete támadt Lenkeynek. Fölpattant a lovára, és meg se állt a gyakorlótérig, ahol éppen egy századnyi huszár tanulta a haditudományt. Kemény kötésű, lóra termett Duna- Tisza közi legények voltak valamennyien. Néhány nap alatt betörték a környék földbirtokosaitól vásárolt három-négyéves csikókat, csak a fegyver állt még sután a kezükben. — Csillag fiam! — szólt az altisztnek Lenkey. — Mutasd meg ezeknek a fiúknak, hogyan kell fogni a pisztolyt! Te meg, huszár, figyelj, mert lehet, hogy ettől függ az életed az első csatában! — Figyelők, naccságos úr! — vágta össze a bokáját a huszár. — Ejnye, Kovács huszár, hát nem megmondtam kendteknek, hogy az a válasz: igenis, ezredes úr?! —ingatta a fejét az altiszt. — Hát ha kendnek így jobb, neköm teljessen mindégy... — Hová valósi vagy, fiam? — kérdezte tőle az ezredes. — Ide, Szenmártonba. — Ott is őznek, mint Szegeden? — Úgy beszél az embör, ahogy az annyátú tanúta... — Igazad van, édes fiam, nem is kell szégyellni az ízes magyar szót. És a karikással tudsz-e bánni? — Én-é? Csikós bujtár vagyok én, naccs... izé, ezredös úr! Má honná tunnék!... Körülnézett a legény, aztán elmosolyodott, mint aki talált valamit. — No, lássam! —Tűzzön fő kend égy papírt arra a bukorra, innén lévöszöm! Az őrmester ugrott, rátűzött egy paprírlapot a bokor ágára. A legény meg kettőt suhintott, egyet kanyarított, s a papírlap kettévágva hullott a földre. — No, altisztek, sorakozó! — vezényelt Lenkey. — Ti megtanítjátok ezeket a legényeket karddal, pisztollyal, karabéllyal bánni, Kovács huszár meg megtanít benneteket, hogyan kell a karikással kiemelni az ellenséget a nyeregből. Ha elfogadsz tanítványnak, én is beállók közétek. — E hát — bólintott a legény. — No, idefigyeljenek kendtök! De ájjanak messzébb egymástú, néhogy kicsapják egymás szömit, mer aztán nízhetnek ám a lukonn!... — Látod, fiam, ez lesz a legfélelmetesebb fegyverünk — mondta az ezredes Csillag Jakabnak. — Rózsa Sándor szabadcsapata is ezzel verekszik a Délvidéken. Fut előlük az ellenség, akár a nyúl. Az a mi ezredünk legvitézebb százada. Igaz, hogy régi katonákat nem fogadnak maguk közé, meg a parancsot se hajlandók végrehajtani, de ha szépen kérik őket, mindent megcsinálnak. Holnaptól a karikást is vegyétek föl a fegyverek listájára! Gyorsan híre ment a dolognak, s a nagykőrösiek úgy emlegették Lenkeyt, hogy a csikósok ezredese. Néhány hét múlva szétosztották a legényeket. Az egyik század Komáromba ment, a másik az északi hadtesthez, a harmadik a Délvidékre. Mindenütt vitézül megállták a helyüket. Az osztrák vasasok jobban féltek a karikástól, mint az ágyúgolyótól. Amikor 1849 tavaszán — már tábornokként — kitört az ostromzár alá fogott Komárom várából Lenkey János, akkor is a Hunyadi huszárokat vezette az ellenségre, és néhány óra alatt elűzte az osztrákokat a Csallóközből. Mikor Damjanich tábornok — aki jóbarátja volt — gratulált neki a győzelemhez, elmosolyodott, és csak ennyit mondott: — Tudod, János, én voltam a csikósok ezredese. □ 20 ITT-OTT 23. évi. (1990), tavaszi (114.) szám
