Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 116. szám
ZÁRÓ ELMÉLKEDÉS Éltető J. Lajos (Portland, OR): „SZERESSÉTEK EGYMÁST” (Záró istentisztelet, Lake Hope, 1990. aug. 25.) Imádkozzunk: Urunk, köszönjük, hogy ismét együtt tölthettünk egy hetet egymással, baráti társaságban, itt, a Reménység Tavának partján. Köszönjük, hogy meghallgattad imánkat, s hogy népünknek, magyar hazánknak jobb sorsot, szebb jövendőt ajándékoztál az elmúlt esztendő alatt. Köszönjük, hogy megtartottál minket, munkatársaidat a szeretetben, s kérünk, adj erőt nekünk arra, hogy segítségeddel tovább munkálkodhassunk azokért a testvéreinkért, akik még mindig elnyomást szenvednek Szent István országának részein. Könnyítsd meg az ő terhüket, egyenesítsd ki a gerincüket, hogy felemelt fővel élhessenek azon a földön, ahová Te vezérelted őseiket, hogy senkinek se hajtsanak fejet soha többé, egyedül Teelőtted. De óvd meg őket, mint mindnyájunkat a háborútól és a vérontástól. Tartsd meg az életnek befogadó hazánk katonáit, a köztük szolgáló magyar fiúkat és lányokat is; könyörülj ellenségeinken, Irák sokat szenvedett arab népén, ne hagyd, hogy felfuvalkodott vezéreik újabb pusztításba, pusztulásba korbácsolják őket. Tartsd meg Urunk a békét és adjál békességet, ami nélkül újból rosszra fordulhat csak a mi sorsunk is. Ámen. Fényes gyerekszemmel Pál apostolt olvastam egykor s bennem megmaradt, mit szeretetröl egy levélben mondott, s mint zengő érc bongottak a szavak. Évek futottak, próbák jöttek értem, cipeltem fát, vezettem villamost, újságot írtam, könyveket nyomattam, hittem, csalódtam s mindennek ára most; lángolva bennem új igék kigyúltak s mint zengő érc és pengő cimbalom vagyok sokszor, s ha fájdalom zsong bennem, vagy öröm csendül — kedvvel vállalom. De túl e zengés egybeborulásán néma sugárral ég a szeretet, mint rádióban halványfényű lámpa világot s hoz nagy messzeségeket. S tudom: mit szótlan kaptam, az a legtöbb, egy mozdulat, tekintet — értelem, ez volt a hullám, amely minden zengést kiváltott, s él túl időn s téreken, viaskodáson, problémákon is túl. S túl harcokon, átküzdött éveken. Szótlan szeretni s zengőn cselekedni — ezt adta Pál s az élet énnekem. Csuka Zoltán: A szótlan szeretet. Török Pál emlékének (1885-1943). Azon az estén, a húsvét ünnepe előtt, amikor Jézus tudta már, hogy eljött az ő órája, megmosta tanítványainak a lábát, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” Azután pedig — éjszaka volt már — így utasította őket: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Később pedig ily módon folytatta: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen... Ahogyan a szőlővessző nem tud gyümölcsöt teremni magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem... Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és tanítványaim lesztek... Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. ...Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és megmaradjon a ti gyümölcsötök, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (János 15) Kedves Barátaim! — Majd ezer esztendeje annak, hogy országának népeit Szent István beoltotta a nyugati keresztyén szőlőtőbe: így lettünk egységes európai nemzetté azon a földön, ahová, mint a zsidókat hajdan Kánaánba, Isten bevezette Árpád törzseit. így tanítják ezt krónikáink és legendáink, melyek még azt is tudják, hogy Szilveszter pápa isteni parancsot álmodva adta Istvánnak a koronát s az apostoli címet, egyedül a magyar királyt ismerve el így magával egyenrangúnak. Lehet, hogy mindez csupán költészet; de a költészet sokszor igazabb, mint a történelmi tény. Ezer éve vagyunk hát legalább névben kereszténykeresztyén nemzet, de Jézus-követőkké, tanítványokká, Jézus barátaivá — és segítőtársaivá — kevesen váltak közülünk. Beleszületünk a vallásba, bemagolunk egy-két, legtöbbünk számára értelmetlen formulát, konfirmálunk, s máris teljes jogú tagjai vagyunk az egyetemes egyháznak. Vagy lehet még könnyebben: nézzük valamelyik prédikátort a képernyőn, felállunk a karosszékből amikor felszólít, hogy „stand up for Christ”, állj fel Jézusért, s íme, már újjá is születtünk (csekket erre és erre a címre). Hasonlóan 28 ITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám
